2010. szeptember 8. szerda
Mária, Adrienn
 Privátbankáron  Google-n
Híreink
Vállalatok
Karrier, menedzsment
Pénzügyi állásajánlatok
Bérszámfejtő
Nagy múltú oktatási intézmény
Treasury Supervisor
Finance / Legal / HR / FreshGrad
Managing Director for traditional manufacturing company
ProfiPower-Manufacturing
További állásajánlatok
Pénzügyi állásajánlatok
CV Online
A honlap fejlesztése az Európai Unió társfinanszírozásával valósult meg.

Szenved a Zwack: nem iszik a magyar

2010. július 27. 18:08
Frissítve: 2010. július 27. 18:10
A cikkben szereplő információkat utoljára 2010. július 27. 18:10-kor frissítettük.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy a leírtak időközben elavulhattak!

Csökkent a Zwack Unicum Nyrt. árbevétele és nyeresége az üzleti évének első negyedévében, 2010. április 1. és június 30. között, az előző év hasonló időszakához viszonyítva

A társaság a nemzetközi pénzügyi szabvány szerinti gyorsjelentésben arról számolt be, hogy a bruttó árbevétel 23,1 százalékkal 5,13 milliárd forintra, az adózás előtti nyereség 32,8 százalékkal 697 millió forintra csökkent. Ez 3,1 százalékkal maradt el az időarányos tervtől.

A jelentés szerint a fizetendő adó 63 százalékkal kisebb a tavalyinál. Az adózás előtti eredménynél a nagyobb csökkenés a társaság által a negyedév során adott 90 millió forintos film- és előadó művészeti támogatás számlájára írható, amely csökkenti a fizetendő adó összegét.

A nettó értékesítés 3,035 milliárd forint volt, amely 27,9 százalékkal marad el a bázistól.

Az export árbevétel 268 millió forint, amely 12,1 százalékkal alacsonyabb, mint a tavalyi exportteljesítmény. Az export árbevétel csökkenésének oka, hogy az idei évtől a társaság az adott piacra szánt támogatást bónuszként számolja el a disztribútoraival, amely így árbevételcsökkentő tétel, a korábbi években ezek a tételek marketing költségként jelentek meg.

A belföldi értékesítés bruttó árbevétele 23,7 százalékkal alacsonyabb az előző évinél, 4,857 milliárd forint, előzőleg 6,364 milliárd  forint volt. A belföldi értékesítésen belül a saját termelésű termékek forgalma 23,1 százalékkal csökkent a bázishoz képest. A belföldi prémium árbevétel 25,7 százalékkal, a minőségi termékeké 12,6 százalékkal, míg a kommersz termékek árbevétele 35,2 százalékkal csökkent. A forgalmazott termékek árbevétele 27,3 százalékkal esett vissza.

A jelentés szerint a belföldi árbevétel jelentős csökkenésének két fő tényezője volt. Az égetett szeszesital fogyasztás eddig soha nem látott mértékben zuhant az idén április-májusban. A csökkenés másik oka, hogy tavaly júniusban mind a nagykereskedelemben, mind a kiskereskedelemben jelentős előrehozott vásárlások történtek a július 1-jei jövedékiadó-emelés miatt.

Beruházásra 177 millió forintot költött a Zwack Unicum Nyrt. az első negyedév során. A társaság folytatja az energiahatékonyság-javító beruházásokat, idén a kecskeméti kazán cseréje valósul meg, amely az első negyedéves beruházási érték negyedét tette ki. A többi beruházás elsősorban pótló jellegű volt.

A jelentésben megjegyzik: a társaság az első negyedéves gyorsjelentés összeállításakor az IFRS szabványok, valamint egyes tételek nagyságrendjének változása miatt több helyen tért el az eddigi gyakorlattól. Az új sztenderdeknek megfelelően a reklámanyagokat beszerzéskor költségként számolják el, míg korábban ez csak a felhasználásukkor történt meg.

A társaság részvényeit a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában jegyzik. A papírok a keddi kereskedést 19.190 forinton zárták, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyamuk 19.200 forint, a legalacsonyabb 13.900 forint volt.

MTI

Hozzászólások

Válasz erre a bejegyzésre:
Mégsem erre válaszolok
Név:
Hozzászólás:
Az ábrán látható karakterek: 
29 hozzászólás, megjelenítése:

Hátha értelmes törvényeket is hoznának.....

2010. július 28. 15:55 · 29 · válasz
..miközben az akácos utat énekelnél, egymást lapigatva, ölelgetve... :DDDDDDDDDDD
Előzmény: z
2010. július 28. 15:55 · 28
Nem is olyan régen egy fideszes képviselő asszony bevitt a parlamentbe egy magyar csokit. Jó reklám volt.
Most az unikumot kellene bevinni a parlamentbe és a tv-közvetítésekkor kortyolgatni.
Hátha értelmes törvényeket is hoznának.....

z

2010. július 28. 14:06 · 28 · válasz
Nem is olyan régen egy fideszes képviselő asszony bevitt a parlamentbe egy magyar csokit. Jó reklám volt.
Most az unikumot kellene bevinni a parlamentbe és a tv-közvetítésekkor kortyolgatni.
Hátha értelmes törvényeket is hoznának.....

zug

2010. július 28. 13:31 · 27 · válasz
nem is tudom az unicum a régi szerintem is jó, ez a next viszont teljesen más ízű pl. nálunk az egész család csak a régit szereti.
viszont ezt sokszor nem lehet kapni, csak a next van azt nem vesszük. gondolom ez a cég dolga hogy hova mit szállítanak, talán át kellene azt nézni.

a másik valaki már irta, hogy a pálinkájuk nem jó. azt nem ismerem, csak a kósert, az viszont nagyon jó, szintén egész család szereti (kóser szilva), de az meg drága. ha picit adnák olcsóbban máris sokan vennék, nagyobb forgalom több bevétel. (ja és a sima szilva szintén hiánycikk a legtöbbször mikor keressük)
gyanítom hogy az ilyen pici dolgokra nem is figyel a cég csak nem kell csodálkozni hogy csökken a forgalom.

Lári-fári

2010. július 28. 13:29 · 26 · válasz
Türelem! Jövőre a narancsosak úgy fognak inni bánatukban mint a vöcsök:) Figyelsz"paraszt?"

Nekem a munkahelyemen is elvárt az alkohol

2010. július 28. 11:11 · 25 · válasz
Van nálatok felvétel? :DDDDDDDDD
Előzmény: ivászat
2010. július 28. 11:11 · 24
Kínozni kell a népet, akkor inni fognak! Ez a pálinka liberalizáció is jó ötlet volt. Egyébbként is évszázadok óta folyik a Magyar alkoholra való rászoktatása! Könnyebb irányítani egy alkolos állapotban lévő társadalmat, csak át ne essünk a ló túloldalára mint annakidején a SZU, ahol már alkohol tilalmat vezettek be, mert részeg volt az egész ország a szó szoros értelmében. Nekem a munkahelyemen is elvárt az alkohol fogyasztása.

ivászat

2010. július 28. 11:06 · 24 · válasz

Hát ez az! :)))))))))))))

2010. július 28. 09:22 · 23 · válasz
"Minap is kinéztem az ablakon a magángépemen amint repültem az óceán fölött, és megláttam ahogy kel fel a nap. Nem is értem, hogy ezt a csodálatosságot miért nem tudják az emberek értékelni!"...
:)))))))))))
Előzmény: Zavodni
2010. július 28. 09:22 · 21
Talán 10-15 éve volt egy beszélgetés a Zwack Péterrel a TV-ben. Nagyon szimpatikus ember, arról beszélt, hogy nem tudja elképzelni, hogy az emberek miért is nem pozitívak és örülnek az életnek. Fejből idézem: "Minap is kinéztem az ablakon a magángépemen amint repültem az óceán fölött, és megláttam ahogy kel fel a nap. Nem is értem, hogy ezt a csodálatosságot miért nem tudják az emberek értékelni!"...

HW

2010. július 28. 09:10 · 22 · válasz
Igaz, hogy ami fennakad a gereblyén abból itt pálinkát főznek, de a sok ihatatlan lőre mellet azért van 10-20 olyan pálesz az országban, amelyik elfeledteti az unicumot a paraszttal. Most nem azokra a házi főzésű párlatokra gondolok, amikkel űrsiklót is fel lehet lőni, hanem a rendes finom, márkás hungarikumokra. A zwack szerintem messze áll ezektől, főleg azokkal az aromás italaival. Erősítsen rá a kóser termékeire, arra biztosan nő az igény, és megmenekül a "magyar" szesziparos. Vagy adja el fogyókúrás csodaszernek a piáit, ő kiváló illusztrációja lehetne a terméknek.
Előzmény: én
2010. július 28. 09:10 · 1
Dehogyis nem iszik a magyar. Kannásbort, kuktában főzött töményszeszt, stb.
Az Unikum luxus ital lett...

Zavodni

2010. július 28. 08:58 · 21 · válasz
Talán 10-15 éve volt egy beszélgetés a Zwack Péterrel a TV-ben. Nagyon szimpatikus ember, arról beszélt, hogy nem tudja elképzelni, hogy az emberek miért is nem pozitívak és örülnek az életnek. Fejből idézem: "Minap is kinéztem az ablakon a magángépemen amint repültem az óceán fölött, és megláttam ahogy kel fel a nap. Nem is értem, hogy ezt a csodálatosságot miért nem tudják az emberek értékelni!"...

Alátét

2010. július 28. 08:52 · 20 · válasz
Így van, a Vaczwack termékek (talán az Unikumon kívül) tiszta szeszből és arómából vannak, mégsem átallanak sokszor egy rakat pénzt elkérni értük. A legkisebb mennyiség is megárt, garantált a mellékhatás, sőt szerintem a mellékhatás az uralkodó. Az idők folyamán sok Vaczwackot ittam, de már csak házi pálinkát és házi bort iszom - ha sikerül beszerezni!
Előzmény: TCS
2010. július 28. 08:52 · 7
Moslékot ne is igyon senki, se magyar, se más. A cvakk pálinka-utánzatai méltán háborítanak fel mindenkit, aki egy kicsit is ad arra, hogy mitől ittasodik le. Értékrongálás üzleti alapon, ez a véleményem a cég termékeiről.

ez van...

2010. július 27. 23:33 · 19 · válasz
Én a málnaszörpöt szeretem.....:(

previousssss

2010. július 27. 23:18 · 18 · válasz
Egyetértek! Unicum-párti vagyok a Jagerrel szemben. Az sem rossz, de az eredeti Unicum zamata semmihez nem hasonlítható.
Előzmény: Das ist ein Unicum
2010. július 27. 23:18 · 5
Az Unicom szerintem kenterbe veri a Jagert.
Én Unicomot szoktam inni, természetesen mértékkel és tartózkodással.
Mérték a vödör, tartózkodás az asztal alatt. :-)))

8-nak

2010. július 27. 22:49 · 17 · válasz
Ezt a kulturált ivási szokást még meg kell tanulni...reménykedjünk. :)))
Előzmény: magyar paraszt
2010. július 27. 22:49 · 8
Nagyon nagyot tévedsz!
Saját szőlőből, saját pincében igazi jó magyar vörösbort. Oportóból, meg kékfrankosból. Tudod milyen az? Ittál már olyat? Nem pancsolva, nem ám. Szakértelemmel!
Ősztől meg főzzük a finom törkölypálinkát. Szederfa hordóban érlelve. Nem pancsolva, nem ám. Szakértelemmel!
Zwack az Unikumával sehol se lesz.

Evanena

2010. július 27. 22:47 · 16 · válasz
Zwack bukik a szadesszel együtt. Jobb sorsra érdemes Péter sajnos úgy üzletel, ahogy pártja politizál(t). Szirupos édesség egy kissé kesernyés ízzel. Kiment a divatból, mint Kuncze a parlamentből.

magyar paraszt

2010. július 27. 22:40 · 15 · válasz
A lőrét nem kell meginni. A többit adja Isten egészségedre!
Előzmény: Das ist ein Unicum
2010. július 27. 22:40 · 9
Azt elismerem, hogy vannak jó magyar borok, viszont az a baj, hogy sok a lőre!
A törköllyel semmi bajom megiszom, ha azzal kínálnak, de nálam az Unicumot maximum a Szatmári szilva veri!

Spider68

2010. július 27. 21:19 · 14 · válasz
Pancs művek! Nem kell!

sólyom

2010. július 27. 21:13 · 13 · válasz
a Zwacknak kuss! Először is szar az Unikum,másodszor meg horgyula idején azért módosítottak törvényt,hogy 2-3 milliárddal kevesebb jövedéki adót kelljen neki fizetnie! Már eléggé megszedte itt magát.Adja el a szart máshol,de máshol se tudja!

olvasgató

2010. július 27. 21:04 · 12 · válasz
Ó, a szívem szakad meg értük, meg a részvényeseikért is - szegények!!!
Talán nem kellene az áraikat az égbe emelni.
Az átlagnak már megfizethetetlen lassan.

magyar paraszt

2010. július 27. 20:44 · 11 · válasz
Úgy látom neked mindegy, akár ihatnál is. Több napja figyellek, eddig azt hittem, hogy hetente egyszer berúgsz, utána csak ráiszol, hogy szinten tartsd magad.
Előzmény: Lári-fári
2010. július 27. 20:44 · 10
Zwack lassan csődbe megy.Ezentúl mindenki csak a saját főzésű pálinkáját fogja inni:))
Igaz én eddig sem ittam.Ezután sem fogok se főzni,se inni.Gondolkozáshoz tiszta fej kell!:)

Lári-fári

2010. július 27. 20:12 · 10 · válasz
Zwack lassan csődbe megy.Ezentúl mindenki csak a saját főzésű pálinkáját fogja inni:))
Igaz én eddig sem ittam.Ezután sem fogok se főzni,se inni.Gondolkozáshoz tiszta fej kell!:)

Das ist ein Unicum

2010. július 27. 19:30 · 9 · válasz
Azt elismerem, hogy vannak jó magyar borok, viszont az a baj, hogy sok a lőre!
A törköllyel semmi bajom megiszom, ha azzal kínálnak, de nálam az Unicumot maximum a Szatmári szilva veri!
Előzmény: magyar paraszt
2010. július 27. 19:30 · 8
Nagyon nagyot tévedsz!
Saját szőlőből, saját pincében igazi jó magyar vörösbort. Oportóból, meg kékfrankosból. Tudod milyen az? Ittál már olyat? Nem pancsolva, nem ám. Szakértelemmel!
Ősztől meg főzzük a finom törkölypálinkát. Szederfa hordóban érlelve. Nem pancsolva, nem ám. Szakértelemmel!
Zwack az Unikumával sehol se lesz.

magyar paraszt

2010. július 27. 19:16 · 8 · válasz
Nagyon nagyot tévedsz!
Saját szőlőből, saját pincében igazi jó magyar vörösbort. Oportóból, meg kékfrankosból. Tudod milyen az? Ittál már olyat? Nem pancsolva, nem ám. Szakértelemmel!
Ősztől meg főzzük a finom törkölypálinkát. Szederfa hordóban érlelve. Nem pancsolva, nem ám. Szakértelemmel!
Zwack az Unikumával sehol se lesz.
Előzmény: én
2010. július 27. 19:16 · 1
Dehogyis nem iszik a magyar. Kannásbort, kuktában főzött töményszeszt, stb.
Az Unikum luxus ital lett...

TCS

2010. július 27. 19:12 · 7 · válasz
Moslékot ne is igyon senki, se magyar, se más. A cvakk pálinka-utánzatai méltán háborítanak fel mindenkit, aki egy kicsit is ad arra, hogy mitől ittasodik le. Értékrongálás üzleti alapon, ez a véleményem a cég termékeiről.

Das ist ein Unicum

2010. július 27. 19:03 · 6 · válasz
Szofit mindenki ismeri
Előzmény: MAX
2010. július 27. 19:03 · 4
Kevés az alkoholista? Ingyunk még többet, hogy védjünk egy magyar márkát?
Lehet, hogy a Sophiane-nak is rosszul megy? De mi már szívunk így is eleget.

Das ist ein Unicum

2010. július 27. 19:02 · 5 · válasz
Az Unicom szerintem kenterbe veri a Jagert.
Én Unicomot szoktam inni, természetesen mértékkel és tartózkodással.
Mérték a vödör, tartózkodás az asztal alatt. :-)))
Előzmény: NemoKapitany
2010. július 27. 19:02 · 2
Miért kell mindig mindenben a magyarokat szidni?
Van aki rossz minőségű italokat iszik, mert arra van pénze.

Az unicum szerintem nem is jó. Miért kellene ezt inni?
Korábbi hozzászólások
2010-09-07 16:36:05
BUX 22956 -0.95%
MOL 21560 -0.60%
MTELEKOM 684 -0.44%
OTP 4850 -3.39%
RICHTER 48155 +0.28%
Csatlakozz a Privátbankárhoz Facebookon!
Kövess minket Twitteren!
m.privatbankar.hu
Illetékmértékek
Kilométerszámláló
Jegybanki alapkamat
2010. április 27.
5.25 %
 korábbi adatok
Üzemanyagárak
2010. szeptember 1.
95-ös benzin343 Ft
Gázolaj327 Ft
 korábbi adatok
 fogyasztási normák
Minimálbér
2010. január 1.
73500 Ft/hó
 korábbi adatok
Garantált bérminimum
2010. január 1.
89500 Ft/hó
Járulékfizetési felső határ
2010. január 1.
7453300 Ft/év
 korábbi adatok
Járulékmentes jövedelem felső határa
2010. január 1.
22050 Ft/hó
Munkaadói járulékterhek:
nyugdíj-
biztosítási járulék
24 %
természetbeni egészség-
biztosítási járulék
1,5 %
pénzbeli egészség-
biztosítási járulék
0,5 %
munkaerőpiaci járulék 1 %
szakképzési hozzájárulás 1,5 %
Munkavállalói járulékterhek:
nyugdíj-
járulék
9,5 %
természetbeni egészség-
biztosítási járulék
4 %
pénzbeli egészség-
biztosítási járulék
2 %
munkaerőpiaci járulék 1,5 %
 korábbi járulékok
SZJA-adótábla
0-5 000 000 forint
17%
5 000 001 forinttól
850 000 forint és az
5 000 000 forinton felüli rész 32%-a
Az szja alapja a társadalombiztosítási járulékkal növelt bruttó bér.
 korábbi adatok