A cikkben szereplő információkat utoljára 2010. június 1. 14:58-kor frissítettük. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a leírtak időközben elavulhattak!
Keddtől hatályos az Európai Bizottság rendelete, amelyik kimondja, hogy az autógyártók a jövőben nem tehetik az autóikhoz kapcsolódó garanciát függővé attól, hogy az olajcserét és az egyéb karbantartási, javítási munkákat hivatalos márkaszervizek végezték-e - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az MTI-vel.
Az előírás nem érinti a gépjárműgyártók azon jogát, hogy a garancia körében elvégzendő - és így a gyártó által térített - javítások elvégzésére hivatalos márkaszervizek igénybevételét követeljék meg.
Az új szabályoknak köszönhetően a Bizottság eljárhat olyan esetekben, amikor a független szervizektől megtagadják a szükséges technikai információk átadását.
A Bizottság egyik célkitűzése, hogy megvédje a pótalkatrészgyártók hozzáférését a javítási piachoz, biztosítva ezzel a versengő pótalkatrészmárkák folyamatos elérhetőségét mind a független és a szerződéses javítóműhelyek, mind pedig az alkatrész-nagykereskedők számára. Az ilyen alkatrészekhez való hozzáférés előnyökkel jár a fogyasztók számára, mivel gyakran nagy a különbség a gyártó által értékesített, és az alternatív alkatrészek árai között.
Az új szabályok miatt olcsóbb lesz a kocsik üzemeltetése. Becslések szerint ugyan is a gépjárműtartás - vásárlás, használat és fenntartás - költségeinek mintegy 40 százalékát a karbantartási és javítási munkák teszik ki.
Nos igen: márkaszervíz! AD 1 : Az astrámban tönkrement az agr szelep, amit a márkaszervíz kb 60 000 ft-ért javított volna! Ismerős megrendelte és mindössze 28 000 ft-ért meghozták , igaz ez nagyker ár. A szerelést már házilag végeztem, mert képes vagyok egy saru lehúzására és két csavar meglazítására.....
AD 2 : a gumicsontok (stabilizátorok) cseréjénél szintén kb. felét megspóroltam. Ezek után az a meglátásom, hogy a márkaszervízek kegyetlenül megvágják a kuncsaftokat!!! Egyet értek a márkaszervízek visszaszorításával, aki jól és olcsón dolgozik maradjon meg! Majd az autótulajdonosok döntenek..
Sajnos Magyarországon a gyári szervíz sem garancia semmire, mint ahogyan a kilóméteróra állása sem!
(Az ugyan még jogos is lenne, hogy egy szakszervíz drágább munkadíjjal számoljon (mint egy kis szervíz), de az elfogadhatatlan, hogy ugyanazt az olajat, hoprdóból(!), drágábban adja, mint annak a bolti, kiskereskedelmi ára!)
Én pedig már adtam el úgy autót, hogy aztán felhívtak, hogy volt-e vezérműszíj csere az autóban, s így derült ki, hogy 20 ezer kilómétert visszatekertek az autóban és kidobták a szépen vezetett szervízkönyvemet is...
(S mondanom sem kell, hogy az (átvert) vevő drágábban vette meg a kereskedésből a kevesebb kilómétert futott autót, mint amennyiért én hirdettem ugyanazt, több kilóméterrel...)
Ez egyébként ez egy jó hír, mert egy héten belül itt a kötelező (kis)szervíz ideje, s így már nem szakszervízbe viszem olajcserére, hanem márkafüggetlen lánchoz, ahol fele annyi az olaj ára és majd a kapott/kért számlával igazolom, hogy a szervíz megtörtént!!!
Előzmény: jóakaró
2010. június 2. 12:26 · 8
Kérdés!!!!
Megvennétek olyan fiatal nagyértékű (3-5 milliós) autót aminek nem tudjátok az előéletét? A sarki szervizesnél hogyan lehet ellenőrizni (nincs olyan központi nyilvántartás, és nem is lehet kialakítani amibe mindenki bele jegyezhet) az autón elvégzett tényleges munkákat? És mondjuk mi van a kiterjesztett garanciákkal (amit nem a gyárak adnak, hanem egyes biztosító társaságok biztosítanak)? A kiterjesztett garancia olyan mint az emberek életbiztosítása, csak hát autóra vonatkozik! A normál életbiztosításnál is konkrét orvost (biztosító orvosa) jelölnek ki ha meg kell vizsgálni a szerződés kötésnél az ügyfelet. Jelenleg a kiterjesztett gari-ra is az áll, hogy kötelező szervízbe kell vinni! Egyik jogász ismerős rögtön azt mondta, hogy most majd tömegével indulnak a perek, mert a gyártó teljesen jogosan azt mondhatja, hogy hozzá nem értők (nem végzik el a tipus specifikus tanfolyamokat, stb.) fogják szerelni az autókat. Egyet értek "egy autóssal", hogy ha nincs meg a felszerelése a szerelőnek akkor korrekt munkát úgy sem tudnak végezni. Én már tapasztaltam olyan "kókányolást" ami időlegesen ugyan megoldotta a problémát (a tulaj hiába vitte vissza a már nem garis autót a maszek szerelőhöz, az azt mondta neki, hogy ez nem szakszervíz a munkára nincs garancia!), de a végeredményeként csak szakszervízben kötött ki az autó, és kb. 1,5-2- szeres árba került így, mintha eredetileg is hozzáértőhöz vitte volna.

Azért elgondolkodtató, hogy több európai autómárkánál is előfordul az, hogy a gyári alkatrész csomagolásán a következő felirat van:
Madi in China
Tudod, mint a BKV mozgólépcsőin!
Előzmény: Pdp
2010. június 1. 20:27 · 2
Azt gondolom, hogy igenis vannak még becsületes márkaszervizek, gyári képviseletek, ahol nem a lehúzás és az átb****s az általános. Saját tapasztalatom pedig az, hogy amit eddig kicseréltem autómban/motoromban és gyári alkatrész volt, az tovább bírta, az utángyártott meg egy nagy s**r volt...
Nézz utána hol öntött ki a patak és mosta ki az olajat a szervízből!
Előzmény: egy autós
2010. június 1. 20:25 · 3
Azért kiváncsi lennék arra, hogy ha az importör megtagadja a garanciális javitást mert valaki Józsi bácsi sarki szervizében csináltatta meg az autója éves szervízét, akkor mit fog csinálni az autó tulajdonos?! Megy pereskedni egy jó menő céggel szemben. Egyébként Józsi bácsi hogyan fogja igazolni a javítás elvégzését??? A garancia füzetben nem elegendő a pecsét., még a szakszervizeknél sem! Ha komolyabb hiba keletkezik, akkor az importör rögtön kéri a karbantartást igazoló papirokat is! Tehát Józsi bácsi kösse fel a gatyáját, mert fogják kérni töle a munkalapot a felhasznált anyagok beszerzéséről a számlát stb. Ja és hát még ott van az a fránya környezetvédelem is!!! Ugy a leengedett olaj, az elhasznált olajszűrő stb. És akkor még nem is beszéltünk a különböző ISO minösítésekről, meg sok egyébbről! Ha minden előírást betartanának a márkafüggetlen szervizek akkor tulajdonképpen lehet hogy nem is lennének olcsóbbak?
Egyébként az elv nem rossz, hogy más más márka szervizek is javíthassák a másik kocsijait, de hát ezek feltételeinek teljesítése sok-sok pénz befektetést igényel. A mai korszerű autók kompjutereit házilagosan nem lehet kiolvastatni, hát még azokban módosítani! Nem tudom, hogy Józsi bácsi szervíze hogyan fogja kifizetni egy-egy márka szervízkomjuterének sok milliós a díját. És hát az elvégzett karbantartásokat hogyan fogják regisztrálni, hiszen azt senki nem várhatja el a gyártótól, hogy a saját garanciális adatbázisába Józsi bácsit, Pistát stb. hagyja garázdálkodni. És még nem is beszéltünk arról, hogy a maszek szervizek dolgozói hogyan fognak elmenni a sok-sok százezer forintos továbbképzésekre.
Én arra is kíváncsi lennék, miért kell visszahívni sok márka még több típusát a lehetséges műszaki meghibásodás miatt?
Csak nem gyenge gyári minőségű alkatrészek kerültek az autóba?
Hogyan lehetséges ez?
Talán a gyártóknál felütötte a fejét a korrupció és a kartell?
Az ám!
Előzmény: Álnaív
2010. június 1. 20:15 · 1
A légikatasztrófák sorazatában láttam épp a minap, hogy a pótalkatrész maffia miatt hányan haltak meg... gyenge minőség hatalmas korrupció! Mondom a légiiparban... a gépkocsi az biztosan egészem más!