A Generali kutatása szerint gyermeknevelés során az első egy évet követően a legnagyobb anyagi terhet sok szülő számára a gyermekek iskoláztatása jelenti (x)
A cikkben szereplő információkat utoljára 2010. július 27. 06:51-kor frissítettük. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a leírtak időközben elavulhattak!
Januártól Magyarország átáll az egykulcsos személyi jövedelemadóra, hogy az átállás hány évet vesz igénybe, az egy másik kérdés - jelentette ki Orbán Viktor egy hétfő esti televíziós műsorban, cáfolva az új adórendszer elhalasztásáról szóló információkat. A miniszterelnök azt is megmagyarázta, miért nincs már szükségünk IMF-hitelre
Az MTV "Az este" című műsorában a miniszterelnök elmondta: az új adórendszer családokat támogató adórendszer lesz, minden idők legalacsonyabb adókulcsával, amitől az várható, hogy a magyar gazdaságot Közép-Európa legversenyképesebb gazdaságává teszi, "de legalábbis nagy lépést teszünk ezen az úton".
Az új Széchenyi-tervet szerdán, egy vállalkozói fórum keretében ismerteti a kormányzat - jelezte Orbán Viktor.
A miniszterelnök a televíziós műsorban megismételte: azért kellett elindítania a 29 pontos gazdasági akciótervet, törvénybe iktatni a bankadót, hogy Magyarország tartani tudja a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megállapodásban rögzített 3,8 százalékos államháztartási hiányt.
Jelenleg az a helyzet, hogy a nemzetközi pénzügyi szervezetek optimistábbak a kormánynál, és azt vallják, hogy a hiány 4,1 százalék lesz, ami már igen közel áll a 3,8 százalékhoz - magyarázta a miniszterelnök.
Az IMF-fel szemben Magyarországnak - a hitel visszafizetése mellett - egyetlen vállalása van, az említett 3,8 százalékos hiánycél betartása, más kérdésben tehát a magyar kormánynak szabad keze van abban, hogy miként - például a bankadó bevezetésével - oldja ezt meg - közölte Orbán Viktor.
"Időközben az Európai Unióban egy számunkra kedvező változás történt, a legutóbbi miniszterelnöki csúcstalálkozóján döntés született egy EU-n belüli gazdasági koordinációról ..., s ennek része lesz, hogy októberben megállapodunk: a 27 országnak mikorra kell levinnie arra a bizonyos elvárt három százalékra a költségvetési hiányát..., nekünk is, ami egyben (a piacok számára) biztonságot jelent" - rögzítette a miniszterelnök, azt érzékeltetve, hogy miért nem lesz szüksége Magyarországnak újabb IMF-hitelre, azaz extra "biztonsági övre".
Az,hogy a kormány látványosan harcol a jegybankelnök fietése miatt, az csak nekünk mézesmadzag. Ha ezt mindennap olvassuk és halljuk, a végén elhisszük, hogy értünk teszi. Közben nem vesszük észre, hogy eltüntek az árvizeseknek összeadott pénzek, kevesebb lesz a boritékunkban, hogy naponta nő az államadósság a gyengített forint magasabb kamata miatt. Akik kölcsönt vettek fel már második hónapja többet fizetnek.
Ezt mondd meg fateromnak is, aki már több mint 30 éve dolgozik egy gabonatársaságnál minimálbérét! Persze a főnökség megmondta, hogy "hát sajnálják, de csak ennyit tudnak adni"! Persze ők 3x mennek repülővel nyaralni 2 hétre! :) De nem sajnálom tőlük, nekik pénzük van, nekünk meg összetartó családunk! Bár nem ők fognak hamarabb éhen halni...
Előzmény: XxX
2010. július 31. 01:12 · 54
Tulajdonképpen mondhatjuk azt, hogy ez egy ösztönző adópolitika , hiszen arra ösztökél minden 250E-nél kevesebbet keresőt , hogy e fölé kerüljön. És akkor máris nagyarányú adócsökkenést ért el. Aki meg nem tud fölé menni , az ....... - nem mondom micsoda
Juppiii! Fater 13 ezerrel kap majd kevesebbet, muter meg 500 Ft-tal! :) Imádom a Fideszt, már csak azért is, mivel ők meg egy 100-assal kapnak többet! Hol itt az igazság? Egyszerű, a pottyantós wc alján, ahová most belökték a kisembereket! Nesze nektek 2/3-ad...
Nyugi ez magyar egykulcsos lesz. Tiz évig eltérő tollú két másik kulccsal is nyilik. Egyeseknek sokáig a többi kulcsot kell használni. Viktorka féle magyar találmány. Ájemefben állitólag már hamisitják. Gyorsan levédetni!
A családi adózással csak az agond, hogy azokat súlytják ismét, akik még úgy nevelték fel a gyereküket, hogy még családi pótlékot sem kaptak. Erre még a Fidesznek is emlékeznie kell az előző kormányzásuk idejéből!!
Sajnos a 100e bruttóra nem lesz plusz egy ezres, mert arra most van az adójóváírás, amit szintén el akarnak törölni, ezért az is kevesebbet kap majd nettóban.
Előzmény: Clank
2010. július 28. 07:34 · 50
Senki nem tudja, mert még nem mondták el, hogy mit is akarnak pontosan.
100e bruttóra most az adó 17%, jövőre 16%, tehát 1%-al kevesebb lesz, az plusz egy ezres.
200e forint eseténaz adó most 17%, ha majd 16% lesz, akkor itt is plusz 1% marad nálad, ami 2 ezer forint. Viszont ha eltörlik a szuperbruttó, akkor buksz 12 ezer forintot. Így 10ezer forinttal kapsz kevesebbet mint most.
Tisztelt agyoniskolázott képviselő-hölgyek, -urak! Az agyoniskolázott szót nem véletlenül írtam! Az általános suli 4. osztályában , már mindenkinek illik a négy matematikai alapművelettel elboldogulni ! És ha megy a dolog akkor nem nehéz meglátni a jelenlegi csórók (minimálbér , de még a havi bruttó 250000 is ide tartozik) szikláról való letaszítását. "Ha nem tudsz megélni, ..... meg! " -Legalább nem kell a nyugdíjadról gondoskodni !! -Fura vélemény? Nem, nem! Ez a való igazság! Csak egy példa : -Szembefordult a kormány még az EU.-val is a jegybank elnök bére végett ! (Neki más bele van mint nekünk , neki havi 8 milla jár!)Egy apró iskolai számítás és már vége is a harcnak. Bruttó havi 2 millió felett az éves jöv.adó 95%! Ugyanis az EU. lehet, hogy sok mindenbe beleszólhat , de abba aztán nincs bele vau, hogy én az országban kivel mennyi jöv.adót fizettetek be. Azt meg aztán senki dumálja be nekem, hogy a bársonyszékeben űcsörgőknek annyival többel emelkedik a megélhetés ára, hogy nem elég rá nekik évi nettó 18-20 millió. Mástól meg sajnálják a nettó 2 millát is éves szinten. Hát ezért nem fog a mi gazdaságunk soha a büdös életben talpra állni még világ a világ !!!!!!!!
Elhibázott lépés volt a vagyonadó eltörlése. Igazából az volt a legigazságosabb, amit valaha megszavaztak. De hát ezek saját maguk ellen már csak nem szavaznak! Mert kinek van jelentős vagyona: elsősorban a képviselői rétegnek /tisztelet a kivételnek/. Persze nem a képviselői tiszteletdíjból. Mert azért mindegyiknek megmaradt a vállalkozása, csak ideiglenesen átíratják a sógor-koma-jóbarát-feleség-szülő-gyerek stb.nevére. És még van a képükön bőr a költségtérítést adózás nélkül felvenni, sok esetben törvénytelenül /pofátlanul/. Ez minden, csak nem szolidaritás.
Nagyon nagy baj, hogy nem hallgat a kormány a komoly, sok tapasztalattal rendelkező szakemberekre. Addig nem lett volna szabad egykulcsos adórendszert bevezetni, amíg ebben a helyzetben van az ország. Előbb rendbe kellett volna tenni, utána osztogatni, de nem feltétlenül a gazdagabbaknak. Jól elkúrták. Miért csak politikai döntéseket lehet hozni? Meg kellene becsülni a szakembereket, nem mindenkit a padlóba döngölni csak azért, mert más a politikai színe! Az IMF-fel pedig össze kellene férni, ne kakiljunk arra az asztalra, ahonnan eszünk. ÉBRESZTŐ !!!
Tulajdonképpen mondhatjuk azt, hogy ez egy ösztönző adópolitika , hiszen arra ösztökél minden 250E-nél kevesebbet keresőt , hogy e fölé kerüljön. És akkor máris nagyarányú adócsökkenést ért el. Aki meg nem tud fölé menni , az ....... - nem mondom micsoda
Azért a képlet nem ilyen egyszerű -- mivel ezzel egyidejűleg csökken az adójóváírások összege, továbbá ha nő a brutto bér ( a kiegyenlítés miatt ) akkor nő a TB levonás összege is .
Tehát ember nincs , aki MA megmondaná, hogy mi - mennyi.
Azért a képlet nem ilyen egyszerű -- mivel ezzel egyidejűleg csökken az adójóváírások összege, továbbá ha nő a brutto bér ( a kiegyenlítés miatt ) akkor nő a TB levonás összege is .
Tehát ember nincs , aki MA megmondaná, hogy mi - mennyi.
Senki nem tudja, mert még nem mondták el, hogy mit is akarnak pontosan.
100e bruttóra most az adó 17%, jövőre 16%, tehát 1%-al kevesebb lesz, az plusz egy ezres.
200e forint eseténaz adó most 17%, ha majd 16% lesz, akkor itt is plusz 1% marad nálad, ami 2 ezer forint. Viszont ha eltörlik a szuperbruttó, akkor buksz 12 ezer forintot. Így 10ezer forinttal kapsz kevesebbet mint most.
Előzmény: mezei munkásembör
2010. július 27. 18:42 · 49
Segítene vki?
Én jelenleg szakmunkásként bruttó 198e pénzt kapok.Mennyi lenne az új rendszerben a nettó pénzem?
Azt már kérdezni sem merem, hogy mi lesz a párom alig 100e bruttója alapján a fizúja jövőre?
Segítene vki?
Én jelenleg szakmunkásként bruttó 198e pénzt kapok.Mennyi lenne az új rendszerben a nettó pénzem?
Azt már kérdezni sem merem, hogy mi lesz a párom alig 100e bruttója alapján a fizúja jövőre?
Az egykulcsos adó még egyetlen országban sem hozta el a várt eredményt! Kinek kell örülnie? Nekik, hogy nem sikerült, vagy majd esetleg nekünk, hogy sikerült?
Olyan adórendszert létrehozni a legkönnyebb amely a legtöbb embernek jó.
Vagy az állam jár jól az adókkal, vagy az adófizetők, akiknek nem természetes az, hogy számla nélkül költségtérítés jár.
Sajnos nehéz olyan adórendszert létrehozni, mely mindenkinek jó!
Ha csökkentem az SZJA és növelem az ÁFA-t mert könnyíteni akarok a kevés adófizetőn, akkor mindenki sir, hogy többet kell fizetni a termékek után.
Ha egykulcsos adórendszer vezetek be, akkor van egyszer egy társadalmi elégedetlenség, hogy nem tesz különbséget a fizetések mértéke között. Valamint ha megadóztatom a minimálbért, de megígérem, hogy emelem annyival, hogy ne járjon rosszabbul, akkor cégek sírnak, hogy nem tudják ezt plusz költséget kitermelni.
Államháztartás kiadási oldalát sem lehet a végtelenségig lefaragni (egészségügy, rendvédelmi szervek, oktatás, nyugdíj..), mert akkor ők sírnak a fizetések miatt, és a lakóság az ellátás minősége miatt.
Akkor hogy legyen???