A Generali kutatása szerint gyermeknevelés során az első egy évet követően a legnagyobb anyagi terhet sok szülő számára a gyermekek iskoláztatása jelenti (x)
A cikkben szereplő információkat utoljára 2009. május 21. 12:29-kor frissítettük. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a leírtak időközben elavulhattak!
Tizennyolc dél-alföldi kereskedő cég képviselői szerint Karsai József nem a magyar termelők és gazdák piaci érdekeit képviseli, hanem egy bizonyos kereskedői csoportét. Az erről szóló közleményüket a vállalkozások közösen juttatták el az MTI-hez, miután tanácskoztak egymással.
Közleményük szerint a szocialista párti országgyűlési képviselő mögött "egy jól körülhatárolható felvásárlói dinnyelobbi áll, amelyeknek egyetlen célja azon piacok megszerzése, amelyekről kiszorítja a jogellenesen blokád alá helyezett tisztességes kereskedőket, és ehhez azokat a jóindulatú és megtévesztett termelőket használja fel, akik nem tudják megfelelő áron eladni az általuk megtermelt dinnyét".
A kereskedők felhívták a figyelmet arra, hogy "a magyar dinnye körülbelül 90 százaléka külföldön kerül eladásra. A mindenkori felvásárlási árat a kereslet-kínálat határozza meg. Amennyiben mesterségesen magas áron próbálunk az uniós piacra görögdinnyét eljuttatni, akkor az uniós partnerek más országokból szerzik be az árut, a magyar dinnye a termelők nyakán marad".
A tizennyolc kereskedő cég képviselői szerint "a jelenlegi valós piaci viszonyok mellett a dinnye 30 forintos felvásárlási ára sajnos nem érvényesíthető".
A mások mellett a Simba Hungary Kft., a Mórakert Szövetkezet, a Bestrfuct Plusz Kft. és a Medifruct Szövetkezet nevében megfogalmazott közlemény szerint "a blokád és a hasonló törvénysértő módszerek elbizonytalanítják külföldi partnereinket, rontják a magyar dinnye jó hírét, és súlyos károkat okoznak a termelőknek".
A kereskedők végezetül tiltakoztak a - mint írják - "törvénytelen beavatkozás, az állami szervekkel való fenyegetések, valamint a minden jogi és szakmai alapot nélkülöző, minősíthetetlen, a termelőket megtévesztő módszerek" ellen.
Szintén nyilatkozatban tiltakozik a hevesi és jászsági dinnyetermelők nevében öt helyi gazdálkodó a Karsai József országgyűlési képviselő által kezdeményezett blokádakció ellen. A dinnyetermelők nyilatkozatát a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek (Magosz) főtitkára, Obreczán Ferenc juttatta el az MTI-hez.
A nyilatkozat szerint, amíg Karsai József a termelőket védte az Auchan árletörési akciójával szemben, addig a jászsági és a hevesi dinnyetermelők is támogatták őt tevékenységét elismerve és megköszönve. De a jelenleg Békés megyében az MSZP-s országgyűlési képviselő által alkalmazott radikális módszer szemben áll az unió piacgazdaságával - teszik hozzá.
A jászszentandrási, a jászapáti, a horti és a káli termelők által aláírt nyilatkozat szerint az akció jelenlegi hatása már az, hogy az összes komoly külföldi vevő végérvényesen elfordul a magyar dinnye és a magyar mezőgazdasági termékek vásárlásától - hangoztatják.
A jászsági és a hevesi dinnyetermesztők képviselői azt tapasztalják, hogy tömegesen mondják vissza a külföldiek rendeléseiket, a vásárlók ugyanis nem mernek Magyarországra kamionokat küldeni, mert attól tartanak, hogy blokád alá helyezik azokat. Így a termelőknek több száz tonna áruja maradt már meg most is, és ezek várhatóan teljesen tönkremennek a földeken.
A nyilatkozatban tiltakozó dinnyetermesztők úgy vélik, hogy a Békés megyében alkalmazott módszer figyelemfelkeltésre és politikai haszonszerzésre megfelelő ugyan, de ebbe termelők tömegei mennek tönkre. Sokan ugyanis hitelből finanszírozzák a termelésüket, s jelzálog van földjeiken és házaikon. Ám a földeken maradó dinnye árából nem tudják a hitelt törleszteni.
A nyilatkozatot aláírók úgy vélik: a tisztességes kereskedelemben a vevőt nem lehet arra kényszeríteni, hogy az árut annyiért vegye meg, ami már gazdasági érdekeivel ellentétes. Ha a radikális blokádakció folytatódik - figyelmeztetnek az aláírók -, akkor az akár parttalanul ki is terjeszthető. Ez az akció pedig a dinnyetermesztőknek nem használ, csak árt - tartalmazza a jászsági és hevesi dinnyetermesztők nyilatkozata.
Valamit nagyon nemértek. Ki kinek az érdekeit sérti, ha egy másik cikk szerint, az oson, 65 ft-ért vette a dinnyét, és ár alatt, reklámfogásként értékesitette. Ha én kereskedő lennék, és ugyanezt csinálnám, engem is megbüntetnének a piaci ár alatti értékeitésért. Akkor engem ki kárpótolna, a vevőcsalogató akcióm tiltása miatt kiesett bevételemért? Vagy ezt csak a parasztoknak szabad adni, az én adómból? Aki mellesleg pár millióig tudtommal adómentes, uniós támogatásokat kap a földekért szintén adómentesen, és rengeteg termésre ártámogatást kap, szintén többekközött az én adómból. Én miért nem kapok? Amugy nemértem miért sir a magyar, ha ennyi pénzt tudnak szétosztani, támogatásokra, segélyekre, stb. Európa leggazdagabb országa vagyunk, mert sehol máshol nemtudják, és nem teszik meg ugyanezt. Pedig ott is piacgazdaságok vannak... Vagy nincs? Vagy nálunk nincs? Azthiszem nekem is megkéne tanulnom sirni... Vagy elmennem tüntetni, hogy a cég fizessen nekem többet, és ki se rughasson. Még akkor se, ha ezért másokat sarcolnak majd jobban. Lényeg, hogy nekem jólegyen, és nekelljen semmitse változtatnom. Ez amugy demokrácia, meg kapitalizmus? Mert tudtommal a szocializmusba volt ilyesmi, és ottvolt tökkmindegy, hogy mennyit meg mit dolgozok, nem az, hogy valoban értéket, és piacképes terméket állitok-e elő. Jólenne már eldönteni, hogy valóban piacgazdaságot akarunk-e, vagy valami korcs szocialista-kapitalizmust.
Tegnapelőtti hozzászólásomban említettem,hogy nyilván mindenki ott szerzi be az árut ahol olcsóbban kapja. Nyilvánvalóan az Auchan is ezt teszi.Miért kell az embereket felheccelni?Állítom sok gazda is a demonstrálók közül ott vásárol.Most viszont sikerült elérniük, hogy az olcsó dinnyét drágábban adják, így a bevásárló központ már tényleg "tisztességtelen" haszonhoz jut.Feltételezem a külföldi dinnye termelőknek megérte eladni amennyiért eladták az Auchannak és tüntettek volna az alacsony felvásárlási árak és a tisztességtelen haszonszerzés miatt.Feltételezem az ottani termelők ezek szerint kb. 20-25-30 Ft-ért termelik a dinnye kg.-ját.Görögo.-ban vagy bármelyik déli országban locsolniuk is többet kell mint nálunk az éghajlati viszonyok miatt,és mégis megéri termelni a dinnyét.Nekem az a véleményem az az egész csak a balhézásról szól, demonstrálunk mert az "olyan jópofa " dolog, ha pedig nem éri meg termelni akkor abba kell hagyni a termelését és olyat termelni amivel megéri foglalkozni.Pl. a munkás ember ha úgy érzi ha egy munkahelyen nem éri meg dolgozni munkahelyet vált.Jóslatom pedig most az, hogy mivel most sokat esik az eső a kiváló gabonatermés oda lesz a sok eső miatt így a gabona drága lesz.Vagy ha a betakarítás rendben is fog menni majd tárolási probléma lesz és ezért szökik majd az egekbe a gabona ára.Erre már volt példa a legutóbbi rekord terméskor.De végül is nem probléma majd lehet tüntetni azért, hogy kárpótolják őket a kiesett haszon elmaradása miatt./ Egy munkást mikor tud a munkáltatója kárpótolni? Ha visszamondanak egy megrendelést vagy a piaci körülmények alacsonyabb bevételhez juttatják a foglalkoztatót, így kisebb bért tud fizetni/.
Karsai elvtárs fura egy szerzet. A kormányzó párt egyik "befolyásosabb" tagja, nagy támogatottságot tudhat maga mögött, erre "blokádot" szervez??? Ha valakinek, hát akkor neki lehetne "ráhatása" a kormányzatban, hogy pár mezőgazdasági kérdést megvitassanak "házon belül". A kormánypárt egyik tagja se szervezzen nekem blokádot sehová ebben az országban, hanem keresse fel miniszterét, államtitkárát, és kérdezze őt a kockázatokról és mellékhatásokról! Vagy ha már ennyire cselekvésképtelen ez az egész kormányzat, hogy már a saját tagjaikkal sem értik meg egymást, ezért ezek a "népszerűséghajhász" tagok "blokádokat" szerveznek, akkor még mindig van egy választása az egész kormányzatnak: el lehet menni, itt lehet minket hagyni!