5p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Fővárosi Törvényszék szerint teljesen jogosan járt el az állam, amikor a területet másra bízta.

A Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma másodfokon helybenhagyta a megismételt elsőfokú eljárás során hozott ítéletet, amelyben a bíróság elutasította a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. keresetét a kishantosi földhaszonbérleti pályázatokkal kapcsolatos perben - közölte a törvényszék hétfőn.

A döntés szerint a magyar állam törvényesen járt el, amikor a földeket hasznosította, a 2010 utáni földhaszonbérleti pályázati rendszerrel semmi probléma nem volt, a pályázati felhívások és kiírások is rendben voltak. A Kishantosi Központ korábban egy mintagazdaságot üzemeltetett a területen, aztán a Nemzeti Földalapkezelő másnak adta a földeket. A Kúria egyszer már kimondta, hogy érvénytelenek az új szerződések. A Központ és a Greenpeace az Európai Bírósághoz is fordult az ügyben.

A keresettel nem is foglalkoztak

A közlemény szerint a Fővárosi Törvényszék március 22-én hirdetett másodfokú jogerős ítéletet, amelynek szóbeli indokolása szerint sem az elsőfokú, sem a másodfokú bíróság nem vizsgálta érdemben a keresetet, hanem eljárásjogi okból utasították el. Tehát a Fővárosi Törvényszék az ítéletében nem foglalt állást sem a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet által kiírt pályázatok, sem a pályázati eljárások jogszabályszerűségét illetően - közölte a törvényszék.

Ismertetik: a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. a perben több kereseti kérelmet is előterjesztett, amelyeket az eljárás során módosított. Az elsőfokú bíróság alapeljárásban meghozott ítéletét a másodfokú bíróság korábban részítéletével részben hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására, valamint újabb határozat hozatalára utasította.

A jogerős részítélet egyúttal megállapította a földhaszonbérleti pályázaton nyertes Mező Vidék Bt. és a magyar állam által 2013-ban megkötött mezőgazdasági földhaszonbérleti szerződés érvénytelenségét arra tekintettel, hogy ez jogszabályba, illetve nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütközik. A szerződés érvénytelenségét megállapító rendelkezéssel a Kúria is mint felülvizsgálati bíróság egyetértett.

Érvénytelen pályázatok?

A felperes a megismételt elsőfokú eljárás során, módosított keresetében annak megállapítását kérte, hogy az általa megjelölt pályázati felhívások jogszabálysértőek, ezért jogszabálysértő volt a pályázatok elbírálására is; a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet pedig a bírálat során figyelmen kívül hagyta a Nemzeti Földalapról szóló törvény azon birtokpolitikai irányelveit és a Nemzeti Vidékstratégia azon fejezeteit, amelyek a biogazdálkodás oktatására és bemutatására, valamint a vidékfejlesztési központokra vonatkoznak.

A másodfokú bíróság a szóbeli indokolásban hangsúlyozta: az elsőfokú bíróság helytállóan fejtette ki, hogy megállapításra irányuló kereset előterjesztésének csak akkor van helye, ha a megállapítás a felperes jogainak alperesekkel - azaz a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettel és a magyar állammal - szembeni megóvása érdekében szükséges, és a felperes az alperesektől teljesítést nem kérhet.

Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárás során azt is helytállóan állapította meg, hogy a felperes nem igazolta jogainak az alperesekkel szembeni megóvásának szükségességét, holott ez a megállapítási kereset előterjesztésének az egyik feltétele lett volna. A felperes ugyanis arra hivatkozva állította, hogy fennállnak a kérelem feltételei, hogy a bíróság keresetének helyt adó döntése esetén pert indíthatna a pályázattal érintett földhaszonbérleti szerződések érvénytelenségének megállapítása végett.

A felperes keresetével ekként egy jövőbeli igényének a jogalapját kívánta megteremteni, de ennek érdekében nem indítható megállapítás iránti per, és nem is szükséges ahhoz, hogy a felperes a földhaszonbérleti szerződések érvénytelenségének a megállapítása iránt keresetet terjesszen elő, figyelemmel arra is, hogy a jogerős ítélet nem hatna ki a pályázatok alapján megkötött földhaszonbérleti szerződésekre, illetve nem kötné sem a pályázat alapján a magyar állammal földhaszonbérleti szerződést kötő feleket, sem azt a bíróságot, amely ezeknek a szerződéseknek az érvénytelenségéről döntene.

Ezért az első- és a másodfokú bíróság egyaránt azt állapította meg, hogy a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. megállapítási kereset iránti előterjesztésének az eljárásjogi feltételei nem állnak fenn - közölte a törvényszék.

Az elsőfokú bíróság ezért helytállóan utasította el a felperes megállapítás iránti kereseti kérelmeit annak érdemi vizsgálata nélkül, hogy a keresettel érintett pályázatok és pályázati döntések a felperes által hivatkozott okokból jogszabálysértőek voltak-e, és helytállóan járt el akkor is, amikor azt sem vizsgálta, hogy az I. rendű alperes a pályázatok elbírálása során figyelmen kívül hagyta-e a Nemzeti Földalapról szóló törvény birtokpolitikai irányelveit és a Nemzeti Vidékstratégia vonatkozó fejezeteit.

Ugyanezen indokok alapján a másodfokú bíróság sem vizsgálta a fellebbezés elbírálása során azt, hogy a kereset szerinti pályázati felhívások és kiírások megfeleltek-e a jogszabályok rendelkezéseinek, sem azt, hogy e pályázatok elbírálása során az elsőrendű alperes figyelembe vette-e a Nemzeti Földalapról szóló törvény birtokpolitikai irányelveit és a Nemzeti Vidékstratégia vonatkozó fejezeteit - írja közleményében a Fővárosi Törvényszék.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Medgyessy Pétertől - hétfőn, a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 15:13
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálni az április 22-én, hétfőn 15:30 órakor kezdődő eseményre.
Makro / Külgazdaság Kalapozásba fogott az ukrán kormány Washingtonban
Mester Nándor | 2024. április 18. 15:01
A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülését használja fel az ukrán vezetés, hogy megszerezze a gazdaság stabilizálásához szükséges pénzt vagy annak egy részét. Közben amerikai befektetőkkel is tárgyal az újjáépítési projektekről.
Makro / Külgazdaság Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 14:29
Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
Makro / Külgazdaság Fizethetjük majd a gigantikus kamatokat
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 12:33
A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket, emelkedő átlaghozam mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Makro / Külgazdaság A háborúnak van egy eddig nem látott veszélye is
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:57
Környezeti károkat okozhatnak a rossz kondíciójú, biztosítással nem rendelkező, homályos orosz tulajdoni hátterű árnyékflotta tankerei.
Makro / Külgazdaság Szeretne új autót? Itt vannak az európai piac statisztikái!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:28
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
Makro / Külgazdaság Újabb inflációs adatok érkeztek, nézze csak!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 10:38
Az OECD-országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt az éves infláció, míg az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 6,4 százalékra csökkent.
Makro / Külgazdaság Itt van V. Naszályi Márta válasza a Várnegyed fideszes kerületi lapjára
Kormos Olga | 2024. április 18. 08:11
Budapest I. kerületében már jóval az önkormányzati választások kampányhajrája előtt dúlt a harc. A Várnegyed irányításáért már most négyen jelezték indulásukat, miközben V. Naszályi Márta, a Budavári Önkormányzat polgármestere úgy döntött: a kormánypárt kezébe került kerületi lap ellenében saját hírlevelet indít, és feljelenti Sára Botond főispánt. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező összecsapásait mutatjuk be.
Makro / Külgazdaság Vigyázat! Hatalmas benzinár-emelés közeleg
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 10:17
A 95-ös oktánszámú üzemanyag bruttó 7 forinttal kerül többe péntektől, a gázolaj ára viszont 6 forinttal csökken, így utóbbi lesz már olcsóbb.
Makro / Külgazdaság Most London mutatott fityiszt a Karmelitának
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 08:42
Egy hellyel hátrébb került Magyarország lapunk szerda reggel kiadott európai inflációs rangsorában, miután a britek is nyilvánosságra hozták a maguk rátáját.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG