A cikkben szereplő információkat utoljára 2010. február 9. 07:51-kor frissítettük. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a leírtak időközben elavulhattak!
A szolgáltatók szerint nem csak a rossz anyagi helyzetben lévők késnek a közüzemi díjak megfizetésével - a gázártámogatás április megszüntetése tovább ront a helyzeten.
A Világgazdaság úgy tudja, már több tízmilliárd forinttal tartoznak a hazai lakossági, kis- és középvállalati fogyasztók az áram-, a gáz- és a távhőszolgáltatóknak. A hátralék összege a cikk szerint ráadásul folyamatosan növekszik.
A lap által megkérdezett társaságok mindegyike egyúttal az ügyfelei romló fizetési hajlandóságáról is beszámolt, s nem is feltétlenül a legrosszabb anyagi helyzetű háztartások és a nagycsaládosok késlekednek a fizetéssel. A cikk szerint sok, egyébként rendezett anyagi helyzetű háztartás már hosszabb ideje trükközik: csak akkor fizet, amikor a szolgáltatás kikapcsolásával fenyegetik.
Molnár Gábor, a Magyar Gázipari Egyesület igazgatója a Világgazdaságnak azt mondta, áprilistól tovább romlik az amúgy is rosszabb körülmények között élők helyzete, mert megszűnik a gázártámogatás. A szervezet adatai szerint decemberben a négy egyetemes szolgáltatónak együtt 21 milliárd forintos lakossági kinnlevősége volt - olvasható az újság mai számában.
De sajnálom őket...ha nem tetszik nekik, haza lehet ballagni...úgyis szaréhúgyé vásárolták meg ezeket az elosztó rendszereket..
Olyan rossz a helyzetük hogy rekordnyereséggel zárták a tavalyi évet a válság ellenére...
Egyébként meg eszükben sincs árversenyezni ez mese habbal... az árkartel az ő műfajuk..a politikusaink meg a tenyerükből esznek.....
Kösz ügyifagyi (8)! Máris okosabb lettem. Én kis buta. Azt feltételeztem, ha valaki nem tudja fizetni elmegy az önkormányzathoz kér egy űrlapot. Jövedelme szerint kitölti. Önkormányzat elbírálja. Hoz egy határozatot. E határozat alapján, ha pozitív az elbírásálás eredménye az önkormányzat átutalja a közműszolgáltatónak a (kvázi lakásfenntartás) szolgáltatás díjának egy részét, vagy az egészet. Tényleg naív vagyok.
A te számládon (átlagos lakásban) nincsen akkora összeg obsitos! Egy nagyobb villának a fogyasztása akár 1,5 M Ft/hó is lehet. Ráadásul nem foglalkoznak a "papírokkal", számlákkal, amíg nem muszáj.
Sztem egy marhaság ez a "trükközés", hiszen így is, úgy is KIFIZETI .
A kamat ma 6-6,5 %, nem éri meg késleltetni, nincs akkora összeg a havi számla (még!).
Azt tapasztaltam, hogy pár napos késedelem van, amíg a várt összeg (fizetés, nyugdíj ) beérkezik, utána fizet. DE FIZET, már csak a zavartalanság érdekében is !
A 21 Mrd. hátralék tutira nem lakossági, hanem céges!!!
Magyar honban eléggé elterjedt a határidő utáni, pénzügyi, teljesítés jelentős súlytása (pl. APEH). Törvényhozók. Ha, bizonyíthatóan a teljesítőképesek, nem fizetik határidőre a közüzemi díjakat. Kérem szépen: a nem teljesítés napjától. A mindenkori MNB kamatjának dupláját fizetik, kamatos- kamattal. Ők tudják mi az. Ha 14 napon belűl nem teljesítettek? A figyelmeztés annyi: ha nem fizetik be az összes összeget a határidőn belűl? Mindent amit csak lehet, ki- ill. lekapcsolunk. Ami esetleg aszövegben elmerűlt. Itt azokról van szó, akik fizetni tudnának. Azokról a senkiháziakról, akiknek a kamatok többet hoznak mint a késői fizetés.
5.Dödölle, 09:16; Ezek valóban elképesztő adatok. Ki(k) volt(ak) az(ok) az agyalágyult(ak) aki(k) a közszolgáltatást "privatizálták)? Ők a lúdasak. Ők a bűnösök. Az Eon-nak különben, mint német vállalat, Németországban is pocsék híre van (image).
-Az energiaszolgáltatók privatizációja valóban botrányosra sikeredett ez tény.
-Ha jobb lenne a fizetési hajlandóság, sajnos a számlánk akkor sem csökkenne egy fillérrel sem, azzal csak a vezetői prémium meg az osztalék lenne több. Ha annyira biztos vagy benne, hogy mi kinél folyik, miért nem teszel bejelentést? Talán még júdáspénzt is kapnál érte...
-Az áram egyáltalán nem drágább mint nyugaton, sőt... http://tinyurl.hu/e9zR/
-Az áramszolgáltatás stabilitására nincs országos statisztikám, de nálunk még viharos időben is tökéletes, nincs egy röccenés sem, pedig egy zalai hegyközségben lakunk.
"A szervezet adatai szerint decemberben a négy egyetemes szolgáltatónak együtt 21 milliárd forintos lakossági kinnlevősége volt "
és mennyi volt a nettó nyeresége? és mennyit fordított vissza a hálózat korszerűsítésére?
Még a végén sajnálni fogjuk őket...
Sajnos a neolib anarchia jegyei a közszolgáltatásban jelentkeznek leginkább. Nem véletlen. Ugye, eladták az elktromos szolgáltatást egy multinak garantált haszonnal. Ilyen a világon nincs, monopólium és garantált a haszon. Ugyanakkor a nem fizetők hátralékait is szétterítik. Vannak körzetek, ahol iparszerű óra visszapörgetés folyik, főleg az uszómedence melegítéshez. Na , az ő extra fogyasztását is bepakolják a nekünk, pedig csak néhány "szakembert" kéne lefülelni. Ezért drágább ma az áram, mint nyugaton. A hálózat meg balkáni maradt. Nálunk 50 km szél felett korrekt áramkimaradás órákig.
Olvasó
2010. február 9. 09:21 · 6
Kedves Ioci! Hogy érted azt, hogy "illik" megértőbben bánni? Fejtsd ki! Ilyenről még nem hallottam. A szolgáltató nem szociális intézmény. Egyik szavad üti a másikat. Egy szolgáltatónak nincs joga az emberek anyagi helyzetét felmérni és diszkriminatív intézkedéseket tenni.
De igen. Vannak szolgáltatók (pl.: víz) amelyek bizonyos területekre olcsóbban számítják meg termékük árát... Függően attól, hogy kik lakják. Tovább nem részletezem. (De valószínűnek tartom, hogy az árkülönbséget azért finoman szétterítették a más területen lakókra. Mért ne?)
Egyébként a zárójelen kívüli állítást mástól hallottam, attól, akinek rokonai egy ilyen területre költöztek - természetesen, mert olcsóbb volt a házhely lényegesen. :-)
...
2010. február 9. 08:57 · 3
Kedves, ez egy külföldi tulajdonban levő ország (lesz) magyar bérlőkkel.
És - ha nem fizet(sz) kiköltöztetnek. Hova? Egy sivatagi országba, és az lesz itt a teljes jogú tulajdonos, egyben polgárai lakók is .
Kedves Ioci! Hogy érted azt, hogy "illik" megértőbben bánni? Fejtsd ki! Ilyenről még nem hallottam. A szolgáltató nem szociális intézmény. Egyik szavad üti a másikat. Egy szolgáltatónak nincs joga az emberek anyagi helyzetét felmérni és diszkriminatív intézkedéseket tenni.
Ha az eOn ( ÁFÁ-val együtt ) 28,- ( huszonnyolc ) forintos fogyasztás mellé 1500,- ( egyezerötszáz ) forintos rendszerhasználati díjat számít fel egy lakótelepen egy garázsnál, és ilyen garázs csak a mi épületünk alatt van 30 ( harminc), akkor az a bizonyos rendszerhasználati díj egyetlen épület garázsainál 45.000,- ( negyvenötezer ) forint. Van az épületben 80 ( nyolcvan ) lakás is. Lakásonként a rendszerhasználati díj 5.000,-( ötezer ) Ft. Az 400.000,- ( négyszázezer ) Ft. Ez egy háztömb. Ilyen van itt egymás mellett 12 ( tizenkettő ). Kiszámoljuk, hogy egyetlen WATT fogyasztás nélkül mennyit kaszál az eOn, évente kétszer ? Mintha évente az egész rendszert ( nem az államot, az elektromost ) le kellene cserélni ! De az utóbbi 30-35 évben nemigen kellett hozzányúlni a hálózathoz ! Nem nagyon kell a szolgáltatókat sajnálni, mert ha kevesebbet fogyasztasz, vagy sokan nem fizetnek, az alapdíjak és tarifák emelésével az eddig is fizetőkkel fizettetik meg, hogy a szokásos extraprofitjuk mértéke ne csökkenjen.... Takarékoskodj a víz / villany / gáz fogyasztásával, a szemét, stb. mennyiségével, mi meg majd emeljük az árakat, hogy így is jól járjunk ! ( Közüzemi Rablók Szövetsége )
Loci A helyedbe nem mondanék ilyet mert énis szépcsaládi házban élek 3 gyerekel sajnos azért nem tudunk fizetni meg tologatjuk magunk elöt mert anyira tönkre megy a vállalkozásunk hogy nekünkse fizetnek már énis vissza adom a kocsit a banknak mert még mostse volt hajlando lejeb veni a tőrlesztőt pedi nyujtottun rajta és semitse jelentet 35000 ft ről 54000 ft re ment ez már nem buli inkáb nem járok szép új kocsival veszek egy et kpért és sz...ok a részletekre meg a kamataira az energi meg az egeket veri amit atak brutóba azt energián visza veszik csak a sok birka még mostse látja jobb kézel adnak ballal visza kettöt játszanak velünk ellegem vann utálom az egész kormányzást csak a kiseb embereket nyulják le
Egy jó ideig a késedelmi kamat egyenlő volt a jegybanki alapkamat kétszeresével. A hátralékosok felé a szolgáltatónak a legjobb befektetés volt, mivel jobban kamatozott, mint bármelyik bank. Ezt "természetesen" megváltoztatták a jólfésültek, jelenleg csak a jegybanki alapkamatot (most 6,5%) lehet felszámítani késedelmi kamatként. Tehát a trükkös bliccelők jártak megint jól.
Nyílván vannak, akik nehezen tudják fizetni a közműdíjakat. Azokkal a szolgáltatónal "illik" megértőbben bánni. De a tehetős nemfizetőkkel szemben keményen kell fellépni! Ehhez pedig vissza kell állítani a korábbi késedelmi kamat felszámítási lehetőséget.