A cikkben szereplő információkat utoljára 2010. július 22. 09:44-kor frissítettük. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a leírtak időközben elavulhattak!
A nyári hónapokban egyre több diák keres munkát, és a cégek érdeklődése is megnő a fiatal munkavállalók iránt, akik azonban egyre többen dolgoznak év közben is, hogy esetlegesen kieső zsebpénzüket pótolják - számoltak be tapasztalataikról az MTI által megkérdezett iskolaszövetkezetek és egy toborzó cég.
Marosi Zoltán, az Universitas és a MELÓ-DIÁK vállalkozási igazgatója az MTI-nek arról számolt be, hogy a nyári hónapokban jelentősen megnő az érdeklődés a diákmunkák iránt, mivel a középiskolások is szeretnének munkába állni. Elmondta: míg például 2010 márciusában 2100 diák kapott fizetést Budapesten illetve Pest megyében az iskolaszövetkezettől, addig a nyári hónapokra jelentősen nő a náluk dolgozó diákok száma, tavaly júliusban például több mint 3000 diáknak utaltak fizetést, ami 2010-re is igaz.
A legjellemzőbb állások az árufeltöltő, a pénztárosi, a gyorséttermi, a szórólaposztó munkák, míg a kisebb cégek adatrögzítő, adminisztrációs és szakmai tudást igénylő pozíciókat kínálnak a diákoknak. Az órabérek – szakmai- és nyelvtudástól függően – 460 és 1200 forint között mozognak, jellemzően azonban 500 forint körül keresnek a diákok.
Budapesten nyáron a cégek érdeklődése is megélénkül a diákmunkaerő iránt, a diákok részéről pedig az érzékelhető, hogy kevésbé válogatnak a lehetőségek között – mondta Marosi Zoltán. Ezt az okozza, hogy a válság miatt már nemcsak a nyaralásra valót, hanem sokszor például a zsebpénzüket is így keresik meg a fiatalok. Hozzáfűzte: nemcsak nyár elején van munkakínálat, hanem a szorgalmi időszakban is rengeteg lehetőség közül lehet válogatni.
Hasonló tapasztalatokról számolt be az MTI-nek Göbl Róbert, az országos irodai lefedettséggel rendelkező Mind-Diák Szövetkezet cégvezetője, aki elmondta: a megrendelőknél havonta átlagosan 1500 diáknak biztosítanak munkalehetőséget, a nyár közeledtével ez a létszám 2000-2500- főre emelkedik.
A legnépszerűbb pozíciók között az irodai adminisztrációs feladatokat, a telefonos munkákat, valamint az értékesítési részfeladatok ellátását említette a szakértő. Hozzátette: vidéken a megrendelői igények miatt még mindig jellemzőbbek az üzemi, vagyis a fizikai jellegű munkák. Az átlagos bruttó órabér 500-600 forint, de nyelvtudás vagy szakképzettség esetén elérheti akár az 1000 forintot is Budapesten és vonzáskörzetében, míg vidéken 5-20 százalékkal keresnek kevesebbet a diákok - mondta a cégvezető.
Göbl Róbert hangsúlyozta: a diák munkaerő iránt érdeklődő cégek igyekeznek olyan, fiatalok által is elvégezhető részfeladatokat – például fénymásolás, adatrögzítés, telefonos munka - találni, amelyekkel levehetik a terhet saját állományú dolgozóik válláról, ugyanakkor a válság miatt az is érezhető, hogy a cégek amellett, hogy saját munkavállalóik megtartására törekednek, a diákokat csak alapos előszűrés után alkalmazzák.
Tavalyhoz képest csökkent a különbség az iskolaidőben és a nyáron munkát kereső diákok száma között, vagyis egyre többen nemcsak nyáron, hanem a tanulás mellett is dolgoznak - ismertette a szakértő. Szerinte ez azért van így, mert a válság miatt a diákok nemcsak egy-egy adott dolog - például jogosítvány, nyaralás, sportfelszerelés - megszerzése miatt, hanem mindennapi megélhetésük biztosítása érdekében is munkát vállalnak.
Szekeres Katalin, a Manpower Munkaerő-Szervezési Kft. toborzási és marketing vezetője elmondta: tavalyhoz képest nem tapasztaltak számottevő növekedést a diák munkakeresők számában. A cégek részéről az jellemző, hogy a nyári szabadságolások miatt kieső munkaerőt - főleg adminisztrációs, asszisztensi területeken - diákmunkával vagy munkaerőkölcsönzéssel oldják meg.
A diákok iránti másik igény a szakmai gyakorlatok terén tapasztalható. Számos, főleg nagyobb, multinacionális vállalat rendelkezik hivatalos szakmai gyakorlati programmal, ami akár a későbbi munkavállalást is elősegítheti - fűzte hozzá Szekeres Katalin.
Nagyon sok törvénytelenség történik ebben az országban, a diákmunka sem kivétel, sajnos.
Az itteni "életre" dresszírozzák őket, az iskola elvégzése után ez a szenny várja őket.
Előzmény: m&m
2010. július 27. 22:36 · 16
Nem az én tisztem ítélkezni a családokon. De a magamét olyanra alakítom, hogy a gyerekemnek zsebpénzre kelljen a nyári munkabér, mint jelen esetben is. 17 éves, az idén csinálja először. A baj csak az, hogy olyan kevés a munkalehetőség megyeszékhelyünkön, hogy a cégem is csak a dolgozók gyerekeit alkalmazza. persze a melódiákon keresztül. Ezen kívül a barátnőjével bejárták a várost, és 1 azaz egy darab "add meg a számod, majd visszahívunk"-on keresztül semmit nem találtak.
Az előzőekre reagálva, diákokat teljesítménybérért foglalkoztatni szerintem törvénytelen és óriási gátlástalanság.

Előzmény: m&m -nek
2010. július 23. 09:13 · 15
Akkor neked nagyon jó, ha csak olyan diákot ismersz, akinek ez a pénz csak szórakozásra kell.
Én mást is ismerek. Pár évtizeddel ezelőtt, amikor még az esti hírlapot árulták az egyetemisták az szórakozás volt, ma már a diákmunka sokaknak létfeltétel, mert a szülők ..........itt helyettesítsd be a számtalan magyarországi család problémát.

2010. július 22. 22:47 · 14
Nem ebből kell megélni. Ez a diákoknak van! A nyári szabadidőre, esetleg felsőoktatás mellet 4 órában. És éppen azért nincs elég munka diákok, mert sokan főállásban ebből próbálnak megélni. Különben vidéken 423FT/óra segégmunkáért.

Előzmény: Teljesen rendben van???
2010. július 22. 20:51 · 13
Akkor élj meg belőle és soha ne kapj ennél többet!
Látod, idejében az ÉLET-re tanítanak.
A diákok időben szembesülnek, milyen mocskos világ vár rájuk.
Na, persze, ha az iskola elvégzése után el tudnak helyezkedni! :(((((((
Előzmény: ....
2010. július 22. 13:25 · 3
Ez nagyon nem igaz, mert azt nem hangoztatják, ám a ezek a toborzó cégek, hogy a munkáltatónak 760,-Ft-os órabért mondanak( ergo, hogy a cég ennyiért veszi fel a diákot óránként) és mikor oda kerülnek, hogy a fizetést kiosztják már csak 420 Ft/ó- szerepel a papíron. És ezt nem közlik a diákkal. Én így jártam és én ezt teljesen véletlenül tudtam meg (láttam a számlát). Erről ennyit... Én dolgozok napi 8 órát, hogy kiszúrják érte a szemem, mert a többi pénzem lenyúlja a toborzó cég. Legalább közölnék, hogy te h.ülye diák a megkeresett fizetésed 40%-a a mi jutalékunk.
Szemét banda mind.
1. Sok diák regisztrál, de csak azokat hívják dolgozni, akiket "név szerint kér" a kölcsönkérő cég.
2. Aki mégis bekerül, azt gyümölcsöt szedni küldik, nem órabérért, hanem teljesítményért, ami pl. gyermekemnél cseresznyéből napi 8 órában 800 ft/napra jött ki, mivel levonták belőle a helyszínre szállítás költségét (neki a fa tetejéről kellett szedni, a felnőttek az alját már leszedték).
3. Új diák "regisztrálása" nem éri meg, mivel az üzemorvost a diákszövetség x-ezer forinttal fizeti, így ha feltöltődött a diák-keret, inkább a meglévők kapnak munkát - ami a bentlévőknek nem rossz -, de kérdés, meddig lehetsz tag, és mit kell elvállalnod, ha nem akarsz margóra kerülni (éjszakázás, nehéz fizikai munka, gyümölcsszedés teljesítmény bérért, stb.)
Szerintem jó, ha nem a számítógép előtt ül a diák minden szabad idejében, vagy részegen fekszik bulik után valamelyik bokor alatt, esetleg teherbe esve ébred. Nagy a szülők felelőssége ebben. Inkább segítse dolgozni a gyerekét az ember, hogy az megszokja a rendszeres munkát amíg fiatal - ha valahol titkon szeretne nyugdíjat kapni a szülő idősebb korában.
De a diákmunkát mindenképpen igazságosabb mederbe kellene terelni.
Szép cikk, de nem igaz. Tavaly a barátnőm dolgozott a balatonon a bornapok alkalmával. Órabére 300 ft volt és egy nap 20 órát dolgoztak (és ez nem vicc). Persze bejelenteni nem volt miből (a bevételük napi 2 milla volt) és a fizetésüket is csak két héttel később kapták meg. A diákokat kizsákmányolják. Akár "toborzó cég" akár vállalkozó teljesen mindegy a diák soha sem kapja meg a teljes és megérdemelt járandóságát.
Azert ez szegyen az orszagra nezve. Altalaban minden nyugati orszagban meg van szabva a minimalis oraber. Kanadaban 10 dolcsi egy orara, amibol alig kell valamit adozni (hiszen azert minimal ber). Hova es meddig sullyed meg az orszag???? Es meg azt mondjak, hogy nyugaton zsakmanyoljak ki a munkast!!!!!
Ez nagyon nem igaz, mert azt nem hangoztatják, ám a ezek a toborzó cégek, hogy a munkáltatónak 760,-Ft-os órabért mondanak( ergo, hogy a cég ennyiért veszi fel a diákot óránként) és mikor oda kerülnek, hogy a fizetést kiosztják már csak 420 Ft/ó- szerepel a papíron. És ezt nem közlik a diákkal. Én így jártam és én ezt teljesen véletlenül tudtam meg (láttam a számlát). Erről ennyit... Én dolgozok napi 8 órát, hogy kiszúrják érte a szemem, mert a többi pénzem lenyúlja a toborzó cég. Legalább közölnék, hogy te h.ülye diák a megkeresett fizetésed 40%-a a mi jutalékunk.
Szemét banda mind.
Az jó!!!!!!!!
Amúgy meg nem hiszem el.
Több biztonsági őrről hallottam, hogy 360,-Ft körül keresik a nem bejelentett ( őket nem szokták bejelenteni) órabérüket, akár kint a szabadban, télen-nyáron.