4p
Az amerikai gyógyszeripar kilóra vette meg a politikai osztályt, nem számít évi több tízezer ember halála sem. A túladagolásos halálesetek száma 2006 és 2016 között 400 százalékkal nőtt abban az Ohióban és Pennsylvaniában, amely két szövetségi államnak kulcsszerepe volt Trump két évvel ezelőtti győzelmében Hillary Clinton felett.

A XXI. század eddig eltelt 18 évében az Egyesült Államokban több amerikai halt meg kábítószer- és opiát tartalmú narkotikumok túladagolása következtében, mint a XX. és XXI. század összes amerikai háborúiban elesett katonája összesen, beleértve a két világháborút, Koreát, Vietnámot, az Öböl-háborúkat és Afganisztánt. Mára a túladagolás lett az 50 év alatti amerikaiak halálának elsőrendű okozója – 2017-ben 72 000 ember halálához járulva hozzá -, meghaladva a közlekedési haláleseteket is. Erőteljes földrajzi koncentrációt is látunk, amennyiben a „rozsdaövezeti” szövetségi államokban nő a halálozások száma robbanásszerűen, ott, ahol több egykori virágzó ipari- és bányaváros mára kísértetvárossá alakult. A túladagolásos halálesetek száma 2006 és 2016 között 400 százalékkal nőtt abban az Ohióban és Pennsylvaniában, amely két szövetségi államnak kulcsszerepe volt Trump két évvel ezelőtti győzelmében Hillary Clinton felett.

Trump roncstársadalmi bázisa

Valóban, a gazdasági globalizáció következményeként az elmúlt 35 évben a feldolgozóipari munkahelyek 35 százaléka tűnt el az Egyesült Államokban. Ez viszont torz gazdasági szerkezetet és irdatlan szociális kiadást von maga után. Ezt sérelmezték a választók, ezért nyílt tér a Trump- és Sanders-jelenségnek. Így lett az USA legfontosabb elnökválasztási kampánytémája 2016-ban egy szűk réteg soha nem látott gazdagsága - szemben a lecsúszó középosztállyal és a reménytelen roncstársadalommal. S bár a washingtoni politikai propaganda fantasztikus munkanélküliségi adatokkal dicsekszik, valójában 2000 óta folyamatosan esik a foglalkoztatási ráta (a civil lakosság azon része, amely vagy dolgozik, vagy aktívan munkát keres).

Kéz a kézben

Káncz Csaba

Az amerikai piacra ömlő heroin több, mint 90 százaléka Mexikóból jön. A szintetikus opioidok nagy része viszont Kínából, mindenekelőtt a fentanil és annak származékai, valamint a karfentanil, amely eredetileg nagyvadak elkábítására szolgált. Ez utóbbiakat kis tételben, postai úton, vagy futárszolgálattal küldik az USA-ba. Ma már pilóták, tanárok, rendőrök, tűzoltók is rabjai az opiodtermékeknek és azáltal vált ez nemzeti krízissé, hogy az amerikai orvosok nem csak erős fájdalmakra, de múló kényelmetlenségre is hajlandók felírni az opioidfüggőséget kiváltó erős gyógyszereket, mint például a Percocet és az OxyContin. A rendszert átszövő irtózatos korrupcióra példa, hogy tíz év alatt 20 millió 800 ezer vényköteles fájdalomcsillapító tablettát adtak el egy 2900 lakosú amerikai kisvárosban – és senkinek nem tűnt fel semmi.

Trump pont egy éve nemzeti közegészségügyi szükséghelyzetet hirdetett az Egyesült Államokban az egyre súlyosbodó opioid-válság miatt. De ez inkább PR-lépésnek számít, mivel a Fehér Ház nem biztosítja a szükséges erőforrásokat a válság kezelésére.  Eközben a gyógyszeripar kilóra megveszi a washingtoni politikát, az elmúlt évtizedben 2,5 milliárd dollárt (!) ölve lobbizásra és kongresszusi képviselők pénzügyi támogatására. Csupán Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke 2016-ban 230 000 dollár támogatást kapott a gyógyszeripartól. Márpedig miközben az iparág lobbistái szabták meg az elmúlt években az orvosi szakpolitikai törvénykezést, aközben 1999 és 2015 között négyszeresére nőtt az opioid túladagolásban elhunytak száma.

Káncz Csaba jegyzete

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG