3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A civil szervezetek szerint hazug, önkényes és kártékony a Stop Soros törvénycsomag.
Fotó: Civilizáció/Pethe Attila

Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója sajtótájékoztatón azt mondta: vissza kell vonni a "Stop civil" névvel illetett dokumentumot, amelyet kategorikusan elutasítanak.

A norvég alappal kezdődött

Úgy látják, nem önmagában álló a kormány kezdeményezése, hanem egy többéves folyamat része, amely még 2013-14-ben, a norvég civil alap elleni támadásokkal kezdődött. Ez volt az első olyan eset, amelynek során a kabinet megkérdőjelezte a független civilek munkáját, és egyebek mellett adóellenőrzésekkel sújtotta őket, megpróbálva ellehetetleníteni a működésüket.

Mi is az a civiltörvény? Itt vannak a részletek>>>

Móra Veronika a tavaly elfogadott civilellenes törvényt nevezte a következő lépésnek. Úgy vélekedett, már akkor sejteni lehetett, hogy további intézkedések következnek.

Nem mindegy, honnan van a pénz

A mostani törvénycsomagot azért tartják kártékonynak, mert minden civil szervezetre vonatkozna, jelentősen szigorítva a közhasznú jogállás megszerzésének és megtartásának feltételeit. A kormány csak azon szervezeteket tekintené közhasznúaknak, amelyek forrásaik többségét Magyarországról szerzik, pedig nem ez a mércéje annak, hogy mennyire dolgoznak az emberekért, a társadalomért.

Mi ez a Stop Soros törvénycsomag?A három javaslatból álló törvénycsomag alapján a bevándorlásszervező, migrációt elősegítő szervezeteknek regisztráltatniuk kell magukat, és be is kell számolniuk a bevándorlásszervező, migrációt elősegítő tevékenységükről. Külföldi támogatásaik után 25 százalékos illetéket kell fizetniük, az ebből befolyt összeget pedig az állam határőrizeti feladatokra fordítja.

Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság (MHB) társelnöke azt mondta, a törvénycsomag célja eltántorítani az állampolgárokat attól, hogy aktívan részt vegyenek a közügyek intézésében. A jogszabály elsődlegesen azért hazug, mert már a címe sincs összhangban a tartalmával.

Önkényes

A civilellenes törvény 2.0-s verziójának nevezte a dokumentumot, olyan jogszabálynak, amilyet egy demokratikus ország vezetése nem fogadhat el. Szerinte a törvénycsomag annak az esélyét veszi el a civilektől, hogy megbeszéljék egymással az ügyeiket.

Itt a lehetőség: mondd el, mit gondolsz a kormány anti-Soros tervéről!

A kormány csütörtökön nyilvánosságra hozta és társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Stop Soros törvénycsomagot. Részletek >>>

Önkényesnek azért tartják a törvénycsomagot, mert úgy vélik, a kormány azt akarja megszabni, hogy mely ügyek mentén szerveződhetnek aktívan az állampolgárok. Ez önkényes megkülönböztetés, mert minden társadalmi probléma fontos. A civil szféra sokszínű, és tevékenységei között semmilyen kormány nem állíthat fel fontossági sorrendet - hangoztatta a társelnök.

A sajtótájékoztatóhoz csatlakozását jelezte a többi közt az Amnesty International Magyarország, a Civil Kollégium Alapítvány, a Háttér Társaság, a K-Monitor, a Levegő Munkacsoport, a Magyarországi Európa Társaság, a Magyar Helsinki Bizottság, a Magyar LMBT Szövetség hét tagszervezete, az Ökotárs Alapítvány, valamint a Társaság a Szabadságjogokért is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Medgyessy Pétertől - hétfőn, a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 15:13
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálni az április 22-én, hétfőn 15:30 órakor kezdődő eseményre.
Makro / Külgazdaság Kalapozásba fogott az ukrán kormány Washingtonban
Mester Nándor | 2024. április 18. 15:01
A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülését használja fel az ukrán vezetés, hogy megszerezze a gazdaság stabilizálásához szükséges pénzt vagy annak egy részét. Közben amerikai befektetőkkel is tárgyal az újjáépítési projektekről.
Makro / Külgazdaság Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 14:29
Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
Makro / Külgazdaság Fizethetjük majd a gigantikus kamatokat
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 12:33
A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket, emelkedő átlaghozam mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Makro / Külgazdaság A háborúnak van egy eddig nem látott veszélye is
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:57
Környezeti károkat okozhatnak a rossz kondíciójú, biztosítással nem rendelkező, homályos orosz tulajdoni hátterű árnyékflotta tankerei.
Makro / Külgazdaság Szeretne új autót? Itt vannak az európai piac statisztikái!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:28
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
Makro / Külgazdaság Újabb inflációs adatok érkeztek, nézze csak!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 10:38
Az OECD-országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt az éves infláció, míg az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 6,4 százalékra csökkent.
Makro / Külgazdaság Itt van V. Naszályi Márta válasza a Várnegyed fideszes kerületi lapjára
Kormos Olga | 2024. április 18. 08:11
Budapest I. kerületében már jóval az önkormányzati választások kampányhajrája előtt dúlt a harc. A Várnegyed irányításáért már most négyen jelezték indulásukat, miközben V. Naszályi Márta, a Budavári Önkormányzat polgármestere úgy döntött: a kormánypárt kezébe került kerületi lap ellenében saját hírlevelet indít, és feljelenti Sára Botond főispánt. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező összecsapásait mutatjuk be.
Makro / Külgazdaság Vigyázat! Hatalmas benzinár-emelés közeleg
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 10:17
A 95-ös oktánszámú üzemanyag bruttó 7 forinttal kerül többe péntektől, a gázolaj ára viszont 6 forinttal csökken, így utóbbi lesz már olcsóbb.
Makro / Külgazdaság Most London mutatott fityiszt a Karmelitának
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 08:42
Egy hellyel hátrébb került Magyarország lapunk szerda reggel kiadott európai inflációs rangsorában, miután a britek is nyilvánosságra hozták a maguk rátáját.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG