A Generali kutatása szerint gyermeknevelés során az első egy évet követően a legnagyobb anyagi terhet sok szülő számára a gyermekek iskoláztatása jelenti (x)
A cikkben szereplő információkat utoljára 2010. február 9. 12:13-kor frissítettük. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a leírtak időközben elavulhattak!
A Jobbik kedden a budapesti Szabadság téren található szovjet emlékmű eltávolítását kezdeményezte. Novák Előd, a párt alelnöke a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az emlékművön látható önkényuralmi jelképek jogsértő voltát korábban az ügyészség is kimondta, azonban az obeliszk szoborparkba, vagy valamelyik temetőbe történő elszállítását a rendőrség, a fideszes többségű V. kerületi önkormányzat, illetve a kormány sem hajtotta végre.
A Jobbik korábban arról adott tájékoztatást, hogy kedden, egy szimbolikusnak szánt lépéssel az emlékművön található domborművek fekete fóliával történő letakarása készül, ám Novák Előd szerint erre az éjjel-nappali rendőri őrzés miatt nem nyílt lehetőségük.
A Jobbik programja miből áll? Uszít,mocskolódik,nátzi nézeteket vall.
Az egyik alelnöke polgárhá_borúról vizionál.Fel kell oszlatni ezt a bandát!
A törvénytelenségei,és a gárda miatt,pedig állítsák bíróság elé őket!!!!!!!!!
törlik az igazságot.
Annyit még hogy a szovjet katonák között voltak finnugor testvérnépek, akiket ugyanúgy bosszantott az, hogy mi ellenük mentünk. Ilyenek voltak a mordvinok stb...
Na erre mit lépsz
Vagy azt sem tudod miről beszélek
törlik az igazságot.
Annyit még hogy a szovjet katonák között voltak finnugor testvérnépek, akiket ugyanúgy bosszantott az, hogy mi ellenük mentünk. Ilyenek voltak a mordvinok stb...
Na erre mit lépsz
Vagy azt sem tudod miről beszélek
És hol vannak azok az orosz ukrán és még a finnugor nők és férfiak amelyeket a dicső magyar seregek öltek meg és gyaláztak agyon. Vagy mi? A Don-Kanyarba kultúrát mentünk terjeszteni??
Vesszen minden szélsőséges oda, mind balos mind jobbos. Rohadékok...
Amúgy meg csak a magyar seregek közel 38 múzeumot fosztottak szét, a németekről nem is beszélve, ja és John, anyádak meghúzták volna megnéznélek milyen barbár kis horda lennél apáddal együtt?
És nefelejtsd el, mi támadtunk előszőr oda senki nem hívott minket.
Úgyhogy olvass többett ...
És hol vannak azok az orosz ukrán és még a finnugor nők és férfiak amelyeket a dicső magyar seregek öltek meg és gyaláztak agyon. Vagy mi? A Don-Kanyarba kultúrát mentünk terjeszteni??
Vesszen minden szélsőséges oda, mind balos mind jobbos. Rohadékok...
Amúgy meg csak a magyar seregek közel 38 múzeumot fosztottak szét, a németekről nem is beszélve, ja és John, anyádak meghúzták volna megnéznélek milyen barbár kis horda lennél apáddal együtt?
És nefelejtsd el, mi támadtunk előszőr oda senki nem hívott minket.
Úgyhogy olvass többett ...
Mi az B*ip*si grifiel arra nem gondoltal, hogy 70 evvel ezelott meg nem volt "precision bombing"?
Na es hol van a debreceni aldozatok szama aranyban a ruszkik altal elhurcolt 600 ezer aldozathoz kepest?
Ehhez mit szol a beteg ZS*i*do agyad?
John
Te biztos itt voltál debrecenben,mikor az amcsik, véletlenül a nácik által megszállt iskola helyett,a lakóházakra dobtak bombát??Persze....mert olvastad egy újságban??? Sajnálom a hozzád hasonló gondolkodású embereket..........Az agymosás megy rendesen!!!!! Ja......és a mi őseink mikor idejöttek a kárpát medencébe, biztos hozták az ikarusz buszt!!!!! Tudod......olyan kultúráltak voltak...........ui.és bocsáss meg ha véletlenül nem irok helyesen
Hogy mersz olyan szegyenletesen hazudni te a*lat? Nem felsz hogy az eg rad szakad? Hol volt a ruszkiknak cipojuk, meg kenyeruk, hogy azt masoknak dobaltak volna? Tarisznya volt a valuk korul tele naprafordomaggal. Azon eltek. Na es neha loptak magyar libat, felebresztettek egy-egy csaladot neha 2-3 orakor, hogy fozze meg nekik. Mikor mar kezdtek erezni a szagat szoltak, hogy az mar jo. Mikor a nagynenem mondta, hogy az meg felig nyers mondtak, hogy "nicsevo" (sebaj) ugy is megeszik. Na es hogy a "kedves" ruszkik minden radiot (sokszor csak ketto volt egy faluban) es orat osszeszedtek (davaj csasz) azt mindenki tudta. Kulturalatlan azsiai horda volt. Nem sokat javult.
A Helden platzon nyilván nem a parlament elé és nem a magyarok érzékenységét sértő módon egy történelmi emlékmű helyére és helyett tették azt az emlékművet!
Úgy látszik nem csak a Nol-on vannak sérült agyú emberek!!! Rokonom szerint akkor élt,a tankokról cipőt,meg kenyeret dobáltak a ruszkik!! És hogy nőket erőszakoltak? Emlékezzetek a new orleansi árvizre,amikor is a sokak által dicsőitett amerikaiak, gyerekeket is megbecstelenitettek....ja és hogy embereket vittek munkatáborba?? Mintha a nácikkal karöltve az orosz népet gyilkoltuk volna!!!!!! Örüljetek hogy nem irtottak ki minket!! Ha magyarországot lerohanná,és a szemem láttára gyilkolná le szeretteimet,én is irtanám a megszállóimat.....akkor terrorista lennék??? nem tudom.......ha némelyetekhez hasonló lennék,talán én is megemlékeznék a vér és becsület napjáról,horogkereszttel a karomon
Bugrisok menjetek ki Bécsbe és a Helden platzon ott díszeleg az emlékmű. Érdekes ,ott senkit sem zavar. Itt meg csak ezeket a ferdeízlésű , újnáciknak titulált senkiket.
"Szóval miért is vergődtök ilyen vehemensen?"
Azért, mert az az emlékmű a hatalomátmentésük jelképe! És ezek a hatalmukat és a szabadságukat féltik az elkövetett bűneik miatt!
Drága vonyító baloldali libsi-bibsi privátbankár olvasók. Mondjátok már meg: Bécs melyik terén áll orosz emlékmű, vagy Berlin melyik terén áll a dicső szovjet erőszaktevő horda emlékműve. Ugyebár mindkettőt a dicsőségesek "szabadították" fel.
Melyikőtök nagyanyját erőszakolták meg 20-30-an a dicső felszabadítók? Melyikőtök nagyapját vitték ki Szibériába egy kis munkára vagy 5 évre? Senkiét? Akkor kérdezek mást. Melyik orosz város főterén van magyar emlékmű? Miért fáj az nektek, hogy a halottaknak a temetőben van a helye?
Szóval miért is vergődtök ilyen vehemensen?
Az hogy ez az emlekmu ilyen formaban a rendszervaltas utan 20 evre meg letezik az is egy nagy BAJ a bajok hosszu listajan. Minden bajra megoldast kell talalni. Erre is. Az hogy ez meg igy all az igen nagy baj, mert azt mutatja, hogy Magyarorszagon meg nem volt igazi rendszervaltas.
Hogy te milyen genialis vagy! Szoval mivel a csillag arany es nem voros igy minden rendben ugye?
Te igy igen sok bunt feherre tudnal mosni. Nem szegyenled magad?