A Generali kutatása szerint gyermeknevelés során az első egy évet követően a legnagyobb anyagi terhet sok szülő számára a gyermekek iskoláztatása jelenti (x)
A cikkben szereplő információkat utoljára 2010. január 16. 09:36-kor frissítettük. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a leírtak időközben elavulhattak!
Magyarország minden idők egyik legnagyobb költségvetési kiigazítását hajtotta végre a tágabb értelemben vett felzárkózó térség történetében, és ennek révén államháztartási pozíciója a legerősebbek között van az egész világon - áll az egyik vezető londoni befektetési ház elemzésében.
A Bank of America-Merrill Lynch (BoA-ML) havi globális feltörekvő térségi helyzetértékelésének Magyarországról szóló fejezete - amely a "Magyarország - költségvetési világelső" címet viseli - azt írja: a ház becslése szerint "a drákói" pro-ciklikus költségvetési szigorítás mértéke a hazai össztermék (GDP) 10 százaléka körül volt 2006 és 2010 között.
A ciklikus dinamikákat figyelembe véve, a BoA-ML által a GDP 3,8-3,9 százalékára valószínűsített tavalyi és idei (eredményszemléletű) államháztartási hiány 0,5-1 százalék körüli GDP-arányos strukturális - vagyis ciklikus és egyszeri hatásoktól megszűrve számolt - többletnek felel majd meg 2010-ben - áll a pénteki londoni elemzésben.
A ház elemzői közölték: az alapszintű költségvetési pozíció "masszív" javulásához mérve "elhanyagolható jelentőségűnek" és "politikai indíttatásúnak" tekintik azokat a kijelentéseket, amelyek szerint - például a MÁV adósságához köthető okokból - 2010-ben "elcsúszhat a költségvetés". A Bank of America-Merrill Lynch által az elemzéshez fűzött grafikus kimutatás szerint Magyarországon az idén a legnagyobb valószínűséggel 0,7 százalékos strukturális költségvetési többlet lehetséges. A grafikon feltünteti a fejlett ipari országok alkotta OECD-térség több más tagállamának 2010-re jósolt költségvetési teljesítményét is, és ezen a listán Magyarország az első.
Az öt legjobban teljesítő között van még Svédország, Svájc, Finnország és Új-Zéland; a sereghajtó Nagy-Britannia, ahol a kimutatás szerint az idén 9,4 százalékos GDP-arányos strukturális hiány várható.
A Standard & Poor´s nemzetközi hitelminősítő tavaly - hatalmas globális piaci visszhangot kiváltó lépéssel - stabilról leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta Nagy-Britannia lehetséges legjobb, "AAA" szintű szuverén adóskockázati besorolásának kilátását, arra a véleményére hivatkozva, hogy a jelenlegi költségvetési folyamatok mellett a brit nettó államadósság középtávon elérheti a GDP-érték 100 százalékát.
Az S&P ugyanakkor nemrégiben negatívról stabilra javította vissza Magyarországra érvényben tartott, közepes befektetői, "BBB mínusz" szuverén adóskockázati besorolásának kilátását, a kitartó államháztartási konszolidációs erőfeszítések eredményeivel indokolva a lépést. A cég ezzel levette a napirendről Magyarország leminősítését. A londoni elemzői közösségben megjelentek olyan vélemények is, amelyek szerint a magyarországi költségvetési kiigazításból euróövezeti tagállamok is tanulhatnak.
A JP Morgan bankcsoport londoni részlegének nemrég kiadott összehasonlító elemzésében az állt: a magyarországi államháztartási konszolidáció lehet a legjobb követendő példa a súlyos adósság- és hiányproblémákkal küszködő, a hitelminősítők által nemrégiben többször is visszaminősített Görögország számára. Magyarország ugyanis valószínűleg Európa legambiciózusabb költségvetési korrekcióját hajtotta végre - ciklikus kiigazítással számolt GDP-arányos elsődleges államháztartási egyenlege évente átlagosan 3 százalékponttal javult az elmúlt három év során -, és "nagyjából ez az a szigorítási mérték", amelyre Görögországnak is szüksége lenne - írták a JP Morgan londoni elemzői.
A Bank of America-Merrill Lynch londoni elemzése szerint a helyzet ugyan még "recessziósnak érződhet" Magyarországon, a magyar gazdaság azonban már túljutott a nehezén. A ház megerősítette azt a már korábban közölt előrejelzését, hogy az idei év elején - negyedéves összevetésben - "pozitívra fordul a GDP-dinamika", és 2010-2011-ben a növekedés folyamatosan gyorsulni fog.
E folyamat fő hajtóereje kezdetben a feldolgozóipari export lesz, majd csatlakozik a belső kereslet fellendülése is, tükrözve a pénzügypolitikai enyhítés, az "összeomló infláció" és a 2011-ben már valószínűsíthetően enyhébb költségvetési politika együttes hatásait - áll a prognózisban.
A világgazdasági válság tovagyűrűző hatása még évekig eltarthat a Világbank elnöke szerint. Robert Zoellick egy berlini sajtókonferencián arról beszélt, hogy a Világbank becslése szerint 2009-2010 között további 64 millióval gyarapszik azoknak a száma, akik rendkívüli szegénységbe kerülnek a válság miatt.
A cég szerint a teljes kosárra számolt éves fogyasztói infláció üteme 2010 végéig 1-1,5 százalékra - vagyis mélyen a jegybank 3 százalékos célja alá - zuhan. A BoA-ML londoni elemzői ennek fő okai között az általuk még 2010-ben is 6-7 százalékosra becsült negatív kibocsátási rést, valamint a belépő, "hatalmas" bázishatásokat jelölték meg. A cég szerint már a tavalyi inflációt is legalább 3 százalékponttal emelték az egyszeri hatóságiár-intézkedések és a korábbi forintgyengülés együttes hatásai.
A BoA-ML elemzése szerint ugyanakkor a magyarországi pénzügypolitika még mindig túlságosan szigorú. A cég az optimális jegybanki kamatot 2,5-4,5 százalék között látja 2010-ben.
A Bank of America-Merrill Lynch citybeli elemzői megerősítették azt a jó ideje hangoztatott várakozásukat, hogy az általuk optimálisnak kijelölt sáv felső szélén, 4,5 százalékon lesz az idei év végi jegybanki kamatszint, tekintettel egyebek mellett a 2011-re várt növekedési gyorsulásra. Ez a citybeli konszenzusnál jóval agresszívabb kamatelőrejelzés; más nagy londoni befektetési házak általában 5,25-5,50 százalék közötti idei magyarországi jegybanki kamatmélypontot várnak.
ahogy én kékvérű arisztokrata. Zabálod az Orbán asztaláról lehulló libamáj maradékot, iszod a poharakból összeöntött tokajit és itt nyomod Szíjjártó propagandáját, hogy továbbra is te legyél a kedvenc kutya!
35Nem kellene az ördögöt a falra festened . A lakáj -közvéleménykutatójuk mindíg csak rendelésre szállítja a számukra kedvező adatokat . Egyetlen betelefonálós tv-műsor sem igazolja vissza az ő adataikat . Ezenkívül ők a "Krisztus testén az éhes legyek".A felcsúti "vályogvető értelmiségi" utólsó esélye lesz a 2010-es választás , mint politikus . A veresége után eltűnik ,a fidesz Kft feloszlik , mint a Miép.
Ne sopánkodjatok! Majd jön a csútiTáltos,oszt ad az nektek...a szemetek alá.
Minden szerdán elmondja a rádióban,hogy milyen jól éltek.Neki kell hinni!!Ja.
A fideszcsürhe egyből kontrázza ezeket az elemzői híreket . Méghogy világelsők ? Az persze baromira tetszett amikor a szájbőgőseik naponta megjelentek , hogy "utólsók lettünk ,csőd van , 1 Euró hamarosan 400 ft lesz, ....."Most , hogy " világelsők " lettünk újra támad a csürhe , csak most más előjellel .
T. Kálmus 26!
Igazad van. Az eddigi pártjaink leszerepeltek. Civil mozgalom. Ez nem az a mozgalom, akinek arca Seres Mária? Aki 650 ezer aláírást összeszedett, képviselői adócsalás ügyében? Aki nyilatkozta, politikusnak Ő? Soha! Ő csak egy családanya. Aki az aláírásokból és lakcím adatokból 650000 kopogtató cédulát tud előállítani? Köszönöm szépen. Nem kérem.
Ez a bank nem érdek nélkül csinálja. Megnézném kik a tulajdonosok és tudjuk kinek tapsolnak. Adtak a hiteleket és utána saját körében szétosztották kijelölt bankoknak és utána rólunk húzzák most ma a csontokat is. Mi csak cél vagyunk nekik de ez a szomorú, hogy van vevő rá és eladja az országot. Ezzel etetik akit lehet de remélem nem mindenkit.
Azért nincs elég lové az Önkormányzatoknál mert sok puncsost vettek fel végzettség nélkül persze nem dolgozói fizetésért, hanem 2-3 szorosáért a semmitevésre!!!!!!!!!!!!!!!!! LEÉPÍTÉS a jelszó hulljon a férgese aztán lesz pénz fejlesztésre hozzáértő szakemberekkel!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! mielőtt valaki félre értené ez nem pártokra vonatkozik, hanem minden önkormányzatra!!!!!!!!
eddig nem gondoltam, hogy ittasan írod a kommenteket, de, hogy írod, szerintem ittas vagy, így elnézem neked a h.ülyésegeket. időben feküdj le, és álmoddd csak, mi vagyunk a világ közepe :)))
18-aska! Ennyire azért én nem vagyok pesszimista. A tízmillió magyarból azért van egy pár, aki meg sem érezte, hogy válság van. A fizetése jobbról balra 6 nullával kezdődik enyhébb esetben is.
Nyilvánvaló, hogy mindez csak szemfényvesztés és fényezés. De nem csak önfényezés, hanem igazi fényezés, modern polírozás. Odaátról. Az összeomlás szélén táncoló globalizált turbókapitalizmustól. A ottani "pénztársak" mindenben igyekeznek az itteni régi új elvtársak - ma már modern felvilágosult új pénztársak - segítségére lenni.
Nagyon bízom benne, hogy ezeken - hála Istennek - már senki sem tud segíteni. Csűrhetik, csavargathatják, már minden elkopott, szétesett, lezüllött. Totálkárosak lettek! Irány a Schrottplatz!
Mivel mindegyik, a rendszerváltáskor alakult párt lejáratta magát, nincs más esélyünk, mint egy harmadik, friss erő segítségével kimenekülni abból a zsákutcából, amelybe ezek, az egymással majdnem kicserélhető pártok az országot vezették. Éljen a Civil Mozgalom! Indulunk a választásokon! Minden tisztességes ember támogatására számítunk, eddigi pártállásától függetlenül! Együtt Magyarországért!
23-nak !! Helló ! Nem kellene ennyit innod megint , mert hülyeségeket beszélsz !! Neked ha tetszik ha nem ,, saját magamnak és 3-4 millió magyarnak ugyanugy, Magyarország a világ közepe ! Londonban igenis --legalábbis pénzügyi köröket -- nagyon is érdekli , hogy itt mi , mit csinálunk ! 1920 óta szivattnak minket és most is --CSAK -- a pénzük után futnak !! Ezért megprobálják a közvéleményt, még hazugságokkal is befolyásolni !! Az értelmesebb emberekre gondolva, nem igazán látom Te milyen alapon tartod magad közéjük !! Nem vagy nagyképü és kissé tudatlan ehhez a csoporthoz ?? Egyébként Afrikában már nem olyan szegénység van , mint ahogy azt Te állitod !! Lassan hála a magad fajta értelmesebb lényeknek,vészesen közeledünk hozzájuk !!
A valóság az, hogy csőd közelben van minden Magyar önkormányzat. Már csak tudom, mivel azokat fogom össze. Amit így a kincstár ad az valójában sem a köztisztviselők, sem a közalkalmazottaknak nem fedezi a bérét. Az egyébb adókbol tengődik mindenki. Persze fejlődésnek így eséje sincs. Lemaradásunk emberi időléptékkel mérve mérhetetlen marad. Kérem, hát ez az ára ennek a költségvetésnek ami olyan jól sikerült. Ökológiai katasztrófa fenyegeti az ország igen nagy területét. Gátlástalanul kiirtanak derékmagasságban minden fát ami vastagabb egy emberi lábszárnál. Nincs pénz támogatásra, meg dolgos kézre sincs különösebben. Így a lopott fa ropog lassan minden háztartásban. A kisemberek elégedetlenek. Irreálisan drágák az energiahordozók a fizetésekhez. Több mint 2 700 milliárd HUF csak az adóságunk kamata. Meg van kötözve az ország. A kisemberek teli vannak hitellel, ők is meg vannak kötözve, azt tehetnek velük amit akarnak. Kérem, hát kakaskodhatunk itt a szemétdomb tetején, itt az adatokkal, midenki láthatja, hogy ez a ragyogás csak virtuális valóság.
Londonban senkit nem érdekel, itt mi mit csinálunk. Lehet h.ülye is, az is jó nekik. Nekünk, saját magunknak fontos, mi mit csinálunk. Ha neked egy afrikai szegénység kell, költözz egy afrikai országba, de ne erőltesd rá az értelmesebb emberekre a saját h.ülyeséged, mert te még mindig azt hiszed, magyarország a világ közepe. H.ülye b.arom, a.gymostt, p.araszt.
A Bank of America -Merill megint hülyének nézi a magyarokat !! Azért ir csak ilyen hülyeségeket , ami messze nem igaz persze , mert azt hiszi hogy igy megmenti az MSZP kormányt ,. aki nagyon jol kiszolgálta érdekeiket ---IDÁIG --- !! Arra gondol közben , hogy a magyarok ugyis elhiszik hogy --eredményes lett a kormány , mert lám lám a magyar gazdaság tuljutott a nehezén --hiszen megirtuk !! Mi ugyan nem érezzük , sőt, de ha egyszer ,megirták ?? Igy akar szavazatokat szerezni a gazemberek gyülekezetének ! Tényleg elhiszük nekik ezt a baromságot , vagy most van lehetőség saját kezünkbe venni az ország sorsát , és meg is tesszük !!
"A cég szerint a teljes kosárra számolt éves fogyasztói infláció üteme 2010 végéig 1-1,5 százalékra - vagyis mélyen a jegybank 3 százalékos célja alá - zuhan"
Persze! 10%-os benzinár emelés után ez tényleg ésszerű!