A Generali kutatása szerint gyermeknevelés során az első egy évet követően a legnagyobb anyagi terhet sok szülő számára a gyermekek iskoláztatása jelenti (x)
A cikkben szereplő információkat utoljára 2010. július 30. 15:32-kor frissítettük. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a leírtak időközben elavulhattak!
Nem kapta meg a végleges típusengedélyt a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól a francia Alstomnak a budapesti 2-es metróvonalra szánt metrókocsija
A hatóság közlése szerint nem bizonyosodott be, hogy a Metropolis fékrendszere megfelel a jogszabályban előírtaknak, illetve az sem, hogy az előírt biztonsági szintet képviseli. Az NKH álláspontja szerint az alkalmazott műszaki megoldás nem zárja ki egyértelműen a jármű "akaratlan indíthatóságát", valamint szükség van a vonatvezérlő szoftverek további módosítására.
Az NKH döntését a hatályos jogszabályi követelmények alapján, a vasúti közlekedés biztonsági szempontjainak maradéktalan érvényre juttatásával hozta meg - olvasható a hatóság szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. Az elsőfokú hatósági döntés nem jogerős, ellene a közlést követő naptól számított 15 napon belül fellebbezést ehet előterjeszteni.
A Fővárosi Közgyűlés június 3-án döntött arról, hogy ha az Alstom nem tudja megszerezni a végleges típusengedélyt az új metrókocsikra július végéig, akkor a főváros felbontja a szerződést.
Az Alstommal 2006. május 30-án írták alá az M2 és az épülő M4 metróvonal új szerelvényeinek tervezésére, gyártására és szállítására vonatkozó szerződést. Eszerint a 2-es metróvonalra az Alstomnak 22, egyenként öt kocsiból álló szerelvényt, a most épülő 4-esre pedig 15, egyenként négy kocsiból álló, teljesen automata metrószerelvényt kell gyártania, mintegy 65 milliárd forintért.
Kész röhej.Tarlós nyer és sikeres lesz Budapest.Nagyon röhögök.Ő a Fidesz"Speedy Gonzales"-e!!
Mire kinyitja a száját és kinyög 1 körmondatot,addigra az embereket már nem is érdekli,hogy mit mond.
Pepe: A 65 milliárd kb. fele ment (mint visszavonható előleg) a 2-es metró vonalára szánt 22 szerelvényre. Így a régi kocsik felújításához szükséges 4-5-6 milliárd 15-20%-a az vadiúj szerelvények árának... És ezzel csak néhány évvel hosszabbodik meg az élettartamuk, nem évtizedekkel. Sok értelme van tényleg...
A 4-es vonalra ettől függetlenül új szerelvényekre lesz szükség.
Nincs semmi baj, felújítják a régi orosz járgányokat és kész, így az új bekerülési árának csak 5%-át költik el mi ezzel a probléma? Zajosabb, meg nem olyan komfortos, de elvisz A-ból B-be az is.
Komolyan mondom, lesz*pom magam. Hát ha valaki épít egy járművet, két dologra kell igazán
odafigyelnie: tudjon menni, meg, hogy meg tudjon állni. Azért ez meleg egy Alstom szintű cégtől...
Másrészről igen, ennyi pénzért - ahogy már előttem megjegyezték - a himnuszt alsó hangon
három szólamban el kellene tudni fingania...
A korábbi próbák során valóban voltak fékproblémák. Aztán felfedezték a szakemberek, hogy valaki meglazította a fékcsöveket... Helyretették őket, onnantól kezdve nem volt gond a fékkel.
http://www.bkv.hu/kozlemenyek/1134.html
Később az a valaki egy kapcsolószekrényt tett tönkre, ezzel próbálva késleltetni a teszteket.
http://www.bkv.hu/kozlemenyek/1132.html
Eloszor is, mint kozoltek a szerzodesben, vannak hibak a kocsikban. Inkabb egy vagon penzt akarnak kolteni az ocska orosz kocsik felujitasara. De szerintem nincs mibol kifizetni az ujakat.
Valóban, ez a tarlós egy barom. Mit várhatunk tőle ? Mit várnak tőle ? Na, még a rogán kell mellé helyettesnek.
Sábeszosok...politikai prostituáltak...egyesüljetek !
Előzmény: Lári-fári
2010. július 31. 10:54 · 5
Kész röhej.Tarlós nyer és sikeres lesz Budapest.Nagyon röhögök.Ő a Fidesz"Speedy Gonzales"-e!!
Mire kinyitja a száját és kinyög 1 körmondatot,addigra az embereket már nem is érdekli,hogy mit mond.
Kész röhej.Tarlós nyer és sikeres lesz Budapest.Nagyon röhögök.Ő a Fidesz"Speedy Gonzales"-e!!
Mire kinyitja a száját és kinyög 1 körmondatot,addigra az embereket már nem is érdekli,hogy mit mond.
Demszky egy idióta. Nem értem, hogy a pestiek miért választották meg újra és újra. Drukkolok Budapestnek és Tarlósnak, mert akkor lehet igazán sikeres a főváros, ha Tarlós nyer.
Darabonként 2 milliárdért magot kellene hasítania és elfingania a himnuszt. Különben hónapokkal ezelőtt jelezték, hogy a hatósági engedélyezés egyrészt nem lesz egyszerű, másrészt maga az eljárás kivitelezése valami 160 millióval megdobja a költségeket. Haj kérem a magyar hatóság ügyrendje már csak ilyen. 20 év alatt ez az egy ami ugyanolyan körülményes és minden ésszerűséget mellőz. Másrészt gondolj bele, az egyetlen állami hivatal ahol az alkalmazottaknak felelősséget kell vállalniuk azért a kocsinként 300 emberért. A politikusoknak sokkal könnyebb dolguk van. Ők 10 millióért sem vállalnak felelősséget.:))))
Előzmény: CHF
2010. július 30. 17:46 · 2
Rendben van, hogy nem kapta meg a típusengedélyt. Csak tökéletes járművet engedjenek forgalomba. De a ködösítés mindig gyanús. Mi az, hogy "az eljárás során nem bizonyosodott be, hogy az alkalmazott fékrendszer megfelel a vonatkozó jogszabályban előírtaknak, illetve nem került kellően bizonyításra, hogy a fékrendszer legalább olyan biztonsági szintet képvisel, mint a jogszabályi előírások szerint kialakított fékberendezések." Nem lehetett volna érthetően leírni, hogy mi a baja a féknek? Ha nem bizonyosodott be, miért nem bizonyították be? Vagy úgy érezték, hogy valami baja van, de nem tudják mi az? Akkor a minősítők is selejtek.