2p
A vihar csak a kezdet volt, a környezeti károk évekig élhetetlenné tehetik Puerto Ricót.
Irma közeleg Puerto Rico felé. EPA/Thais Llorca

Lassan egy hónap telt el azóta, hogy előbb Irma, majd a Maria hurrikán a földdel tette egyenlővé Puerto Ricót. A pusztító viharban teljesen tönkrement az ország ivóvíz- és csatornahálózata, valamint az elektromos hálózat is, ezek javítása azonban nem megy simán a CBS amerikai hírtelevízió szerint. Olyannyira, hogy jelenleg szennyvíz ömlik a folyókba, patakokba és víztározókba, valamint a talajba is. Az ország 51 víztisztítója közül 20 továbbra is működésképtelen, számos településen már felütötték a fejüket a fertőzések és betegségek a szennyezett víz miatt, egyebek mellett leptospirózis-járvány szedi az áldozatait.

Emellett a szövetségi környezetvédelmi ügynökség (EPA) tisztségviselői még mindig nem tudtak átvizsgálni öt veszélyeshulladék-lerakót, ahol kezelésre váró rendkívül veszélyes és fokozottan fertőző ipari hulladékot tárolnak. Puerto Rico anyagi gondokkal küzd, így nem tudják lezárni a hulladéktárolókat, amelyek folyamatosan veszélyeztetik a környezetet és az emberek egészségét. Puerto Rico egészségügyi hatóságai arra kérték a lakosokat, hogy az ihatónak minősített vizet is inkább forralják fel fogyasztás előtt, és a nyílt vizeket - tavakat és folyókat - pedig feltétlenül kerüljék el.

Pénz kell, de nincs elég

Puerto Rico több ízben kért már segítséget az Egyesült Államoktól, akik meg is állapodtak egy 29 milliárdos segélysomag küldéséről. Ebből az államadósságot is finanszírozzák, ugyanakkor Trumpék nem vállalják át az egészet - a részletekről itt olvashatsz a Privátbankár.hu-n. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG