A Generali kutatása szerint gyermeknevelés során az első egy évet követően a legnagyobb anyagi terhet sok szülő számára a gyermekek iskoláztatása jelenti (x)
A cikkben szereplő információkat utoljára 2009. május 23. 05:51-kor frissítettük. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a leírtak időközben elavulhattak!
A Magyar Nemzeti Bank elismerte, hogy kevés volt a magyar devizatartalék és többek között ez vezetett az IMF-féle mentőcsomaghoz - írja a Világgazdaság.
A lapban megjelent írás szerint az úgynevezett Guidotti-szabálynak nem felelt meg a jegybanki tartalék szintje, amely azt mondja ki, hogy a tartaléknak el kell érnie az éven belüli kötelezettségek értékét. Ezen kívül még több meghatározás is van, azok szempontjából viszont megfelelő volt a tartalék összege.
A jegybanknál a lapnak elmondták: 2007 második felétől az ország és ezen belül is elsősorban a bankok adósságállományán belül a rövid lejáratú adósság gyors ütemben növekedni kezdett, azaz a Guidotti-szabály szerinti tartalékkövetelmény megnőtt.
Ha lenne mód másra is felhasználni a pénzt, Ön mire költené a banki tőkeemelésre szánt 300 milliárdos vésztartalékot?Szavazzon!
Így, míg a jegybanki devizatartalékok szintje számos mutató által jelzett értéknek megfelelt, a Guidotti-szabály által indokolttól az elmúlt hónapokban már érdemben elmaradt. Többek között ezért volt szükség az IMF-hitelkeretre. A nemzetközi szervezetek által rendelkezésre bocsátott hitelkerettel együtt viszont már megfelelnek minden tartalékolási kritériumnak.
A jegybank a pénzügyi turbulencia miatt kialakult helyzetben fontosnak tartja, hogy a nemzetközi intézményektől felvett hitelek segítségével a devizatartalékot a legszigorúbb szabályok által indokoltnál is lényegesen magasabb szintre emelje - fűzte hozzá az MNB.
Ilyen szabály, meg olyan szabály. Az MNB feladata, hogy örizze az ország pénzügyi biztonságát és nem az, hogy csak a tananyagokban előírt feltételek szerint működjön. A történelem bebizonyította mindig, hogy minden pillanatban rögtönözni kell és nem a bemagolt információkat ismételni. Hogy bízzon az ember olyanokban, akik nem rendelkeznek kreativitással, mert csak a sablonos módszereket ismerik és merik használni. Kicsit nagyobb gondolati szabadságot kedves uraim és jobban mennek a dolgok. Ha látom, hogy a fiam túlköltekezik az általam adott zsebpénzből, akkor más feltételeket írok elő és csökkentem a zsebpénzt. Ehhez nem kell nagyon közgazdaságtant magolni, józan parasztész kell hozzá. A makrogazdaság is így működik, csak több a nulla. Ennyi év pénzügyi gyakorlat és semmit sem ér.