A Generali kutatása szerint gyermeknevelés során az első egy évet követően a legnagyobb anyagi terhet sok szülő számára a gyermekek iskoláztatása jelenti (x)
A cikkben szereplő információkat utoljára 2009. június 24. 10:45-kor frissítettük. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a leírtak időközben elavulhattak!
Környezetbarát mosógépet fejlesztettek ki Nagy-Britanniában: a masina, amely egyetlen pohár vizet használ fel a mosáshoz. Már a jövő évben a boltokban lehet.
A mosógépet a Leedsi Egyetem szakemberei tervezték, reményük szerint több milliárd liter víz felhasználását lehet majd megtakarítani vele. Vízfelhasználása kevesebb mint egytizede a hagyományos mosógépekének, energia-felhasználása pedig 30 százalékkal kisebb azáltal, hogy a mosóvizet több ezer piciny, újrafelhasználható műanyag golyó váltja fel, amelyek nedves közegben kiválasztják és magukba szívják a piszkot a ruhákból.
A technológiát kifejlesztő Xerox cég először olyan fogyasztóknak kívánja árusítani a mosógépet, mint szállodák vagy tisztítószalonok, mielőtt a háztartások fogyasztói számára is piacra dobná.
A mosógépben csak csekély víz és mosószer kell ahhoz, hogy megnedvesítse a ruhákat, fellazítsa a foltokat és vízgőzt hozzon létre azért, hogy a műanyag golyócskák dolgozni tudjanak. A mosóprogram végén a golyócskák egy hálóban összegyűlve a dobban maradnak, és száz alkalommal felhasználhatók.
A Xerox már aláírt egy megállapodást egy környezetbarát tisztítócéggel a technológia észak-amerikai terjesztésére - adta hírül a The Daily Telegraph honlapja.
Műanyaggolyókkal mosni ... ez környezetbarát? Nem tudni ... mert szalmából is lehet bizonyos fajta műanyagot előállítani ... meg LEGINKÁBB KŐOLAJ-LEPÁRLÁSBÓL!
Azért még nem állunk ennyire rosszul vízzel, az ENERGIA-HATÉKONYSÁGOT azonban növelni kell. Nem villamosárammal kell melegíteni a vizet, hajtani a motort, hanem PRIMER METÁNNAL, amivel az üvegház-hatást a töredékére csökkentjük. Nem a csatornába kell küldeni a hőt a szennyes mosóvízzel, hanem HŐCSERÉLŐVEL, PUFFERTARTÁLLYAL, ÁTEMELŐ-SZIVATTYÚVAL vissza kell tartani, ami újabb üvegház-hatási csökkentés.