2p
Szeretnék a lengyelek, hogy béke legyen a V4-ek és Franciaország között.
Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Lengyelország arra számít, hogy a politikai párbeszéd Franciaország és Közép-Európa között rendezettebb formában, sztereotípiák nélkül fog zajlani - jelentette ki Konrad Szymanski uniós ügyekért felelős lengyel külügyminiszter-helyettes pénteken Brüsszelben, a visegrádi négyek miniszterelnökei és Emmanuel Macron francia elnök között lezajlott megbeszélés után.

Az EU-csúcs pénteki ülésének kezdete előtt tartott találkozót Beata Szydlo lengyel miniszterelnök kezdeményezte, és jóval hosszabb ideig tartott a tervezettnél.

Szymanski elmondta, hogy a beszélgetés során a felek érintették a migrációs politikát, a közös piac jövőjét, a klíma- és védelmi politikát.

Közlése szerint a visegrádi kormányfők és Macron elnök megállapították, hogy az összes említett témakörben komoly nézeteltérések mutatkoznak az EU-ban, ezért intenzívebb párbeszédre van szükség.

Arról, hogy Orbán mennyire kiakadt Macron kijelentéseire, itt írtunk. >>>

Lengyelország fenntartja készségét arra, hogy ilyen párbeszédet szervezzünk és megkönnyítsünk avégett, hogy átlépjünk azokon a korlátokon, amelyek ma lehetetlenné teszik a döntéshozatalt az említett ügyek többségében. Megállapodtunk abban, hogy folytatni fogjuk az ilyen találkozókat a közeljövőben- mondta Szymanski.

Macronnak az EU-csúcs küszöbén nyolc európai lapban megjelent, részben a közép-európai EU-tagországok vezetőit bíráló interjújával kapcsolatban Szymanski kifejtette: Nagyon határozottan kifejezésre jutott Beata Szydlo miniszterelnök elvárása, hogy a kölcsönös kommunikáció ne ilyen módon folytatódjék, mert ez a fajta kommunikáció nem kelt bizalmat. Mint mondta, Lengyelország arra számít, hogy Macron elnök tudatosítja bizonyos, az utóbbi időben tett kijelentéseinek helytelenségét. Mindazonáltal nem ez állt a találkozó középpontjában, hanem az, hogy eszmét cseréljenek a legfontosabb európai kérdésekről, próbálják elsimítani az érdekellentéteket, és politikai megoldásokat találjanak az érdekkülönbségekre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG