A Generali kutatása szerint gyermeknevelés során az első egy évet követően a legnagyobb anyagi terhet sok szülő számára a gyermekek iskoláztatása jelenti (x)
A cikkben szereplő információkat utoljára 2010. január 29. 09:52-kor frissítettük. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a leírtak időközben elavulhattak!
Kiemelkedő hozamot értek el a magánnyugdíjpénztárak 2009-ben, így lényegében ledolgozták a pénzügyi válság során elszenvedett veszteségeiket - derül ki a Stabilitás Pénztárszövetség 2009. évi összesített adataiból, melyet csütörtöki sajtótájékoztatóján prezentált.
Jól sikerült a 2009-es év a pénztárak számára, hiszen a klasszikus 12,11, a kiegyensúlyozott 17,75, a növekedési portfóliók átlagosan 25,95 százalékos hozamot értek el. „A legjobban egy növekedési portfólió szerepelt 34,18 százalékos hozammal, de a legszerényebb hozamot produkáló kiegyensúlyozott portfólió is 5,08 százalékos nyereségre tett szert. Ez egyben azt is jelenti: a pénztáraknak sikerült ledolgozniuk azt a veszteséget, amit 2008-ban a pénzügyi válság kirobbanása miatt szenvedtek el” - közölte Nagy Csaba, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke, hozzátéve: a magánnyugdíjpénztári teljesítményekre a 2009. évben a végletek voltak jellemzőek.
A gazdasági világválság tavaly az első negyedévben érte el a mélypontját, majd a különféle állami stabilizációs, gazdaságélénkítő intézkedések a második negyedévtől látványosan éreztették hatásukat. Visszatért a tőkepiacokra a likviditás, erősödött a befektetői bizalom: a globális és a hazai tőkepiacon 2009. március óta az optimista hangulat töretlen, az indexek látványos emelkedést produkáltak. Ahogy 2008. évben az összes pénzügyi eszköz együttes leértékelődése ment végbe, úgy az elmúlt évben az árfolyamok erősödése szinte minden eszközosztályt érintett.
A kiváló nemzetközi befektetői hangulatnak köszönhetően a hazai állampapír piac is stabilizálódott, majd a hazai monetáris lazítás eredményeként jelentős árfolyamemelkedés zajlott le. Mindezek eredményeként a szövetséghez csatlakozó magánnyugdíjpénztárak vagyonának piaci értéke 39,6 százalékos növekedés mellett 1783,5 milliárd forintról 2395,7 milliárd forintra emelkedett. Ebből 2009. év végén a magánnyugdíjpénztári fedezeti tartalék összesített értéke 2379,4 milliárd forint, amely 1,71 százaléka a Klasszikus, 19,67 százaléka a Kiegyensúlyozott, és 78,62 százaléka a Növekedési portfólió között oszlott meg – fejtette ki Nagy Csaba a sajtó képviselőinek.
Az elnök rámutatott: a pénztári teljesítmények megítélésekor elsősorban a hosszú időtávra jellemző hozamadatokat érdemes figyelembe venni. Ezeknél az adatoknál az olyan hozamingadozások, mint például a 2008. év végi sokk, „kisimulnak”, így lehetővé válik a portfólió-kezelők teljesítményének reális megítélése. Az előzetes adatok alapján a 2000-2009 közötti tíz éves átlaghozamok a klasszikus portfoliók kivételével növekedtek, ami alátámasztja a választható portfóliós rendszer bevezetésének helyességét. A magasabb kockázatokat felvállaló portfóliók esetében ugyanis a hosszú távú teljesítmények kedvező változása lehetővé teszi a 2008. évi gyenge szereplés hatásának ellensúlyozását a jövőben.
Idén hat pénztár csatlakozott a szövetséghez, ezzel a szövetség a pénztári ágazat legjelentősebb érdekképviseletévé vált, az általa képviselt pénztárak együttes piaci részesedése meghaladja a 90 százalékot.
„A 2009. évi jó teljesítmények is közrejátszottak abban, hogy a jogosultak több mint 40 százaléka nem élt azzal a lehetőséggel, hogy visszatérjen az állami tb-rendszerbe” – tette hozzá Juhász Istvánné, a szövetség főtitkára.
Erre azoknak volt lehetőségük, akik 2008 végéig betöltötték az 52. életévüket, és annak idején önként váltak magánnyugdíjpénztári taggá, illetve életkortól függetlenül azoknak, akik tavaly év végéig valamelyik kassza tagjaként vonultak nyugdíjba.
A Stabilitás Pénztárszövetség tagjainak eddig feldolgozott adatai szerint az érintettek 52,6 százaléka, azaz közel 110 ezer ember közül 57,7 ezren döntöttek úgy, otthagyják a magánnyugdíjpénztárakat, és visszatérnek az állam rendszerébe. A pénztárak között a legmagasabb visszatérési arány 68,9 százalék, a legalacsonyabb pedig 19,18 százalék volt. „Pontos életkor statisztikák még nem állnak rendelkezésre, de bízunk abban, hogy minden olyan tag visszalépett, akik annak ellenére választották a magánpénztárakat 1998-ban, hogy a nyugdíjig hátralévő időszak rövidsége miatt már a rendszer indulásakor nem érte meg az átlépés mellett dönteniük” - jegyezte meg Juhász Istvánné.
A kalkulátor a jelenlegi szabályok szerint több nyugdíjat hozott ki, mintha a hátralévő 9 évben maradok a magánnyugdíjban. Valamivel az országos átlag felett keresek. Tehát viszaléptem. A másik ok én MÁV ÁBE kötelezős voltam, tanultam belőle. A bizalmam a pénzintézetekben = 0 ! Ma itt bárki rabolhat, csak sok legyen ! Az államiból amire arra sorkerül, biztos hogy jelentősen kevesebb pénzt kapok mint ami most számolt a kalkulátor, de lagalább nem lenyúlt elvitt pénz. Talán minimál nyugdíj + ledolgozott évek alapján kapok valamit 46 évre. Remélem,- ilyen bizonytalanság talán még sohasem volt mint ami most van nyugdíj ügyben ! Igérget mindenki mindent a választásokra, ez a paraszt vakítás.
Nekem a rablo otp-nél minusz 43%-ot ért el a "megtakaritásom"
Ha most a növ.potfolio 25.95 %hozott,még akkor is rövidebb 17%-al.De közben eltelt egy év,kevesebb összeg hozott kevesebb hasznot!!!
Ugyhogy ne hablagyoljanak nekem!Börtönbe minden rablo brokert.Egy sem lett felelöségre vonva,rabolnak és hazudoznak tovább.
Nem utaltattad vissza a nyugdíjalapba??????????????? Rögtön 100 forintnyi nyugdíjadból, 130 lett volna. De ehhez elengedhetetlenül fontos, hogy az ING a nulla forintot átutalja a nyugdíjalaphoz! Tudod! Magyarország jogállam. Minden fillérre szükség van! Nem lehet a közpénzt csakúgy elherdálni. Még a nulla forintot sem!
Én az ING nél voltam magánnyugdijpénztártag idén május óta rokkantnyugdíjas vagyok egy összegben kértem ki a megtakarításomat, Több mint két éves befízetésemet nem fizették ki annyival elintézték,hogy sajnos elvitte a válság és kész . Jellemtelen alakok
A pénz akkor jön vissza, ha az arra évre amikor bukta a pénzét tőke + legalább a jegybanki kamatot is megkapta valaki. Ez a cikk egy szokásos libsi-komcsi hazugság. Szedjük ki a magyar emberekből a pénzt.
Meglehet,hogy visszajöttek,de csak amiatt,hogy a befizetett milliárdokat addig sikerüljön ellopni,mielőtt a kifizetések esedékessé válnának. Olyat játszanak majd,hogy "jogutód nélkül megszünt" ,ez a qrmánynak is jó,mert zsebel belőle,vmint.,az általuk favorizált cégeknek(maffiának),amely majd eltűnik mint szürkeszamár,pénzekkel együtt. A nyugdíjas,ha megéri,nyaljon majd sót,ha telik reá neki.....
De igen nekem már visszajött-sőt!Egészen jól alakul.(Életút Önk.Nypénztárban )
Március végétől tervezem,h az emelt részvényhányaduból (D)átváltok az A-pénzpiacira.
Jönnek a választások,ha megugrik a hiány ismét kamatot kell majd emelni+várható,h nyártól a nemzetközi
tözsdéken egy nagyobb korrekció.(Roubini,Faber jövendölései szerint)
A portfoliókat negyedévente szoktam változtatni a helyzet szerint.Ezt am mindenkinek!
A pénztáraknak jól sikerült, de én még mindig -12%-on vagyok az OTP-vel.
Meg az a sok ember, aki nem küldte vissza a kis borítékot a Gyurcsány-Veres páros által erőszakosan végrehajtott portfólió módosítás után (felemeltették a részvényhányadot bennük), melyet az OTP szuperszonikus sebességgel végrehajtott 2008-ban. /A többi pénztár inkább kivárt zömében./
Majd kiküldte az OTP a levelét, amit ha nem küldtél vissza akkor többségben a Növekedési portfólióba dugtak. /Én is így jártam-)/
Mindezt a már biztosra vett gazdasági válság évében hajtatták végre, amikor a részvényárak csúcson voltak, az "ostoba" OTP meg ekkor vásárolt be nekünk miniszterelnöki utasításra.