|
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Beruházás nélkül nem lesz kilábalás2010. március 10. 12:17
A cikkben szereplő információkat utoljára 2010. március 10. 12:17-kor frissítettük.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy a leírtak időközben elavulhattak! Az idei második félévtől éves összehasonlításban már bővülhet a magyar gazdaság, 2010 egészére azonban a gazdasági teljesítmény stagnálása várható - vélekedtek az MTI által megkérdezett elemzők. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a bruttó hazai termék (GDP) 2009-ben 6,3 százalékkal volt alacsonyabb az előző évinél. A tavalyi utolsó negyedévben 4 százalékkal, a naptárhatás kiszűrésével 4,1 százalékkal csökkent a GDP az előző év azonos időszakához képest. A gazdaság teljesítménye - összehasonlító árakon számolt adatokból ítélve - a 2004-es szintre esett vissza tavaly, a GDP 2004 negyedik negyedévében volt utoljára kisebb mint a múlt év végén, az éves GDP sem volt 2004 óta alacsonyabb.Réczey Zoltán, a Buda-Cash Brókerház Zrt. elemzője elmondta, hogy a mezőgazdaság teljesítményének nagyon magas, 15,5 százalékos visszaesése elsősorban az erős bázisnak köszönhető. Az ipar visszaesésére is lehetett következtetni a korábban publikált ipari termelési adatokból, a már közzétett januári adatokból azonban már javulás látszik az idei első negyedévben - jegyezte meg az elemző. A szolgáltatási szektor teljesítménye Réczey Zoltán szerint viszonylag jónak mondható, ugyanakkor a beruházások nagymértékű visszaesését aggasztónak nevezte, és hangsúlyozta, hogy azok bővülése nélkül nincs tartós kilábalás. A beruházások visszaesését némiképp ellensúlyozta, és a GDP visszaesését mérsékelte, hogy a külkereskedelmi mérleg kedvezően alakult. Felhasználási oldalon ezenkívül a háztartások fogyasztásában is enyhe javulás várható. A szakember szerint az európai uniós átlaghoz képest gyengébb, 6,3 százalékkal zsugorodó GDP annak is köszönhető, hogy Magyarországon a gazdaságélénkítő lépések helyett a költségvetési egyensúly megőrzése került a gazdaságpolitika középpontjába. A második félévben éves alapon már kismértékben nőhet a GDP, de az év egészére stagnálás várható, amely még annak is függvénye, hogy globális szinten egyértelműen elindul-e a kilábalás - vélekedett Réczey Zoltán. Barta György, a CIB Bank makroelemzője is arra számít, hogy az év közepétől lassú fellendülés indulhat, de az év egészében szerinte is stagnálás várható. Hangsúlyozta: sok függ attól, hogy a következő magyar kormány milyen gazdaságpolitikát céloz meg, ám bizonyos értelemben ők is "fiskális béklyóban" lesznek. Barta György szerint egy, a piaci körülmények által alátámasztott további jegybanki kamatcsökkentés is támogathatná a növekedést. Az elemző szerint továbbra is az export maradhat a gazdaság húzóereje a következő hónapokban. Hozzáfűzte ugyanakkor: az erős nettó export nem feltétlenül pozitívum, mivel az elsősorban az import visszaesésének köszönhető, mivel a belső kereslet továbbra is nagyon gyenge. Az Equilor elemzői szerint az EU-s átlagnál nagyobb mértékű magyar recessziót egyedül a külkereskedelmi aktivitás húzza fölfelé, míg a tartósan gyenge belső kereslet nyomás alatt tartja azt. Az adatok fényében azt érdemes megjegyezni, hogy a magyar gazdaság kilábalása a recesszióból hosszan elnyúló lesz. 2 604 000 forint/fő: tovább esett a GDPIpar: a hazai kereslet nem is látszik Munkanélküliség: nem áll meg 11 százaléknál GDP kontra GNI: a vendégmunkások a mérleg nyelve Mitől nőne a GDP, ha egyszer nincs pén Kezdődhet a lassú, fájdalmas kilábalás MTI, Privátbankár
Vezető cikkeink
Nap-szám
HozzászólásokVálasz erre a bejegyzésre:
Mégsem erre válaszolok
|
Időjárás
![]() 17°C
Budapest
borult
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||