A cikkben szereplő információkat utoljára 2010. január 28. 14:53-kor frissítettük. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a leírtak időközben elavulhattak!
A költségvetési tartalékok számbavétele és az adóbevétel-prognózisok kiszámítása után lehet majd pontosan megmondani, hogyan kompenzálják az ingatlanadó kiesését a költségvetésben - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter csütörtökön a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.
Az Alkotmánybíróság (Ab) kedden meghozott egyhangú határozatával visszamenőleges hatállyal megsemmisítette az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvény ingatlanadóra vonatkozó részét. Az ingatlanadó 50 milliárd forintos bevételi tétellel szerepelt az idei költségvetésben.
Oszkó Péter a reggeli műsorban a kieső bevételek pótlásáról elmondta: egyrészt ki kell számolni, hogy a több mint 200 milliárdos tartalékból mekkora az az összeg, amely még semmilyen módon nincs lekötve, és nem is várható a felhasználása. Másrészt azt is meg kell nézni, hogy az adóbevételeket hogyan prognosztizálják.
A pénzügyminiszter emlékeztetett: a költségvetés elkészítésekor még 0,9 százalékos gazdasági visszaeséssel számoltak, ám 2009 végére kiderült, hogy ez túlzottan pesszimista előrejelzés volt. Év végére már 0,6 százalékos visszaesést várt a tárca, és ezt ismét korrigálják, mivel úgy tűnik, hogy a magyar exportpiacok a vártnál kedvezőbben állnak. Ennek kapcsán az adóbevételek akár kedvezőbben is alakulhatnak - mondta el Oszkó Péter.
A tartalékok és az adóbevételek számbavétele után lehet eldönteni, hogy az esetleges adóbevételi többleteken, tartalékokon és a le nem kötött tartalékokon túl kell-e még az 50 milliárd forint pótlására intézkedéseket tenni - hangsúlyozta Oszkó Péter. Hozzáfűzte: az esetleges intézkedések csakis az állami intézmények működését érinthetik.
Sajnos a FIDESZ-re szavazok között akadnak olyanok ,akik nem tisztelik az emberi méltóságot.Talán lehetne intelligens módon hozzászólni,véleményt nyilvánítani.
Szerintem a Bokros taktikát kellene alkalmazni. Aképpen, hogy a lakosságot rábírjuk vegyenek államkötvényeket 8.5%kamatra, utána pedig csináljunk csúszóleértékelést, azaz egy kis mesterséges inflációt. A sok ember csak azt látja milyen sokk kamatot kapott, az állam meg jól jár. Mellete adni kell a nyugdíjasoknak 15%-os emelést, meg a közalkalmazottaknak x% fizetésemelést, de úgy, hogy annál az infláció mértéke nagyobb legyen, így ők is boldogak lesznek, meg a nyugdíjasok is, de az állam kiadásai csökkenni fognak. Természetesen a benfentesek elötte vesznek majd eurót, azután pedig visszaváltják forintra, és így milliókat lehet keresni.
Bármit is mondanak, még mindig nem értem, hogy milyen morális alapja van annak, hogy már többször adóztatott jövedelme után megépített házát egy családnak most amiatt kellett volna eladnia, mert ezt az újabb terhet képtelen fizetni....Nem mindenki lopta azt a pénzt, vagy azt a saját erőt, amiből házat épített, és belerokkant már ,most még egyet csavarnának a tökén...Meddig lehet ezt szótlanul tűrni, nincs mindenki jó időben jó helyen hogy a jövőjét ügyeskedve biztosíthassa....
Hiányzik 50 milliárd az ingatlanaadó eltörlése , miatt. ,a betervezett költségvetésből??... Hát ez óriási "tragédia"!!!! :)
Talán szíveskedjenek pótolni ezt a hiányt a haveri autópálya és autóutak ez évi építésére szánt 200 milliárdos költség előirányzatból !!!!...Baromi nagy hallgatás van erről.!!! Ebben a pillanatban - szükségtelen - és gazdasági válság idején visszafogandó , óriásberuházásokról van szó , amiket azonnal le kellene állítani , hiszen a betont nem tudjuk "megenni."..!!!
Biztos , hogy kellenek az infrastruktúrális fejlesztések , de NEM MOST , amikor az ország éhezik és vegetál..!! .A baj csak az , hogy valószínűleg mindkét vezető politikai nomenklatúra (haveri) gazdasági érdekeltségeit érinti az útépítés és annak haszna , így ha bele is döglünk ..keresztűlviszik rajtunk...!!!!!!
Talán meg kellene nézni azt 70 milliárdot mire szánják, amit a magánnyugdíjpénztárakból visszalépők után adtak át államkötvénybe a kincstárnak és nem a nyugdíjalapnak. A PSZÁF honlapján levő adatokból arra lehet következtetni, hogy ehhez még jön ebben az évben kb. 30 milliárd. Mi lesz ezzel a pénzzel. Picit több mint akieső ingatlaadó.
19.-re ! Vomit , te egy zseni vagy ! : )) Az állam nem szedne be adót, hanem csak pénzt nyomtatna és a kiadásait ebből fizetné . Az adó, maga az infláció lenne . : ))
a bevetelekert valo adoztatas idejetmult dolog. az valojaban a tarsadalom szerkezetenek atalakitasat szolgalja, jelentette ki tobb mint 60 eve a magantulajdonu FED oszlopos tagja:
TAXES FOR REVENUE ARE OBSOLETE by Beardsley Ruml
http://home.hiwaay.net/~becraft/RUMLTAXES.html
az allam, pontosabban az allam nyakorvet tarto bankrendszer tetszoleges osszeget elo tud teremteni a semmibol, pusztan higitva (inflacioval leertekelve) a meglevo fedezetlen penzmennyiseget. sajat kenye-kedve szerint donti el, hogy mennyit vonat vissza az allammal adok utjan, es foleg kiktol. szoval joakaroitok talalnak majd mas modot a megsemmisitesetekre.
De ugy latom, a 30 millios lakas vagy haz mar bizony vagyonnak szamit..... Egy 30 negyzetmeteres 1 szobas lakas, ha nem a romatelep kozepen all 8-10 millio korul mozog. Egy 100 negyzetmeter koruli kozepesen lepukkant, regi berhazban levo, nem felujitott lakas 20-22 vagy talan mar 30 millio is. Aki csaladi hazban lakik, az szinte biztos hogy beleesik a 30 millioba....... Milyen csaladi hazat lehet felepiteni 20 milliobol? Vegulis meg lehet csinalni, de ugyis a negyzetmeterarat nezik. Ha a 20 millios csaladi hazamnak nincs ajtaja ablaka vakolata, akkor is 40re fogjak ertekelni, mert ennyit dob a gep. Ha rosszul saccolom meg, akkor meg megbuntetnek??? Nehogy mar nekem kelljen bizonyitani hogy artatlan vagyok! Verforralo.
Kedeves Bandi erre neked van lehetőséged de 100 000-ek nek nincs. A vagyonadóval az a baj, hogy a luxusadót nem tudták átverni, így kiterjesztették a többségre. Fizessen mindenki, függetlenül az élethelyzetétől. Igazságtalan és megnyomorít sok hitelből építkező fiatalt, és idősebbet egyaránt. Másrészt irreális árakkal dolgozott a kalkulátor ami az APEH értékelésének kiinduló számítása volt. Adóztassák a luxust és a vagyont. Miért nem adóztatják a kötvényeket, a befektetéseket, a 10 millós számlákat, az ipari és kereskedelmi ingatlanokat, a gyűjteményeket, festményeket, stb ? A lakás lehetősége nem vagyon ! Az elvárt adót miért nem terjesztik ki az off-shore cégekre ? Nem mindenki lopott, vagy jól fizetett pártkatona ! Még mindíg a becsületesen dolgozók vannak többségben !
Az ingatlanadóból a bevételek legkorábban májusban jelentek volna meg....tehát a jelenlegi kormányzat "működését" nem befolyásolja... Vagy nem???
Hagyja már meg ezt a kormány számára égetően "fontos" kérdés megoldását az új kormánynak... Vagy azt hiszik, hogy tovább maradhatnak.???.. (közkívánatra..)
Számomra úgy tűnik, hogy keveslik a pénzt, amit egymásközt eloszthatnak... újabb prés kell???
Mo.n lévő összes önkormányzatott meg kell vizsgálni pénzügyileg ,rengeteg bujtatott beosztások,
tanács adók,felügyelői bizottság tagok,önkormányzati képviselők,utóbbiak vicc hogy saját maguknak
osztogatnak zsiros állást.Ilyenkor természetesen össze borulnak nincs jobb bal oldal,a válság sem
probléma:
Hm: Nem értek egyet. A vagyongyarapodási vizsgálat elől külföldre menekül. Az ingatlana ott van, nem teheti zsebre és viheti magával. Egyszerűen látszik.
Egyébként meddő vita, most kaptam én is remélhetőleg négy évet, hogy alapítsak egy kajmán szigeteki céget, és "eladjam neki" a házam. Egész addig, amíg az offshoreozás itthon nem köteles adót fizetni, ez engem is meg fog védeni attól hogy mégjobban lerántson ez a genny banda. Remélhetőleg sosem lesz ellene törvény, mert a politikusok sem élnének meg az offshoreok nélkül. Hja kérem, ha így kell hát így kell. Ha az adómból leírható lenne, meg sem fordulna a fejemben ilyesmi.
Aki úgy él, annál vagyon gyarapodási vizsgálatot kell tartani, hogy milyen tevékenységből származik a vagyona.
Ha illegális illetve maffia tevékenységből, azzal aszerint kell eljárni. Ha örökölte és kifizette az örökösödési adót, akkor békén kell hagyni!
Hozzátenném: az ingatlanadó JÓ kezdeményezés, abban az esetben ha az adómból leírható. Aki adózik, egy fillért se fizessen, aki pedig minimálbéren él kacsalábú palotában 2 BMWvel az csengessen szépen. Ennyit kéne tenni, nem többet. De ez túl racionális lenne.
Ki talál ki ilyen mesterséges problémákat, hát nincs elég bajunk?
Nem kell semmiféle 50 milliárd. Nemsokára itt az új kormány, végre kitavaszodik, lesz itt pénz, csak győzzük elkölteni. Aki nem siet, annak várnia kell a kolbász-kerítésre!
A saját pénztárcájukból. Vagy szüntessék be a segíjt. Bánom is én, de nehogy már az IMFtől kelljen bérelnem a saját házam, amit az adózott jövedelmemből az áfa megfizetésével építettem.
Egyébként is, ha az fizetésem 52%-a adó, utána az áfa 25%, hogy is volt egyáltalán merszem a fennmaradó 23% pénzből házat építeni?! Tarthatatlan, itt egyesek még MINDIG megélnek, sőt a pofátlanabbak még egyről a kettőre is jutnak!! Igaz munkával, de az már részletkérdés.