2010. szeptember 3. péntek
Hilda
 Privátbankáron  Google-n
Híreink
Olvasóink tippje
Biztosítás
Eszköztár

Félmillióan autóznak biztosítás nélkül

2010. február 1. 11:24
A cikkben szereplő információkat utoljára 2010. február 2. 08:02-kor frissítettük.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy a leírtak időközben elavulhattak!

Mintegy félmillióan autóznak abban a tudatban, hogy a kocsijuk erre az évre még nincs biztosítva, mert még nem fizették be az esedékes első részletet. Erről kivételesen a biztosítók tehetnek, mert sok helyre nem küldték még ki a felelősségbiztosítással kapcsolatos szerződéseket és csekkeket - olvasható az egyik legnagyobb biztosítási alkuszcég közleményében.
Csaknem félmillió autós aggódik, mert nem kapott csekket, ezért nem is fizethette még be a gépkocsi felelősségbiztosítás első részletét. A késlekedést a biztosítótársaságok a megnövekedett adminisztrációs terhekkel magyarázzák, hiszen csaknem egymillióan váltottak tavaly szolgáltatót.

Ugyanakkor a szerződés hiánya miatt egyre több autós aggódik, hiszen úgy tudják, hogy az esedékes díjat január végéig ki kell fizetni. Ők, úgy látszik nem értesültek arról, hogy tavaly óta új törvény szabályozza a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást. Ennek köszönhetően harmincról hatvan napra nőtt az úgynevezett "türelmi idő", amelyet az esedékességtől számítanak. Ez alatt még nem szűnik meg a hátralékosok szerződése sem.

Március elejéig nincs ok az aggodalomra - nyilatkozta Németh Péter, az évente közel 180.000 biztosítást kötő alkuszcég, a CLB kommunikációért felelős vezetője.

A szakértő azt ajánlja, hogy minden autós tartsa magánál a biztosítási alkuszától kapott szerződés tervezetét és a tavaly utolsó negyedévre kapott csekkjét. Ezek felmutatásával lehet igazolni az érvényes biztosítást. Ugyanakkor mindez kevés azoknak, akik külföldre utaznak, mert sok országban szigorúan kérik a zöldkártyát, amit éppen az adminisztrációs terhek megnövekedése miatt lassabban állítják ki a biztosítók. A szakértő ezért azt javasolja, hogy az indulás előtt legalább 7-8 nappal kérjék ki a dokumentumot azok, akik postán szeretnék azt megkapni. Németh ugyanakkor hozzátette: ennek beszerzése feltétlenül ajánlott többek között a Romániába, Szlovákiába, Olaszországba, Lengyelországba, a balti államokba és Törökországba utazóknak. Sajnálatos azonban - tette hozzá -, hogy ezt az autósok 30-40 százaléka "elfelejti".

Ön szerint hány párt jut be a parlamentbe? Szavazzon!

Azért drágább a kötelező, mert nincs kampány
Biztonságban leszünk, ha becsődöl a biztosítónk 
Hátas a szalonban: durván drágult a kötelező

Privátbankár


Hozzászólások

Válasz erre a bejegyzésre:
Mégsem erre válaszolok
Név:
Hozzászólás:
Az ábrán látható karakterek: 
2 hozzászólás, megjelenítése:

loci

2010. február 2. 11:08 · 2 · válasz
Ha az autópálya, vagy a rendőrség sebességmérő kamerája alkalmas arra, hogy a rendszámot pillanatok alatt kikeresse, akkor igazán nem lehet probléma a biztosítás nélkül autózók kiszűrése. Hallottam már nem egx esetről, amikor a vétlen gk.vezető futhatott a pénze után, semmit sem kapott. Ha ilyet találnak, rendszámot le, forgalomból azonnal kivonni! Lusták, vagy tehetetlenek a hatóságok?

!

2010. február 1. 17:46 · 1 · válasz
Miért nem lehet egész éven át bármikor biztosítót váltani? Mert akkor a sok léhűtő nem ülhetne elégedetten tizenegy hónapon keresztül a fenekén. Igy egy hónap alatt lenyúlják az üzletet és egész évre biztosítva van a lóvé. Amikor fizetni kell, akkor meg szűkölnek, mint a rühes kutya. Gatyába kéne rázni az összes tetves biztosítót.
Hitelkereső
Forrás: GFT
2010-09-03 11:18:43
BUX 22800 -0.25%
MOL 21310 +0.05%
MTELEKOM 681 -0.44%
OTP 4853 -0.55%
RICHTER 47710 -0.25%
Csatlakozz a Privátbankárhoz Facebookon!
Kövess minket Twitteren!
m.privatbankar.hu
Egekben a svájci frank - ön újratárgyalta a bankkal a hitelét?
Igen, és így tudom fizetni
Igen, de így sem bírkózom meg a törlesztővel
Szerettem volna, de nem lehetett
Nem
RSS
Ügyeletes szerkesztő: