A Generali kutatása szerint gyermeknevelés során az első egy évet követően a legnagyobb anyagi terhet sok szülő számára a gyermekek iskoláztatása jelenti (x)
A cikkben szereplő információkat utoljára 2009. május 21. 20:42-kor frissítettük. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a leírtak időközben elavulhattak!
Több évtizedes megtakarítási időszakot feltételezve az első éveknek relatíve kis hatása van a várhatóan felhalmozódó vagyon nagyságára, így a majdani nyugdíj mértékére is. Ennek ellenére sokakat borzongással tölt el a pénztárak első félévi gyengécske teljesítménye
Az elmúlt években a pénztári befektetések egyes pénzügyi eszközök közötti megoszlásának változása volt megfigyelhető - olvasható a Stabilitás Pénztárszövetség szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. A közlemény szerint a pénztárak az elmúlt időszakban tudatosan törekedtek az alternatív befektetési lehetőségek intenzívebb kihasználására, illetve nagyobb kockázat felvállalására, ami egyúttal hosszabb távon magasabb pénztári hozamok elérésének lehetőségét teremti meg.
A közelmúlt jogszabály módosításai is visszaigazolták a döntés jogosságát - állapítják meg. 2008-tól ugyanis lehetővé vált, 2009. évtől pedig már kötelező lesz a magánnyugdíjpénztári ágban a jelenlegi egyportfoliós modell helyett a választható portfóliókra történő átállás.
Nagy Csaba a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke ezzel kapcsolatban elmondta: a portfoliók átrendeződése azt eredményezte, hogy a korábbi szintekhez képest megnőtt a részvény- és deviza-kitettség és csökkent az alacsony kockázatú eszközök súlya. Ennek hatása pedig gyakoribbá válnak a hozamingadozások, így kevésbé várható, hogy kiszámítható, egyenletes teljesítményt mutasson egy-egy portfolió.
Az eddiginél is gyakrabban fordulhat tehát elő, hogy az elért eredmény nem pozitív, hanem negatív összegű lesz, ami az egyéni számlákon is időről-időre megjelenő veszteséget jelent. Hosszú távon azonban az árfolyamingadozás fokozatosan csökken - tette hozzá Nagy Csaba.
Dr. Juhász Istvánné a Stabilitás Pénztárszövetség főtitkára hangsúlyozta: 2008-ban eddig mind a globális, mind a hazai tőkepiacon árfolyamcsökkenést, kedvezőtlen folyamatokat tapasztalhattunk. Ezek az események tükröződnek a nyugdíjpénztári befektetések hozamának rövid távú alakulásában is.
A Stabilitás Pénztárszövetség a pénztárak taglétszáma és az általuk kezelt vagyon nagysága alapján a nyugdíjszektor mintegy kétharmadát reprezentálja.
A globális folyamatok hatását még tovább erősítették a hazai gazdasági nehézségek (egyensúlyhiány, növekvő infláció), így mind a magyar állampapírok, mind a részvények kedvezőtlenül teljesítettek és - igazodva a nemzetközi trendekhez - rövid időtávon negatív hozamot értek el.
A magyar pénztári portfoliók ismeretében elmondható, hogy jelen tőkepiaci körülmények között nem volt olyan befektetési stratégia, eszközkategória, vagy portfólió-kezelési mód, amely teljesen kivédhette volna a negatív változások hatását, a veszteségeket ezekkel rövid távon csak optimalizálni lehetett - tette hozzá Juhász Istvánné.
A hazai pénztárak az elmúlt évek átlagában a közlemény szerint ugyanakkor reálhozamot értek el, teljesítményük így pozitívan ítélhető meg. Annak ellenére tehát, hogy a negyedéves hozamadatok jelenleg nem attraktívak, hosszú távon szemlélve a pénztárak a pénztártagok vagyonának reálértékét nem csak megőrizték, hanem gyarapították is.
A pénztárak teljesítményéről megjelent negyedéves hozamadatok természetesen fontos információkat tartalmaznak. Adott esetben egy százalékos reálhozam növekedés negyvenéves megtakarítási perióduson jelentős mértékben növelheti a várható nyugdíjak értékét – állapítják meg.
A hozamok megfelelő értékeléséhez azonban az is hozzátartozik, hogy egy, akár 40 éves megtakarítási időszakot feltételezve az első éveknek relatíve kis hatása van a várhatóan felhalmozódó vagyon nagyságára, a várható szolgáltatás, így a nyugdíj mértékére is. Minderre tekintettel a pénztáraknak a hosszabb időperiódusokra (éves, öt éves átlagos) vonatkozó hozamokat is közzé kell tenni - hívják fel rá a figyelmet.
A Stabilitás Pénztárszövetséghez tartozó önkéntes, illetve magánkasszák az elmúlt 5 évben összességében 2003 és 2007 kivételével pozitív nettó reálhozamot értek el a pénztár egészére nézve. A kasszák teljesítménye különösen 2004-ben és 2005-ben volt kiemelkedő, előbbi évben több mint tíz, utóbbiban pedig közel tíz százalékos reálhozamot sikerült mind önkéntes, mind magánágon realizálni.
Az én munkahelyem 2002.-től fizeti az Önkéntes nyugdíjpénztárba a havi 8000 Ft-ot, a 2007. évi egyéni számla záró állománya 688.000 Ft volt. Az idén befizetésre került már 80.000 Ft, az összesen cca. 768.000 Ft kellene, hogy legyen. A 2008.11.05-i adat szerint az egyéni számla záró állománya 568.000 Ft. Akárhogy számolom a jelenlegi veszteségem, már 200.000 Ft. A 80 hónap alatt befizetett 8.000 Ft-nak mára már 640.000 Ft-ot kellene érnie, mindenféle hozam nélkül.
Kérdezem mi ebbe a jó nekem?
Későbbi adatot már nem néztem, mert nem akarom még ezzel is tovább idegesíteni magam és a kollégáimat.
Fontos, aki nyugdíjba megy, vagy már nyugdíjas, most ne vegye ki a megtakarított pénzét, mert nagyon sokat veszíthet.
A férjem márciusban sajnos ezt megtette, mikor szintén nagyon rossz volt a pénzügyi helyzet, komoly veszteséggel jött ki a dologból.
" salgo " Remélem , hogy ma már látod, - hülyeséget beszéltél tegnap ! Neked jó, ha elveszíted azt a pénzt, ami egyszer már a tied volt ? Akár realizálhattad volna és akkor most rövidesen 2000 forintért vehetnél OTP részvényt .... Bár én inkább 11,5 %-os kamatozású állampapirt vennék ....
Mert ez a mostani válság nem átmeneti ! Most gazdasági világháború zajlik ... A világ gazdaságilag- politikailag átrendeződik . Bennünket a nyugat az orosz érdekszférához sorol ... Ezért minden tőkéjét kivonja tőlünk . Eladja az összes részvényt és nem vásárol magyar állampapírt sem ... Nagyon sokára fog visszamenni a részvények ára az egy évvel ezelőtti szintre .... 10 év, vagy még több.... Addig nem lesz hozam ... Szép távlatok ... : ((
" salgo " te biztosan pénzügyi zseni vagy... Azért vagy ilyen analfabéta ökör a pénzügyekhez ! Kened szét a felelősséget, mint a kakit, mert félsz ... Van is mitől félned ! !
vadvirágnak: Már a másik cikknél is megállapítottam, hogy te egy zseni vagy a szó fordított értelmében. Abban az egyben igazad van, hogy jelenleg van bukta, de ez csak idő kérdése, hogy megszünjön. Te biztosan most kivennéd ha tudnád, vagy ha lenne pénzadet amennyi eszed van . Akkor ténleg buknál. DE ha nem tudnád ez NYUGDÍJPÉNZTÁR. Nem arra találták ki, hogy autót vegyél rajta. Akkor ha nincs kockázat akkor nincs hozam, vagy csak minimális akkor meg az lenne a bajod. Te olyan vagy mint a Viktor mindenki hülye, csak ö az okos.
Nekem most nagyjából tényleg 3 millióm van az önkéntes pénztáramban. Rögtön 1994-ben beléptem, és a 10. év után, meg a 13. év után eddig együtt már 1,5 millió Forint hozamot vettem fel. Jó, nyomom is bele a pénzt. Optimista vagyok. :-)))
Kis tehén !
Mit zagyválsz itt össze ? Ha például 10 év takarékoskodással betettél a magánnyugdíj pénztáradba 3 milliót és most elbuktad ennek a 25 %-át ( 750 .000 Ft) , akkor az bizony nagy érvágás neked .
És hiába dumálnak, hogy majd " visszamegy " . Ezt a 750.000 Ft -ot és ennek későbbi hozamát , végleg elveszítetted . Ha időben kivehetted volna a nyugdíjalapból a pénzed, akkor nem bukod el . De nem vehetted ki, hiszen zárt a rendszer . Az alapkezelő pedig egy pénzügyi analfabéta, egy szélhámos, aki pilóta játékot játszik a befektetők pénzével és nem a te érdekedet nézi .. És eddig megtehette következmények nélkül ! De nem szabad, hogy ez így maradjon .
Az a gyanum, hogy van abban valami, amit a cim alatti vastag betus reszben irtak. Ha megnezed, hogy 40 evvel ezelott az emberek atlag mennyit kerestek (havi par ezer forint) es abbol mennyit vontak vagy vonhattak le es azt osszeveted a mai atlagfizetesekkel ... meg ha 40 evi kamatos kamatot is veszel alapul ... akkor se kapsz egy tul nagy osszeget. Ha ennek alapjan elorevetited a dolgokat es megnezed, hogy a most befizetett penz kamatos kamattal egyutt mennyit er majd 40 ev mulva ... :((
Maradjunk annyiban, hogy aki a közvetlenül a cikk címe alatti vastag betűs szöveget írta, az matematikai analfabéta !
Már hogyne lenne nagy hatása a végösszegre a kezdő tőke alakulásának !
A pénzügyesek hazudnak, hogy mentsék a bőrüket !
A más pénzével folytatott pilóta játékért börtön jár ! ! !