3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Még egy utolsó trükkre futotta a lassan terület nélkülivé váló terrorszervezetnek, de pár nap alatt összeomlott az akció, mint annak idején Hitler ardenneki próbálkozása. A szír erők végleg elfoglalták az utolsó várost, Abu Kamalt, az Iszlám Állam által uralt kis rész kezd darabokra szakadozni, jön az utolsó felvonás.

10 napjuk lett

November 9-én a szír erők bejelentették, hogy elfoglalták Abu Kamal városát az Eufrátesz partján az iraki határ mellett, de kiderült, hogy az Iszlám Állam csapdát állított: korábban elbújtak a város alatt ásott alagutakban, majd előbújtak és kiszorították a szír erőket. Feladatukat megkönnyítette, hogy az orosz támogatású szír kormányhadsereg még nem tudott teljes erejével részt venni a műveletben, miután még 20-30 km-el távolabb voltak az ellenséges területek túloldalán, így főleg a libanoni Hezbollah és az Irakból átkelt, iráni támogatású milíciák harcoltak.

Az Iszlám Állam maradéka Szíriában, szürkével. Forrás: syria.liveuamap.com

A harc azonban folytatódott, és 10 nap küzdelem árán úgy tűnik, végleg sikerült elfoglalni a várost. Közben az orosz és szír erők észak felől egy folyosót vágtak, így már csak 10 km választja el őket az Abu Kamal körüli területektől. Ezt feltehetően gyorsan átvágják, és akkor, amint a térképen is jól látszik, kettévágják az Iszlám Állam maradék területét. Ha ez megtörténik, könnyedén bekerítik és felszámolják a katlanokat, az Eufrátesztől keletre pedig az SDF, az amerikai támogatású kurd-arab szövetség számolja fel az összeszűkült területet.

Ez a harc lesz a végső

Felmerülhet a kérdés, hogy az iszlám Államnak hány harcosa lehet még, és hogy gyülekeznek-e valahol, célszerűen az Eufrátesz mentén még a kezükben lévő néhány faluban, vagy szétszórtan folytatják az egyre kilátástalanabb harcot. Az iraki oldalon az Eufrátesz-menti lakott sáv már teljesen felszabadult, ott már csak kisebb sivatagi területeik vannak, ott sincs már hová bújni. Ha az eddigi ütem folytatódik, szilveszterre a múlté lesz a kalifátus.

A lázadók

Egyre inkább kirajzolódik, hogy utána mi következhet: Aszad szír elnök a térképen zölddel jelzett lázadó területek ellen fordul, számára mindenki terrorista, aki nem őt támogatja. Feltehetően nem is fogja megvédeni őket senki, hacsak az oroszok nem szólítják fel Aszadot, hogy tanúsítson önmérsékletet, és hagyjon meg valamennyi területet a szunnita lázadóknak. Ha nem így lesz, azok közül sokan feltehetően elhagyják az országot, gyarapíthatják a nem kevés menekült több milliós táborát, mehetnek Törökországba.

Szíria. Forrás: liveuamap.com

Fele országa

Aszad persze egész országát szeretné visszakapni, utalt is rá többször, hogy az amerikaiakat megszálló, az oroszokat pedig felszabadító erőnek tartja, így az Amerika által támogatott kurd-arab szövetség területért (a térképen sárga) is harcot indítana. Ez persze nem olyan egyszerű, az amerikai támogatású erőknek nem mehet neki, mivel ezt orosz patrónusai nem hagynák, nekik nem hiányzik egy ilyen konfliktus. Így feltehetően kénytelen lesz beleegyezni, hogy tárgyalásos formában hoznak létre valamilyen konföderációt a két országrész között, ennél jobbat valószínűleg a két nagyhatalom sem tud kitalálni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kihúz-e minket a csávából Nagy Márton új elképzelése?
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 11:29
A Klasszis Média Lapcsoport állandó szerzője, Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, egyetemi tanár, közgazdász a nemzetgazdasági miniszter által jegyzett versenyképességi stratégiát elemzi.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Medgyessy Pétertől - hétfőn, a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 15:13
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálni az április 22-én, hétfőn 15:30 órakor kezdődő eseményre.
Makro / Külgazdaság Kalapozásba fogott az ukrán kormány Washingtonban
Mester Nándor | 2024. április 18. 15:01
A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülését használja fel az ukrán vezetés, hogy megszerezze a gazdaság stabilizálásához szükséges pénzt vagy annak egy részét. Közben amerikai befektetőkkel is tárgyal az újjáépítési projektekről.
Makro / Külgazdaság Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 14:29
Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
Makro / Külgazdaság Fizethetjük majd a gigantikus kamatokat
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 12:33
A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket, emelkedő átlaghozam mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Makro / Külgazdaság A háborúnak van egy eddig nem látott veszélye is
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:57
Környezeti károkat okozhatnak a rossz kondíciójú, biztosítással nem rendelkező, homályos orosz tulajdoni hátterű árnyékflotta tankerei.
Makro / Külgazdaság Szeretne új autót? Itt vannak az európai piac statisztikái!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:28
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
Makro / Külgazdaság Újabb inflációs adatok érkeztek, nézze csak!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 10:38
Az OECD-országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt az éves infláció, míg az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 6,4 százalékra csökkent.
Makro / Külgazdaság Itt van V. Naszályi Márta válasza a Várnegyed fideszes kerületi lapjára
Kormos Olga | 2024. április 18. 08:11
Budapest I. kerületében már jóval az önkormányzati választások kampányhajrája előtt dúlt a harc. A Várnegyed irányításáért már most négyen jelezték indulásukat, miközben V. Naszályi Márta, a Budavári Önkormányzat polgármestere úgy döntött: a kormánypárt kezébe került kerületi lap ellenében saját hírlevelet indít, és feljelenti Sára Botond főispánt. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező összecsapásait mutatjuk be.
Makro / Külgazdaság Vigyázat! Hatalmas benzinár-emelés közeleg
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 10:17
A 95-ös oktánszámú üzemanyag bruttó 7 forinttal kerül többe péntektől, a gázolaj ára viszont 6 forinttal csökken, így utóbbi lesz már olcsóbb.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG