|
|
Jók voltunk a múlt félévben2010. február 1. 10:45
A cikkben szereplő információkat utoljára 2010. február 2. 08:04-kor frissítettük.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy a leírtak időközben elavulhattak! A közép-kelet-európai piacok teljesítettek a legjobban az egész világon az elmúlt hat hónapban, miután a befektetők figyelme éles fordulattal a fejlett gazdaságok tornyosuló adósságaira terelődött át - írta hétfői helyzetértékelésében a Financial Times, amely szerint Magyarország ma már biztonságosabb befektetési célpont Görögországnál. A londoni gazdasági napilap elemzése szerint a kelet-európai piacoknak az adott felhajtóerőt, hogy a térségi kormányok eltökélték magukat a közfinanszírozás rendbetételére, azzal együtt is, hogy ehhez esetenként a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségét veszik igénybe.Az olyan euróövezeti tagállamokkal ellentétben, mint Görögország - amelynek kötvénypiaca a múlt héten összeomlott -, a befektetőkre jó benyomást tettek a térség erősebb piacai, például Lengyelország, de azok is - köztük Magyarország és Lettország -, amelyeket az IMF karolt fel - áll a Financial Timesban. Shahin Vallee, a BNP Paribas bankcsoport felzárkózó piaci stratégája azt mondta a lapnak, hogy "a történet a közfinanszírozásról szól, ha összehasonlítjuk Görögországot és Magyarországot, akkor Magyarország a biztonságosabb tét". Ezt a véleményt pontosan tükrözik a piaci kockázatárazási folyamatok.
Marcus Svedberg, az East Capital befektetési társaság főközgazdásza azt mondta a lapnak, hogy Kelet-Európának nincsenek strukturális adósságproblémái. A hazai össztermék (GDP) arányában mért átlagos államadósság a térségben 40 százalék körüli, az euróövezetben 80 százalék - tette hozzá. Nigel Rendell, az RBC Capital Markets vezető feltörekvő piaci stratégája szerint Magyarország és Lettország jó benyomást tett a befektetőkre, jóllehet még hosszú út áll előttük, mire rendbe szedik mérlegeiket. Ráadásul - mint az összes többi felzárkózó piac - újabb jókora eladási hullámok is sújthatják őket a következő hetekben, ha a fejlett térség szuverén kockázatai növekszenek, mivel a feltörekvő piacok nem váltak le a fejlett gazdaságokról - tette hozzá. Ukrajna szintjére zuhant GörögországMindenkinél előbb lehet eurónkBefektetések: napos, néhol felhős időre számítanak MTI
Vezető cikkeink
Nap-szám
HozzászólásokVálasz erre a bejegyzésre:
Mégsem erre válaszolok
Bátran tőzsdéztek a magyar háziasszonyokTendenciaként is értelmezhető már a magyar lakosság megtakarításaiban bekövetkezett változás
|
Privátbankár szakértő
| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||