Izzadásgátló pulóverek állíthatók elő annak a technológiának köszönhetően, melyet a Szegedi Tudományegyetem kutatói fejlesztettek ki
A Földbe becsapódó óriási aszteroida az egyetlen logikus magyarázat a dinoszauruszok 65,5 millió évvel ezelőtti kihalására
A boldog házasságban élő férfiakat kisebb valószínűséggel sújtja agyi katasztrófa, mint az egyedül, vagy boldogtalan házasságban élő társaikat
Nem befolyásolja az antioxidánsok felszívódásának hatékonyságát a kávéhoz adott tej – bizonyították be a Nestlé kutatóközpontjának tudósai. A mértékkel fogyasztott kávé pozitív élettani hatását számos korábbi kutatási eredmény támasztotta alá
Hetvennégy éves korban a legboldogabb az ember, legalábbis brit és német kutatók szerint, akik különböző korosztályok képviselőit faggatták
Egy felmérés szerint az amerikaiak többsége a híreket ma már sokkal inkább az internettől várja, mint máshonnan. A nyomtatott sajtó képtelen tartani a lépést
Öt éven belül a magyarországi munkahelyek kilencven százalékának betöltéséhez elengedhetetlen lesz a digitális írástudás - mondta az Informatikai Vállalkozások Szövetségének főtitkára
A telefonbeszélgetések időtartamának háromnegyede mobiltelefonokról indított hívásokból származott, de az internetes telefonálás is sorvasztja a vezetékes vonalakat
Vasárnap 16 óra óta ismételten működik és elérhető az Ügyfélkapu - a megújult felület az eredeti tervektől eltérően egy hetet késett
Próbaüzemben újra megnyitották hétvégére a hétfőn programozói hiba miatt leállított, megújított magyarorszag.hu portált
A legnagyobb magyarországi műsorterjesztők hálózatában 2009 decemberében 23 ezerrel 1,141 millióra nőtt a digitális televíziózásra előfizető háztartások száma
Mostantól nem kell rettegnünk az ijesztő mobilszámláktól, ha külföldre utazunk - akkor sem, ha internetezünk
A brit diákok képtelenek a tankönyvek olvasására összpontosítani, mivel az internet "újrahuzagolja" az agyukat - állítják szakemberek
A legtöbb erőszakot vagy egyéb, a kiskorúak számára ártalmas elemet tartalmazó ajánlót a kereskedelmi csatornák tűzték műsorukra