A Generali kutatása szerint gyermeknevelés során az első egy évet követően a legnagyobb anyagi terhet sok szülő számára a gyermekek iskoláztatása jelenti (x)
A cikkben szereplő információkat utoljára 2010. március 2. 09:41-kor frissítettük. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a leírtak időközben elavulhattak!
Az MDF ugyan ismert párt, de népszerűsége megfogyatkozott az utóbbi időben. A még rosszabb helyzetben lévő SZDSZ-szel történő szövetsége sem igazán ismert. Bokros Lajos személyében viszont igazi húzónév szerepel a listáján, ugyanis Orbán Viktor után a második leggyakrabban említett személy a miniszterelnöki alkalmasságot tekintve – derül ki a Forsense közvélemény-kutatásából.
Magas ismertség és szűk szavazói bázis
Az MDF a magyar politikai rendszer egyik legismertebb szereplője. Az ismert pártok között a megkérdezettek 65 százaléka spontán említette és csak két százalék nem hallott az MDF-ről. Az MDF-fel választási szövetségre lépő SZDSZ rendszerváltó és korábbi kormánypártként szintén meglehetősen ismert, ugyanakkor spontán módon már csak 56 százaléknak jutott eszébe, mint jelenlegi politikai párt. Az MDF-et az összes megkérdezett 7 százaléka (az SZDSZ pedig mindössze 3 százaléka) érzi közel magához, a mérések alapján ez lehet tehát a párt (és a szövetség) számára maximálisan elérhető bázis a választások alkalmával. Ugyanakkor az MDF elutasítottsága is nagy, és aránya nőtt is az utóbbi időben, a megkérdezettek 54 százaléka érzi jelenleg távolinak magától (az SZDSZ-t pedig 65 százalék érzi távol).
A Forsense februári mérései szerint az MDF szavazótábora két és három százalék között mozog, a vele együttműködő SZDSZ pedig nem éri el az egy százalékot sem az összes választópolgár körében. Az MDF-ről a megkérdezettek 31 százaléka gondolja azt, hogy a párt képviselői bejutnának a választásokon a parlamentbe, míg az SZDSZ-ről már csak 18 százalék vélekedik így.
Merre tart az MDF a politikai-ideológiai mezőben
A pártoknak a megkérdezettek által az ideológiai skálákon történő besorolása alapján a választópolgárok szemében az MDF egy mérsékelten konzervatív, centrum pártként jelenik meg. Ugyanakkor a pártszimpátiák alapján képzett, mára hárompólusúvá vált politikai erőtérben az elmúlt hónapokban egyértelműen a baloldali pártok, az MSZP és az SZDSZ (a volt kormánypártok) közelében helyezkedik el az MDF.
Az MDF szavazótábora önmagát a konzervatív-liberális mező közepére helyezi el, azaz sem liberálisnak, sem konzervatívnak nem tartják választott pártjukat, szemben a párt hivatalos konzervatív álláspontjával. Az MSZP szavazók véleménye lényegesen eltér az átlagtól, ugyanis ők az MDF-et sokkal inkább konzervatívnak látják, mint a többi választói csoport. A mérsékelt-radikális besorolás szerint az MDF számít az egyik leginkább mérsékelt pártnak, de ebben a dimenzióban is közelebb áll a közepes pozícióhoz, mint a skála (mérsékelt) végpontjához.
Ugyanakkor az MDF-nek ez a skálák közepén lévő pozíciója abból is ered, hogy a megkérdezettek nehezen tudják elhelyezni a pártot az ideológiai mezőkben, mivel nem áll össze róla a választók fejében karakteres kép. Ez többek között annak is köszönhető, hogy az emberek keveset tudnak a párt programjáról.
Az MDF politikusainak ismertsége és népszerűsége sem nevezhető magasnak. A három vezető politikus kivételével gyakorlatilag ismeretlen politikusok alkotják a pártot. A korábban egyik legnépszerűbb politikus, Dávid Ibolya a középmezőny végére süllyedt, Herényi Károly pedig sosem állt igazán előkelő helyen a rokonszenvlistán. Mind ismertségét, mind népszerűségét tekintve csak a párt listavezetője és miniszterelnök-jelöltje, Bokros Lajos emelkedik ki közülük.
Bokros Lajos húzónév a lista élén
Bokros Lajos, Orbán Viktor után a második leggyakrabban említett személy a miniszterelnöki alkalmasságot tekintve. A válaszolók 16 százaléka nevezte meg őt elsőre, és még a második legalkalmasabb jelölt pozíciójában is többen említik (14 százalék), mint Mesterházy Attilát (9 százalék). A baloldalon két miniszterelnök-jelölt és több kisebb párt versenyez az MSZP és az SZDSZ elbizonytalanodott szavazóiért. Az MSZP szavazóinak közel egyharmada inkább Bokros Lajost nevezi meg első helyen, Mesterházy Attilát favorizálók több mint fele (55 százalék) pedig második helyen Bokros Lajost nevezte meg. Érdekes ez annak tükrében, hogy a Szonda Ipsos Népszabadságban közölt február eleji felmérése szerint Bokros népszerűségi indexe a legalacsonyabb a kormányfőjelölteké között - igaz nem sokkal van lemaradva a Vona-Mesterházy páros mögött.
A 2010-es választási trendeknek megfelelően Bokros is "kampányol" a Facebookon
Az MDF problémája, hogy miniszterelnök-jelöltje sokkal távolabb helyezkedik el a megítélés alapján az őt jelölő párttól, mint a másik három miniszterelnök-jelölt. Bokros Lajos sokkal inkább egy önálló tényezőnek tekinthető, aki nincs sokkal távolabb az MSZP-től, mint Mesterházy Attila, és hasonló távolságra áll az MDF-től, mint az MSZP-től.
Az emberek keveset tudnak az MDF által a választásokra életre hívott szövetségről is. A kérdezettek 28 százaléka hallott a Demokratikus Centrum (DC) választási szövetségről. A politikai formáció ismertsége még az MDF szavazói körében is csak 31 százalék. Az MDF-fel és/vagy az SZDSZ-szel rokonszenvezők, vagyis a DC potenciális választói körében pedig csak 22 százalékos a választási szövetség ismertsége. A Demokratikus Centrum az MSZP szavazói között a legismertebb (44 százalék). A voksolás alkalmával viszont tartalékot jelenthet az MDF-nek, hogy az átlagosnál magasabb a formáció ismertsége azok körében, akik 2006-ban állításuk szerint az MSZP-re szavaztak, de most még nem döntöttek, illetve azoknál is, akik biztos elmennének szavazni, de eltitkolják választott pártjukat.
Nagyon kevesen tudták megmondani azt is, hogy mely pártok alkotják a DC-t. Az összes megkérdezett körében alig több mint 10 százalék azok aránya, akik tudják, hogy a szövetséget az MDF és az SZDSZ alkotja. Akik már hallottak a szövetségről, azoknak is csak kevesebb, mint fele említette e két pártot. A DC-t egyébként egyértelműen két párt szövetségének tekintik a válaszolók, minden csoportban gyakorlatilag azonos arányban nevezték meg az MDF-et és az SZDSZ-t, míg a Szociáldemokrata Pártot mindössze néhány válaszoló említette. A Jobbik és a Fidesz szavazói az átlagnál valamivel tájékozottabbak (64-64 illetve 59-61 százalék), a bizonytalanok körében viszont alig egyharmadra tehető a két pártot említők aránya.
A DC-t még annak tudtában sem tudják pontosan elhelyezni a politikai térben az emberek, ha tudják, mely pártok hozták létre. A kérdezettek közel kétharmada nem tudott véleményt nyilvánítani abban a kérdésben, hogy mely pártok bázisából tud támogatókat szerezni a szövetség. Legtöbben az MSZP-t nevezték meg (26 százalék), a Fideszre csak a kérdezettek 6 százaléka tartja „veszélyesnek” a DC-t (a Jobbikot és az LMP-t összesen csak 2 százalék említette).
Mondod te. ...aztán majd kiderül a szavazás után. A cél minden régről mozgósítható szavazó a bennmaradásukért. Amennyiben sikerül nekik, a következő választáson már nem a bennmaradás lehetne a céljuk.
Öngólt rúg-e Bokros? Ő nem, viszont az MDF az hatalmasat. Régi MDF-esek helyett Bokrost küldte Brüsszelbe Dávid Ibolyka. Most meg őt jelelte miniszterelnöknek. Tele rakta a listát SZDSZ-esekkel. Ha létezik öngól, akkor ez az! Szegény bugyuta MDF tagok akik még egyáltalán vannak még büszkék is rá. A videó bemutatkozás fenomenális volt. Nem tudtuk nevessünk, vagy sírjunk. Ezekre akarja Ibolyka bízni az országot? Szégyen az amivé züllesztették Herényivel az MDF-et. SZDSZ-MDF szövetség? Normálisak?
Az ne zavarjon továbbra sem, hogy itt csak a jellemed lehúzó. Ott van alattad minden tény, ami ellenében szemrebbenés nélkül köpködsz. Így már nem csoda, hogy a 15 év sem volt elég arra hogy tanulj valamit.
Bezzeg ami hazug hőzöngést a pofádba rágtak akkor, arra bírsz emlékezni nagy tudású. :-DDD Arra még véletlenül sem akarsz gondolni, hogy olyan primitív vagy, hogy akkor átqrták a fejed és 15 évig is úgy bírtál maradni.
Persze a magyarázatot megkaptuk itt is. Ott a tanulni való, hogy ne hülyén halj meg, de te ellenállsz. :-DDD
..lehet? Tudd!
--------------------Shakespeare Julius Cesar (Butus, majd Antonius beszéde roma népéhez)
--------------------Molière Tartuffe, Képzelt beteg, Fösvény, Mizantrop
--------------------Machiavelli Fejedelem (az alattvalók jelleme és befolyásolása)
--------------------Nietzsche Ím ígyen szóla Zarahustra, Értékek átértékelése
...de ha kívánod, még adok meg támpontokat.
Bokrosról pedig semmit nem tudsz, nyilván azt sem, hogy Bokros nélkül nincs annak ellopott, elhazudott eredményeivel villogó fidesz.
Bokros egyetlen év alatt többet tett az országért, mint a többi 19-ben a többi. Az, hogy téged megvezettek és még keverni is látszol dolgokat, az evidens. ...de ha valakit kételkedni látsz és még tényekkel érvel is, akkor illik minimum elgondolkozni.
Ha a tényeket felejtetted volna.
Adatok, ami mellet nem hazudozhatnak lebukás nélkül. Ezekből kiderül, hogy 1, az-az egyetlen év alatt, mit tett Bokros, és az utána következők Látható, mint nyomja le az országot annak eltartó képességének szintjére, mint állítja be a fogyasztást és az államháztartási egyensúlyt, Honnan teremti nagy hirtelen elő a pénzt a lejárt adósságaink törlesztésére. …mert ugye a széles tenyerű feje nagyoktól –mindegyiktől- megkapta, hogy nincs adósság átütemezés. Ezzel együtt először ő csökkenti az államadósságot, és alapozta- és kezdte meg gazdaság fellendítését. Az adatok magukért beszélnek.
Ami nincs benne?
- az új számviteli törvény, ami nélkül nincs kapitalista gazdaság felügyelet és irányítás,
- a bankok privatizációja, ami nélkül nincs Széchenyi terv,
- az átfogóan gondoskodó, szociális kiadások, ami segített átvészelni az eleibe 30%-os inflációt és az mdf t.ö.k.e.t.l.e.n.k.e.d.é.s szülte magas munkanélküliséget.
- …és sehol semmi arról, hogy bármit eltapsolt volna, mint a többi. Sőt, éppen Hornt szívatta meg az Agrobankos érdekeltségei miatt. Senki másik ilyet nem tudsz felmutatni, akit ennyire körbehazudtak, és ennyire méltánytalanul.
Ami evidensen kiviláglik belőlük, hogy Bokros a fideszre készp.i.c.s.a. melegmálét hagyott, és az általa sínre tett gazdasági fellendülés kötelező és látványos részét. Mégis el.q.r.t.a a fidesz 2000-re. (fogyasztás, bankok, külső állami eladósodottság, belső állami eladósodottság, romló külker mérleg mellett a lakosság eladósítása.
1993-as ikerdeficitről és Bokros munkájának jelentőségéről:
MNB Füzetek 1998/5 Barabás Gyula - Hamecz István - Neményi Judit:
Egy másik. A tárgyalt témához szorosan kapcsolódóan
http://epa.oszk.hu/00000/00017/00051/pdf/mellar.pdf
A privatizálás és lopás tendenciáiról és a választási ciklusosság tendenciáiról:
http://epa.oszk.hu/00000/00017/00127/pdf/02karsai.pdf
http://www.gki.hu/hu/novelties/articles/papanekgabor/051021396.html
Szeles Nóra: A Budapesti Értéktőzsde újjáalakulásának hatása ...
http://www.parlament.hu/irom36/3500/3500.htm
A 2000-től jegyzett 3-as ikerdeficit veszélyről….de itt csak a táblázatokból tűnik ki, a magyarázó szövegekben itt nem láttam nevén említeni.
http://www.managermagazin.hu/magazin.php?page=article&id=778
Röviden, tömören:
http://www.uni-corvinus.hu/fileadmin/user_upload/hu/tanszekek/kozgazdasagtudomanyi/tsz-gazdpol/files/Mgpol/07_aht.pdf
Arról meg nem Bokros tehet, hogy olyan eredményesen körbehazudták, ahogy az rajtad is fogott.
Lehet, hogy már én is csőcselék lettem, de a PROLIK között máshogy nem lehetett megmaradni. Az a baj az az ilyen állatokat, Mint Bokros valaha is a kormányba emelték. De tulajdonképpen Ő csak a következménye annak, ami ezzel a néppel történt, mert a körülmények tették ha tették szükségessé azokat az intézkedéseket és gazdaságpolitikát amit Ő a magáénak tett Chillében.
Ez ugyan olyan hülyeség mint az ellenkezője. A valóság sokkal prózaibb és kézenfekvőbb. Csakhogy az a hatalmi akarnokoknak és a velük azonosulóknak valamiért nem előnyös. Pedig az országnak az lenne még attól, hogy a jobbiknak SEM az?
loci akkor most jön az hogy elhitetjük a néppel hogy valójában ők tehetnek az egészről. én nem kaptam egy fillért sem abból a pénzből és akiket ismerek azok sem. de pontosan tudja mindenki hogy hol van az a pénz és a többi befizetett adóforint. gyurcsány nem mondott semmit csak azt hogy hazudott meg lopott - persze hogy borul a bili - te szerencsétlen. szóval az szerinted egy pozitiv emberi tulajdonság ha valaki elismeri hogy hazudott és tovább hazudik, na meg lop és tönkretesz egy országot?
bokros megvesztegethető, sőt meg is vásárolta már az imf és egyátalán nem számít szaktekintélynek, sőt..
Tudod míg Anglia nem kezdett el gyarmatosítani, míg el nem páholta Drake a Nagy Armadát, addig Angliának nem voltak saját bevételein kívül mások. Márpedig valamiből hajóhadat is kellett építeni, és a fattyúnak mást is kellett csinálnia mint leszámolni az igazi trónörökössel Máriával.
Ergo, ahhoz hogy megkezdhesse a gyarmatosítást, kellett valami indulótőke, nem? Vagy szerinted az Angol történelem VIII. Henrik fattyával kezdődik?
Akkor meg sem tudod mondani miért kellett Anglia a franciáknak és a vikingeknek. Azt sem tudod miért nevezik a sziget legészakibb tartományát souther land-nek. Kérlek inkább kérdezz, miért is mondtam amit..!
A droidok nem tudnak sajnálkozni, nincs bennük semmi emberi.
Előzmény: loci
2010. március 2. 15:31 · 87
Le kell már végre szállni a földre! Nem lehet többet költeni, mint amink van! A 22 milliárd eurós hitelből mindenki részesedett, még ha egy kis részét ellopták is. (13. havi nyugdíj, orvosok, pedagógusok fizetése, különféle támogatások stb. stb). Most a visszafizetés ideje jött el. Lehet hőbörögni, szidni az adósság létrehozóit, attól még a lehetőségeinkhez mérten jobban éltünk. Most, hogy gond van, rögtön cigányozunk, zsidózunk. Ez a cirkusz része, de a kaja csak akkor lesz több, ha teszünk érte. Mikor mondta meg bármelyik párt is, hogy mit kellene tenni? Gyurcsány megmondta 2006-ban, kapott is a fejére, ugyanis kiborította a bilit! A sok ingyenélővel tuddatta, hogy most már dolgozni kell, bármilyen nehéz is. A sajátja elárulta, az ellenzék pedig tönkretette (nem anyagilag, hanem morálisan).
Most a Bokros Lajoson a sor. Őszinte ember, megvesztegethetetlen. Miért szidjátok? Mert nem hülye? Mert tudja, hogy megszorítások nélkül nem lehet kikecmeregni a gondokból? Mert kertelés nélkül megmondja a tutit? Fáj?
Mennyivel lesz okosabb a következő hataloméhes párt? Nekik a saját jövőjük lebeg a szemük előtt, nem az ország jövője. Sajnálom, hogy megint elpazarolunk pár évet.

Anglia a gyarmatai miatt volt gazdag..
A vagyont is ki tudja vinni az országból az akinek van pofája hozzá.
Vagyonadó és vagyonadó között óriási különbségek lehetnek. Egy rosszul kitalált vagyonadó több kárt okoz mint amennyi hasznot hoz. Márpedig az Oszkóé ilyen (volt).
Bokros "megoldásai" túlnyomó részt csak új adókat és egyéb megszorításokat tartalmaznak.
A munkahely teremtés tehát egyenlő a piac fellendítésével. Újból és újból csak azt tudom mondani hogy ehhez kell ész, nem a megszorításokhoz amiből ugye sosem lesz élénkülő piac!
Úgyhogy inkább TE brummogjál!
Előzmény: OÓ 2010. március 2. 08:43 · 72 ·
2010. március 2. 13:46 · 76
A VAGYONADÓ NAGYON ELTERJEDT ADÓFAJTA. A vagyonadó volt a középkori Anglia csábja. Ezért akarta meghódítani mindenki. A földadója miatt, irígylésre méltóan gazdag Anglia.
Az illegális jövedelmek is a vagyonban mutatkoznak meg, ott érhetőek tetten is. Ahol sajátosan prűd a társadalom, ahol nem illik firtatni, hogy kinek mennyi a jövedelme, ahol senki nem szereti elárulni mennyi is az annyi aminek a nyoma látszik, ott igenis a vagyon adóztatása a legkorrektebb.
...de vegyük egy sokkal aktuálisabb oldalát égetően aktuális. TERMŐFÖLD! A termőföldet is megadóztatom. Lehetőségként felkínálom, hogy leírd az adóból (nem az adóalapból, az adóból), amit a terményed értékesítése után, az ország az országban felhalmozol évente. Ha nem itt értékesítesz, nem magyar árúként kerül piacra a terméked, akkor ezt a nem kevés adót le kell nyelni. Nem fogja megérni az osztrák gazdának SEM földet elmutyizni.
A maszop valóban terheket készült átcsoportosítani a jövedelmek adóztatásáról, de valamiért nem sikerült neki. Erről már nem tudsz? :-DDD Aztán amiről nem tudsz, arra még rájött a válság, és nem sok minden változott.
Munkahelyeket nem teremtenek, hanem a piac adta lehetőségek melletti vállalkozó kedv bővíti a termelést és a felfutó termelésnek van új eszköz és munkaerő igénye. A munkahely teremtésekkel tele van a padlás, ezért kell 500 ezer embernek évek óta 9 millió improduktívat eltartania. (3 millió nyugger, köztisztviselők, közalkalmazottak, szolgáltatók)
EHHEZ BOKROS MINDEN EDDIGI MÁST LEFÖLÖZÖTT AZ ORSZÁG LEGKÉNYESEBB IDŐSZAKÁBAN.
Az előbb említett feltételeket éppen ő teremtette meg, és a fidesz arathatott elqrásai közben. Bizonyítékok a 75. hsz-ben.
ALIGHANEM KEZDHETSZ BRUMMOGNI, NEM?
Nem érted Bokrost? Így nem is fogod. Ott egy heti tanulnivalód, mégis itt a válaszod. Lelkiismeret? Így?
Mit mszmp-zel? Mutasd már meg, hogy több köze van az mszmp-hez mint a jobbiknak. Ez párthoz nem kötődik. Ez még az mdf-et is rendreutasította.
A sok gazemberségből ó lenne ha képes lennél tényt felmutatni. ...mert még Szakolczai sem tudott. Márpedig itt mosdatni csak benneteket indokolt.
Mit kapcsolt Bokros? Ekkora baromságot? Forrás? Senki nem lehet próféta a saját hazájában mutatod miértjét, de hogy a külföldi elismeréseire is minden alapot nélkülöző szart fröcsögjetek, azért elgondolkoztató a magyar fejlődésre vonatkozóan.
Nem lemondott, hanem lemondatták. Itt hagyta a bűnözőket, akikkel te közösséget vállalsz. Elismerték, mert itt több van a fejében mint az összes többinek. Ez az egyetlen figura az összes tetű között, akit nem volna szabad a nagy közös fürdetésetek vizével kiönteni. ...de de ha ennek ellenkezőjét tudod BIZONYÍTANI...?
Nem érted Bokrost? Így nem is fogod. Ott egy heti olvasnivalóm, mégis itt a válaszod. Lelkiismeret? Így?
Mit mszmp-zel? Mutasd már meg, hogy több köze van az mszmp-hez mint a jobbiknak. Ez párthoz nem kötődik. Ez még az mdf-et is rendreutasította.
A sok gazemberségből ó lenne ha képes lennél tényt felmutatni. ...mert még Szakolczai sem tudott. Márpedig itt mosdatni csak benneteket indokolt.
Mit kapcsolt Bokros? Mutasd meg gyorsan ki biztat ekkora baromságokra? Oszt hogy senki nem lehet próféta a saját hazájában annak okát mutatod, de hogy még a külföldön aljaskodásaitok ellenére elnyert sikereket is minden alapot nélkülöző szart fröcsögjetek, azért elgondolkoztató a magyar fejlődésre vonatkozóan.
Nem lemondott, hanem lemondatták. Itt hagyta a bűnözőket, akikkel te közösséget vállalsz. Elismerték, mert itt több van a fejében mint az összes többinek. Ez az egyetlen figura az összes tetű között, akit nem volna szabad a nagy közös fürdetésetek vizével kiönteni. ...de de ha ennek ellenkezőjét tudod BIZONYÍTANI...?
Citrom! Ez a Bokros egy meg nem értett zseni, nem tértem, hogy miért nem értem és miért nincs érte bűntudatom.
Talán az eredmények miatt van, amit az országgal leműveltek az elmúlt 32 évben az MSZMP-sek és utódpárjaik.
Tudod nehezen fér bele ebbe a történetbe a meg nem értett zseni története, amivel próbáljátok lemosni azt a sok gazemberséget, amit az országgal tett.
Az MSZMP bokrosoddal egyetemben rákapcsolta az országot az IMF lélegeztetőkészülékére és csak vegetálunk azóta. Bokrosodat meg az IMF külön zsíros állásokkal kitüntette, milyen fsza gyerek.
"Miniszteri posztjáról való lemondását követően rövid időn belül külföldre távozott: a Világbank Európáért és Közép-Ázsiáért felelős igazgatója lett, többek között Horvátországban és Lengyelországban dolgozott kormánytanácsadóként. 2009 februárjában a Nemzetközi Valutaalap tanácsadójaként járt a krízis sújtotta Ukrajnában."
Mielőtt bárhova elmennék neked engedelmeskedve, előbb tanulj! Csalfa isteneid hitét cseréld tudásra és ne erőltesd tovább a csőcselékvirtust. Különben mehetsz a hazugságokkal hülyítőiddel te is "oda" ;-).
Bokrosnak mindenképpen van egy alapvető és mindenki más fölé emelő erénye.
BOKROS VESZTEGETÉSRE MEGKÖZELÍTHETETLEN.
EZT SENKI SEM TUDTA KORRUMPÁLNI, DE KORRUPCIÓN MÁSOKAT LEBUKTATOTT.
Ezért lett körbehazudozva, és ezért táplálják máig az ellene szóló rágalmakat.
Ezért mertem mondani korábban többször is, hogy aki BOKROST OSTOBÁN ÉS HAZUDOZÓ ROSSZINDULATTAL RÁGALMAZZA, AZ BIZTOSAN NEM AKARHAT JÓT AZ ORSZÁGNAK.
EBBŐL KIFOLYÓLAG AKI BOKROST RÁGALMAZZA AZ HAZAÁRULÓ.
A VAGYONADÓ NAGYON ELTERJEDT ADÓFAJTA. A vagyonadó volt a középkori Anglia csábja. Ezért akarta meghódítani mindenki. A földadója miatt, irígylésre méltóan gazdag Anglia.
Az illegális jövedelmek is a vagyonban mutatkoznak meg, ott érhetőek tetten is. Ahol sajátosan prűd a társadalom, ahol nem illik firtatni, hogy kinek mennyi a jövedelme, ahol senki nem szereti elárulni mennyi is az annyi aminek a nyoma látszik, ott igenis a vagyon adóztatása a legkorrektebb.
...de vegyük egy sokkal aktuálisabb oldalát égetően aktuális. TERMŐFÖLD! A termőföldet is megadóztatom. Lehetőségként felkínálom, hogy leírd az adóból (nem az adóalapból, az adóból), amit a terményed értékesítése után, az ország az országban felhalmozol évente. Ha nem itt értékesítesz, nem magyar árúként kerül piacra a terméked, akkor ezt a nem kevés adót le kell nyelni. Nem fogja megérni az osztrák gazdának SEM földet elmutyizni.
A maszop valóban terheket készült átcsoportosítani a jövedelmek adóztatásáról, de valamiért nem sikerült neki. Erről már nem tudsz? :-DDD Aztán amiről nem tudsz, arra még rájött a válság, és nem sok minden változott.
Munkahelyeket nem teremtenek, hanem a piac adta lehetőségek melletti vállalkozó kedv bővíti a termelést és a felfutó termelésnek van új eszköz és munkaerő igénye. A munkahely teremtésekkel tele van a padlás, ezért kell 500 ezer embernek évek óta 9 millió improduktívat eltartania. (3 millió nyugger, köztisztviselők, közalkalmazottak, szolgáltatók)
EHHEZ BOKROS MINDEN EDDIGI MÁST LEFÖLÖZÖTT AZ ORSZÁG LEGKÉNYESEBB IDŐSZAKÁBAN.
Az előbb említett feltételeket éppen ő teremtette meg, és a fidesz arathatott elqrásai közben. Bizonyítékok a 75. hsz-ben.
ALIGHANEM KEZDHETSZ BRUMMOGNI, NEM?
Miket beszélsz itt félre? Nekem nem tetsző számok? Egyetlen igaz szót nem tudtál produkálni. Aztán megvédeni kellett volna de meg sem kísérelted. Akkor minek is örülsz? :-DDD Amit eddig produkáltál az nulla.
Talán ha a wikipedia többi adatát is ideteszed akkor átfogóbb a kép, de még mindig nem teljes és főleg nem téged igazoló.
A valóságot, mint a mazsolázatlan, idő és folyamat rendszerében lévő tényeket most is nagy ívben kerülöd, eszedbe sem jut, mintha nem is dörgöltem volna az orrod alá többször.
Ezeket SEM sikerült még cáfold, de meglepő is lenne mert egyik bérelt közgazember garnitúra sem merte megtenni.
SZÁMOKAT KÉRKEDNÉL NEKEM CITROMOS BOKROS FÓBIÁS? Akkor itt van egy hétnyi olvasni való megint. Csak neked . :-DDD
Adatok, ami mellet nem hazudozhatnak lebukás nélkül. Ezekből kiderül, hogy 1, az-az egyetlen év alatt, mit tett Bokros, és az utána következők Látható, mint nyomja le az országot annak eltartó képességének szintjére, mint állítja be a fogyasztást és az államháztartási egyensúlyt, Honnan teremti nagy hirtelen elő a pénzt a lejárt adósságaink törlesztésére. …mert ugye a széles tenyerű feje nagyoktól –mindegyiktől- megkapta, hogy nincs adósság átütemezés. Ezzel együtt először ő csökkenti az államadósságot, és alapozta- és kezdte meg gazdaság fellendítését. Az adatok magukért beszélnek.
Ami nincs benne?
- az új számviteli törvény, ami nélkül nincs kapitalista gazdaság felügyelet és irányítás,
- a bankok privatizációja, ami nélkül nincs Széchenyi terv,
- az átfogóan gondoskodó, szociális kiadások, ami segített átvészelni az eleibe 30%-os inflációt és az mdf t.ö.k.e.t.l.e.n.k.e.d.é.s szülte magas munkanélküliséget.
- …és sehol semmi arról, hogy bármit eltapsolt volna, mint a többi. Sőt, éppen Hornt szívatta meg az Agrobankos érdekeltségei miatt. Senki másik ilyet nem tudsz felmutatni, akit ennyire körbehazudtak, és ennyire méltánytalanul.
Ami evidensen kiviláglik belőlük, hogy Bokros a fideszre készp.i.c.s.a. melegmálét hagyott, és az általa sínre tett gazdasági fellendülés kötelező és látványos részét. Mégis el.q.r.t.a a fidesz 2000-re. (fogyasztás, bankok, külső állami eladósodottság, belső állami eladósodottság, romló külker mérleg mellett a lakosság eladósítása.
1993-as ikerdeficitről és Bokros munkájának jelentőségéről:
MNB Füzetek 1998/5 Barabás Gyula - Hamecz István - Neményi Judit:
Egy másik. A tárgyalt témához szorosan kapcsolódóan
http://epa.oszk.hu/00000/00017/00051/pdf/mellar.pdf
A privatizálás és lopás tendenciáiról és a választási ciklusosság tendenciáiról:
http://epa.oszk.hu/00000/00017/00127/pdf/02karsai.pdf
http://www.gki.hu/hu/novelties/articles/papanekgabor/051021396.html
Szeles Nóra: A Budapesti Értéktőzsde újjáalakulásának hatása ...
http://www.parlament.hu/irom36/3500/3500.htm
A 2000-től jegyzett 3-as ikerdeficit veszélyről….de itt csak a táblázatokból tűnik ki, a magyarázó szövegekben itt nem láttam nevén említeni.
http://www.managermagazin.hu/magazin.php?page=article&id=778
Röviden, tömören:
http://www.uni-corvinus.hu/fileadmin/user_upload/hu/tanszekek/kozgazdasagtudomanyi/tsz-gazdpol/files/Mgpol/07_aht.pdf
A többi csak a szocializmusból visszamaradt vörös ködöd. ;-)