2010. szeptember 3. péntek
Hilda
 Privátbankáron  Google-n
Híreink
Olvasóink tippje
Biztosítás
Eszköztár

Hátas a szalonban: durván drágult a kötelező

2010. január 21. 09:51
A cikkben szereplő információkat utoljára 2010. január 21. 10:01-kor frissítettük.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy a leírtak időközben elavulhattak!

A kötelező felelősségbiztosítás piacán tapasztalt rekordszámú novemberi váltás miatt idén is késnek majd valamennyit a biztosítók csekkjei – véli a Biztosítás.hu. Az internetes portál közleménye szerint egy törvény változásának köszönhetően azonban az autósoknak nem kell aggódniuk díjuk befizetése miatt.

Valamivel több mint egymillió autós cserélte le tavaly novemberben kötelező biztosítóját – áll a Biztosítás.hu közleményében. A biztosítók közlése szerint legkésőbb február elejére minden új ügyfelük megkapja biztosítási díjának befizetésére szolgáló csekkjét. A közlemény szerint míg azonban a korábbi években a februárban érkező csekkek késve érkezőknek számítottak volna, a nemrég életbe lépett új kötelező szabályozás miatt ezek a csekkek ezúttal időben érkeznek majd meg az autósokhoz. A korábbi évektől eltérően ugyanis 2010-től már nem január végéig, hanem március 1-jéig kell befizetniük első díjukat új biztosítójukhoz, a biztosítót váltott autósoknak – hívják fel rá a figyelmet.

Az új törvény rendelkezései miatt a közúti ellenőrzés gyakorlata is változott. Az ORFK tájékoztatása szerint a rendőrség a biztosítás megkötéséről szóló igazolást a korábbi 30 nap helyett 60 napig, azaz tavaly biztosítót váltó autósok esetében, idén március elsejéig fogadja majd el önálló igazoló dokumentumként. Újdonság, hogy a rendőrség a jövőben a közúti ellenőrzések alkalmával elsősorban a Központi Gépjármű Nyilvántartásból fogja rendszám alapján lekérni a biztosítási adatokat és a fedezet fennállására vonatkozó információkat. Amennyiben a központi adatbázis szerint az autósnak nincs érvényes biztosítása, a helyszínen továbbra is lehetősége lesz igazolnia biztosításának érvényességét.

A biztosítók ebben a tekintetben folytatott eltérő gyakorlata miatt a legolcsóbb biztosítók sorrendje jelentősen megváltozott a novemberi állapothoz képest.
Arra is felhívja a figyelmet, hogy az autósoknak kedvező, hosszabb befizetési határidő mellett az új törvény kevésbé autósbarát változásokat is tartalmaz. Az egységes biztosítási évforduló január elsejei eltörlése például máris érezteti negatív hatását. A kampány súlyának csökkenéséhez és néhány éven belüli megszűnéséhez vezető rendelkezés ugyanis a közlemény szerint arra ösztönözhetii a biztosítókat, hogy emeljék áraikat, hiszen az ügyfelek - kötelező díjak összehasonlítása iránti - érdeklődése a kampányok hanyatlásával arányosan csökken majd.

Míg ugyanis tavaly novemberben 25 ezer forintos átlagdíjon köthettük meg a kötelező biztosítást autóinkra, a kampány végeztével ez az ár 41 ezer forint fölé emelkedett – jelzik. A több mint 50 százalékos díjemelkedés egyik pillanatról a másikra következett be, mivel január 1-jétől már nem vehetők igénybe az ún. kampánykedvezmények, illetve több biztosító is más tarifát alkalmaz az évközi kötésekre. Emiatt az év közben létrejövő és általában az autószalonokban megkötésre kerülő szerződések díjai jellemzően jelentősen magasabbak lesznek, mint a kampányos kötések díjai.

Külföldi autózás: a zöld kártya is kellhet
A Generali biztosítja a fináncok autóit
Biztosítások: a nyomott árak visszaütnek 2010-ben?
Kötelező: márciusig a rendőr nem büntethet

Privátbankár


Hozzászólások

Válasz erre a bejegyzésre:
Mégsem erre válaszolok
Név:
Hozzászólás:
Az ábrán látható karakterek: 
4 hozzászólás, megjelenítése:

obsitos

2010. január 21. 11:34 · 4 · válasz
"Vik"-nek : Röhej, és nem röhely. Legalább következetes volt az "elírás", mert kétszer ugyanúgy szerepel.
A címhez : most akkor emelkedett, vagy EMELKEDNI FOG ???

Utazó0127

2010. január 21. 11:10 · 3 · válasz
Nekem az a bajom, hogy ha kötelező a kötelező, akkor miért nem egységes a díj!?

Vik

2010. január 21. 11:05 · 2 · válasz
Ha nem csak a biztosítók haszna lenne a fontos a kötelező biztosításban akkor sokkal differenciáltabbnak kellene lennie a Bonus/Malus rendszernek. Röhely, hogy a B10 csak 50%-os kedvezményt ad annak aki estleg évtizedek óta egy fillér kártérítést nem kért a biztosítótól. Ugyan ilyen röhely az M4 is annak aki havi több százezres kárral állandóan töri a nagy értékű autókat. Ezek kárát fizeti a nagy többség!

Tata

2010. január 21. 10:12 · 1 · válasz
Legfejebb több lesz a biztosítás nélküli kocsik száma. Miért nőnek a bíztosítási díjak ? Mert vannak akik viszaélnek vele ? Hát akkor őket kell kiszűrni, és büntetni és nem mindenkit. A kötelező GK biztosítás nem kollektív bűnösség elve alapján működik.
Hitelkereső
Forrás: GFT
2010-09-03 11:11:51
BUX 22814 -0.19%
MOL 21400 +0.47%
MTELEKOM 681 -0.44%
OTP 4850 -0.61%
RICHTER 47600 -0.48%
Csatlakozz a Privátbankárhoz Facebookon!
Kövess minket Twitteren!
m.privatbankar.hu
Egekben a svájci frank - ön újratárgyalta a bankkal a hitelét?
Igen, és így tudom fizetni
Igen, de így sem bírkózom meg a törlesztővel
Szerettem volna, de nem lehetett
Nem
RSS
Ügyeletes szerkesztő: