|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Kelet felé nyitna a posta2010. március 11. 07:26
A cikkben szereplő információkat utoljára 2010. március 11. 07:26-kor frissítettük.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy a leírtak időközben elavulhattak! Folyik a munka a Magyar Posta Zrt.-nél, hogy minél előbb megjelenhessen szolgáltatásaival a közép-kelet-európai piacokon, például Romániában, Ukrajnában - írta csütörtöki számában a Világgazdaság. A lap szerint a terjeszkedést más fejlett nyugat-európai postatársaságokkal együttműködve képzeli el a társaság. Még a 2013-as teljes hazai postai liberalizációig meghatározó regionális szereplővé szeretne válni a Magyar Posta.Szűts Ildikó, a Magyar Posta vezérigazgatója a Világgazdaságnak azt mondta, hogy mindezen tervek megvalósításához azonban az állam mint tulajdonos jóváhagyása is szükséges. Szűts Ildikó vezérigazgató az MTI-nek szerdán az új angyalföldi postahivatal átadásakor elmondta: a Magyar Posta Zrt. 10 milliárd forintos idei fejlesztési tervében kiemelt szerepet kapnak a forgalmas helyen lévő nagy postahivatalok, mivel ezek hozzák a forgalom 60-70 százalékát. A múlt évet 173,4 milliárd forint értékesítési nettó árbevétel mellett 7,3 milliárd forint adózás előtti eredménnyel zárta a Magyar Posta Zrt. - mondta a vezérigazgató. Erre az évre 176,1 milliárd forint nettó árbevételt és 3,4 milliárd forint adózás előtti eredményt tervezett a társaság.
Jut pénz a városközpontokban lévő nagy forgalmú postahivatalok felújítására is, ilyen például a zalaegerszegi, a siklósi, vagy az újpesti hivatal. A válság kihat a Magyar Posta Zrt.-re is: tavaly például az 1,2 milliárd darabos levélforgalom 10 millió darabbal csökkent. A visszaesés november-decemberben következett be, és tart azóta is. A csomagtovábbításból származó 9 milliárd forintos bevétel 10 százalékkal csökkent, zömében az áruküldő cégek forgalmának visszaesése miatt, de csökkent az autóalkatrészek továbbítása is. A csekk-forgalmi árbevételnél 400 millió forint a visszaesés. A XIII. kerületi Béke téri postahivatal nemrégiben költözött át az Uniqa Biztosító új székházába a Róbert Károly körútra, az ünnepélyes avatásra került sor szerdán. Az Uniqa 36 millió euróból építette fel múlt év őszére a 18 ezer négyzetméteres hasznos alapterületű székházat, amelynek 70 százalékát maga lakja. A maradék 30 százalék egyharmadát sikerült kiadni eddig, a bérelt terület nagyságától függően 11-13 eurós havi és négyzetméterenkéni díjjal - tudta meg az MTI a fejlesztő Uniqa Invest Kft. illetékesétől. Postapalota: milliós csalás az ablakban? Olimpiai bélyeggel készült a posta A postára és a közlekedésre koncentrálnak MTI, Világgazdaság
Vezető cikkeink
Nap-szám
HozzászólásokVálasz erre a bejegyzésre:
Mégsem erre válaszolok
|
Időjárás
![]() 18°C
Budapest
borult
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||