A Generali kutatása szerint gyermeknevelés során az első egy évet követően a legnagyobb anyagi terhet sok szülő számára a gyermekek iskoláztatása jelenti (x)
A cikkben szereplő információkat utoljára 2010. július 21. 10:23-kor frissítettük. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a leírtak időközben elavulhattak!
A válság hatása sajnos továbbra is érezhető a magyar munkaerőpiacon, több mint 644 ezer álláskeresőt tartottak nyilván március végén, ami 90 ezer fővel haladta meg a tavalyit. A munkanélküliségi ellátás az elmúlt időszakban jelentősen átalakult, a munkanélkülieket megillető átmeneti segítség összege és időtartama nem elegendő ahhoz, hogy egy család átvészelje akár csak az egyik kereső kiesését - összegzi tapasztalatait a biztositas.hu.
Erre nyújthatnak megoldást a munkanélküliségre köthető biztosítások, melyek közül Magyarországon közel egy éve már szabad felhasználású biztosítást is köthetünk. Ugyanakkor kevesen tudják, hogy a jövedelempótlás e formája nem jövedelemnek, hanem kártérítésnek számít, így minden esetben nettó összegekről beszélünk, hiszen a havi juttatás adómentes minden ügyfél számára.