A cikkben szereplő információkat utoljára 2010. február 11. 11:52-kor frissítettük. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a leírtak időközben elavulhattak!
A felszámolási eljárások számának emelkedése miatt tavaly tovább nőtt az APEH hátralékállománya.
Tavaly tovább emelkedett az APEH hátralékállománya, mégpedig döntően a nem működő adózói körben, ugyanis jelentősen - az előző évi 10.594-ről 13.429-re - emelkedett a felszámolási eljárások száma. Az összes felszámoláson belül az APEH által kezdeményezetteké 6.841-ről 6.420-ra mérséklődött, mivel az adóhivatal a korábbinál is nagyobb körültekintéssel kezdeményezett fizetésképtelenség miatt felszámolási eljárást - derül ki az adóhatóság sajtóközleményéből.
A működő vállalkozások adótartozása mindössze 4 százalékkal nőtt. Ugyanakkor a gazdasági válság következtében - annak ellenére, hogy 24 százalékkal több (603 ezer) végrehajtási eljárást indított a hivatal - kis mértékben csökkent a behajtásból származó bevétel, az év végére 285 milliárd forintot ért el.
Az igazgatóságok tavaly 6.069 elektronikus árverést hirdettek meg, 4.109 esetben ingóságokat, 1.451 alkalommal pedig ingatlanokat kínáltak megvételre. Az ingóságoknál minden második, az ingatlanoknál pedig csak minden hatodik árverés volt sikeres. A nyertes licitálók által ajánlott összes vételár 1,2 milliárd forint volt, ami a vagyontárgyak becsértékének 71 százaléka (a korábbi, hagyományos árveréseknél ez az arány mindössze 30 százalék körüli volt).
A közérdekű bejelentések száma közel azonos volt az előző évivel, megközelítette a 24 ezret.
Az adózók az elmúlt évben 281 ezer darab fizetési kedvezményre vonatkozó kérelmet nyújtottak be összesen 337 milliárd forint tartozásra. A kérelmek száma mindössze 1,7 százalékkal volt magasabb az előző évinél, az összeget tekintve azonban már közel 20 százalék a növekedés. Az APEH méltányossági döntéseinél különös tekintettel volt a gazdasági válság következményeire - hangsúlyozza a hivatal.
A büntető feljelentések száma tavaly 7,5 százalékkal, a feljelentésekben szereplő bűncselekmények száma közel 10 százalékkal emelkedett. A feltárt elkövetési érték ugyanakkor 43 százalékkal kisebb, mint az előző évben volt. Az adócsalással összefüggő bűncselekmények értéke a legmagasabb, összességében meghaladja a 38 milliárd forintot.
Az ingatlanok árverésénél minden hatodik árverés volt sikeres !! Ez magyarra leforditva azt jelenti , hogy a szemét b-uz-i lakásmaffia ötször probálkozott , de rajtuk is kifogott az az APEH elektronikus árverése !! Első és normális kisérlet és főként szimpatikus kisérlet a közélet tisztaságáért az Apeh --től , mióta megalakult !! Félek , hogfy mivel ez a program korrekt és igazságos nem sokáig fogják életbe tartani !! Ne legyen igazam !! Az összes árverést csak igy szabadna véghez vinni ma Magyarországon !!