Elek Lenke cikkei
Turizmus
Az USA-ba készül repülni? Akkor ennek aligha fog örülni
Elek Lenke | 2023. május 7. 16:29
Különösen az Európába és Ázsiába tartó járatok drágultak. Az árnövekedést az alacsonyabb kínálat, a magas üzemanyagköltségek (amelyek különösen a hosszú távú utakat érintik) és az élénk kereslet kombinációja okozza. Ez utóbbira jellemző, hogy a Delta Air Lines a múlt hónapban hírül adta, miszerint nemzetközi járatait már 75 százalékban lefoglalták a nyárra.
Kultúra
Sok millió eurós üzlet: visszatér az európai szupershow
Elek Lenke | 2023. május 6. 18:27
A világ legnagyobb látogatottságú tévéműsora az Eurovíziós Dalfesztivál, körülbelül 200 millió ember nézi, vagy nézheti, hiszen egyenes adásban közvetítik az összes fellépő hazájában. Ekkora nézőszámot egyszerre elérni politikai-gazdasági eszköz is jelent. Az idei május második hete – több év Covid kihagyás után – ismét erről szól majd, igaz, nem Magyarországon.
Szubjektív
Dalí és az osztriga városa – Perpignan-ban jártunk
Elek Lenke | 2023. május 6. 05:46
Kicsit spanyol, kicsit katalán, kicsit francia – vagy tán egészen az. De nem Párizs és nem Provence, hanem egy különleges hangulatú nagyváros Franciaország déli részén, közel a tengerparthoz. A Világjáró tavaszi célpontokat kínáló sorozata ezúttal Perpignan-ba visz el.
Tudomány-technika
A Holdon fog debütálni a világ legdrágább női ruhája
Elek Lenke | 2023. május 1. 14:58
2025-ben az Artemis III küldetés során egy női űrhajóst terveznek a Holdra juttatni. Viselete szó szerint csillagászati összegbe fog kerülni.
Ingatlan
Mészáros Lőrinc figyelmébe! Eladó Leonardo da Vinci háza
Elek Lenke | 2023. április 23. 18:32
Bolognáig kell érte menni. Andinak jó lesz.
Turizmus
Na végre! Már van TikTok szálloda is
Elek Lenke | 2023. április 23. 11:37
Na, és milyen egy hotel, ha Instagram barát?
Szubjektív
Hova utazzunk tavasszal? Porto laza hangulata magával ragad
Elek Lenke | 2023. április 22. 05:45
Talán épp az elhagyatott, omladozó épületektől lesz a város bohém és vidám, a sikátorok, meredek utcácskák, kézműves boltok és a helyi tapasok tömegét kínáló éttermek pedig csak fokozzák ezt az érzést. A Világjáró tavaszi célpontokat ajánló sorozatának második állomása: Porto.
Turizmus
Visszaadják a foglalási díjat, ha esik az eső – újfajta marketingeszközt vet be egy szálloda
Elek Lenke | 2023. április 16. 17:04
Az utazás minden részletét gondosan megtervezhetjük, de a tiszta égboltot és a napsütést semmi sem garantálhatja. Most egy New York-i szálloda pontosan ezt a helyzetet próbálja kihasználni, és a kiszámíthatatlan időjárást egyfajta marketingeszköznek és turistacsalogatónak tekinti.
Turizmus
Az álmok netovábbja: franciaágyon aludni a levegőben
Elek Lenke | 2023. április 15. 18:22
A fapados légijáratokhoz szokott egyszerű halandó még mindig meglepődik, amikor elé kerül valamelyik csatornán a Holiday című, 2006-ban forgatott, megunhatatlan romcom, melyben Cameron Diaz egy magánkabinban tölti az óceán fölött az éjszakát, sok-sok könyv és egy éjjeli lámpa társaságában.
Személyes pénzügyek
Illatárban úszunk, de mennyiért? – A világ legkelendőbb parfümjei
Elek Lenke | 2023. április 9. 18:09
Divat-e még locsolkodni? Egyre kevésbé. De a parfüm eladások kétségkívül húsvét és a karácsony táján csúcsosodnak ki. A férfiak sokszor ajándékba adják a szépséges üvegcsét szívük választottjának, ami igen gáláns dologra vall, ugyanis a parfümök és kölnivizek ára az utóbbi két évben 100 százalékkal emelkedett. Ma egy márkás parfüm 20 ezer forintnál kezdődik.
Makro / Külgazdaság
Szállt már le a Bill Clintonon? Repterek, amelyeket hírességekről neveztek el
Elek Lenke | 2023. április 8. 14:35
A repterek jelentős részét egy-egy ország nagy tiszteletben álló politikusáról, művészéről, rocksztárjáról vagy éppen futballistájáról nevezik el. A világon szinte mindenki tudja, hogy a JFK vagy a Charles de Gaulle név nemcsak államférfiakat takar, hanem hatalmas légiközpontokat is. Az viszont furcsa, hogy repülőtereket még életükben emberekről nevezzenek el, mégis előfordul. De hogy hangzik már, hogy leszálltál a Bill Clintonon? Vagy útban vagyok a Ronaldo-ra…Márpedig ez sem ritka.
Turizmus
Mi Ausztria töretlenül fejlődő turizmusának titka?
Elek Lenke | 2023. április 2. 13:37
Az egyik mindenképpen a szorgos, pontos és precíz marketingmunka, amelynek Magyarországon is évről évre tanúi lehetünk. Bár még tart a tél az Alpokban, a legfrissebb nyári kulturális és kiránduló ajánlatokat ismertették szerda este a Budapestre érkező ausztriai szakemberek, hogy bemutassák azokat a magyar kollegáknak.
Turizmus
Napfényes nyár vár a kiutaztatókra – A Z generáció kulcsszerepben
Elek Lenke | 2023. április 1. 15:42
Az American Express Travel elnöke szerint több és drágább utazásokra fognak költeni az általuk vizsgált hét ország utazói. A célpontok kiválasztásában szerepe van a médiának, de az öntudatos világlátás is fontossá vált, elsősorban a fiatalabbak körében.
Vállalat
A Vörös Dior 85 éves lett
Elek Lenke | 2023. március 26. 16:23
Szegény munkáscsalád gyermekéből lett világhírű divattervező Szlava Zajcev, akinek először engedélyezték a Szovjetunióban, hogy ruhái saját nevén futhassanak.
Makro / Külgazdaság
A világ két legikonikusabb épülete: jövő év végén nyit a Notre-Dame, megújult a Colosseum
Elek Lenke | 2023. március 25. 19:00
Hosszú várakozás után első alkalommal hangzott el olyan konkrét ígéret, amely belátható közelségbe hozza a keresztény Európa örökségének egyik ikonikus építménye, a 2019-es tűzvészben súlyos károkat szenvedett Notre-Dame rekonstrukció utáni megnyitását.
Kultúra
Hollywood helyett Bollywood: újjáéled a szovjet-orosz-indiai filmes barátság
Elek Lenke | 2023. március 18. 18:38
A Pathan című, Bombay-ben készült thriller az orosz mozik jegypénztáraiban bevételi rekordot ér el mostanában. A film egy veszélyes küldetést mesél el, amelyet az indiai hírszerzés szuperkémje hajt végre, a fő, és gondosan eltitkolt cél persze Moszkva.
Történelem
Ahol a lóhere nemcsak a szerencse jele - Üzletté vált a Szent Patrik nap is?
Elek Lenke | 2023. március 18. 15:47
Miként megjegyezte az Euronews egyik, e témáról szóló cikkében, üzletté vált ez az ünnep is, ami nem meglepő, hiszen a világ minden hasonló rendezvénye egyúttal a fogyasztás, a bevétel növeléséről is szól. De mi közünk nekünk ehhez az ünnephez, azaz március 17-hez, és miért ünneplik ezt újabban Magyarországon is?
Szubjektív
Egy különleges szigetország – A máltaiak szeretnek és tudnak élni
Elek Lenke | 2023. március 18. 05:59
Merhba! – ez volt az első szó, amit hallottam, amikor Vallettán leszálltunk, és aztán még sokszor köszöntöttek így a következő napokban. Ez a különleges szigetország, amely akkora sincs, mint Budapest, a levegőből nézve kopár homokkő birodalom. Ám ha kicsit közelebbről megismerjük, kiderül, hogy teli van élettel, és minden szeglete több ezer éves történelemmel büszkélkedhet. A Világjáró e heti állomása: Málta.
Személyes pénzügyek
A XXI. század új szakmái – Influenszer legyek vagy intimitás koordinátor?
Elek Lenke | 2023. március 12. 18:36
No, és mi akarsz lenni, ha megnősz? Még nem tudom… nyissak kutyaovit? Legyek esküvőszervező? Étkezéspszichológus? Bohócdoktor? Utazó blogger? Partikellék forgalmazó? Influenszer? Vagy inkább intimitás koordinátor? Egy ilyen beszélgetés aligha hangozhatott volna el akárcsak 30 évvel ezelőtt is.
Kultúra
Nem Avatar, Abbatar! – Virágzik az Abba-turizmus
Elek Lenke | 2023. március 11. 18:04
Igen, ma már ilyen is van: az életükben legendává vált négy svéd pályafutását követve turisztikai programajánlót dolgozott ki egy szaklap. Bizonyára akad olyan utazási iroda, amelyik fantáziát lát az ötletben, és a sok-sok ezer rajongónak utakat szervez majd.
Kultúra
Kiadó az egész világ – még a párizsi Operaház is
Elek Lenke | 2023. március 5. 18:23
Nagy bulit is lehet ott tartani.
Szubjektív
Járt már a Szakítások Múzeumában? A világ legkülönlegesebb tárlatai
Elek Lenke | 2023. március 4. 05:46
Bécsben testközelből szemlélhetjük a talajban zajló életet, Bordeaux-ban szó szerint beléphetünk a festményekbe, Zágrábban köldökszöszöket nézegetve merenghetünk el az emberi kapcsolatok tartósságán vagy mulandóságán. A Világjáró ezúttal nem mindennapi múzeumokba látogatott el.
Makro / Külgazdaság
Hogyan hat a világmárkák távozása az orosz ruhaiparra?
Elek Lenke | 2023. február 26. 17:22
A világhírű divatmárkák múlt tavasszal kezdődő üzletbezárási hulláma, piacról való kivonulása az orosz termékek iránti kereslet óhatatlan növekedéséhez vezetett, hiszen 143 millió embernek akkor is kell valahol alsóneműt vagy edzőcipőt vásárolni, ha háború van.
Turizmus
Százéves a Disney-birodalom, de nem öregszik – Aki Mickey Mouse-t kitalálta
Elek Lenke | 2023. február 25. 17:34
Idén ünnepli a Walt Disney Company fennállásának 100. évfordulóját, mely alkalmából látványos programokat rendeznek Disneylandben, és újdonságokkal lepik meg a rajzfilm figurák rajongóit.
Turizmus
Repülj Harry Potterrel – Seprű helyett pattanj Boeingre!
Elek Lenke | 2023. február 25. 10:14
J. K. Rowling pár éve új univerzumot teremtett Harry Potter című példátlan sikerű meseregénysorozatával, amelyben a vonatozás sokkal gyakrabban fordul elő, mint a légi közlekedés. Igaz, repülnek is – de seprűvel. Most azonban a brazil GOL légitársaság előrukkolt egy Boeing 737-essel, amelynek Harry Potter a főszereplője.
Szubjektív
Oslo, a kivételes – Találkoztam boldog norvégokkal is
Elek Lenke | 2023. február 25. 05:46
Hideg és drága – ennyit tudtam a svéd rokonoktól Oslóról, mielőtt először jártam ott. Már odajutni sem olcsó, de én akkor Stockholmból rándultam át oda. Azóta nagyon sokat változott, a kisvárosból világváros lett, ahol, ha szerencsénk van, norvégokkal is találkozhatunk. A Világjáró e heti állomása Norvégia fővárosa.
Turizmus
Légből kapott sztorik - Tedd a cipőd a széfbe!
Elek Lenke | 2023. február 12. 18:22
A repülés kivételes luxusból az elmúlt 50 év alatt hétköznapi közlekedési móddá vált. Az amerikai Szövetségi Légiközlekedési Hivatal (FAA) adatai szerint csak az Egyesült Államok légterében naponta több mint 45 000 járat indul és érkezik, és közel 3 millió utas tartózkodik egy nap a levegőben.
Turizmus
Dubajozás, haladóknak – ha sok pénze van, lakjon Lego-kockákban!
Elek Lenke | 2023. február 11. 19:34
Lassan Dubaj megkerülhetetlen része a világ turizmusának, mely pozíciót ez a fantasztikus „műváros” néhány évtized alatt érte el. Az új szállodák között is említésre méltó a február 10-én nyitó Atlantis Royal, amely mintha a tengerből emelkedne ki.
Szubjektív
Sörfoltos abroszunkon 65 zloty – Krakkóba szól a vonatjegyünk
Elek Lenke | 2023. február 11. 05:59
Osztrák öngyújtóm lángja fellobban, Krakkó felé megyünk, szemedben tükröződik az étkezőkocsi, sörfoltos abroszunkon 65 zloty – egy generáció összekacsintós dala lett fél évszázaddal ezelőtt Bereményi Géza verse, Cseh Tamás és Másik János legendás előadásában. Világjáró rovatunk ezúttal krakkói emlékeit idézi fel.
Turizmus
Itália verhetetlen luxusa – Ahol az amerikai sztárok borozgatnak
Elek Lenke | 2023. február 5. 11:43
Számtalan leggel találkozhatunk a turizmus és a szállodaipar világában, ahány szaklap, annyiféle lista, ahány tesztelő, annyiféle szempont. Azt mondják, a luxusszállodák mind egyformák – nos, az olaszok ebben is kivételek, a gasztronómiához és a designhoz mintha mindenki értene itt, születésétől fogva. Amiben szintén páratlanok, az az elképesztő természeti-történelmi környezet.
Turizmus
Britanniától a Békén át a Radisson Blu-ig - száztíz éves a patinás nagykörúti szálloda
Elek Lenke | 2023. február 4. 18:49
Ma már kevés igazi, 110. életévét betöltő, és azóta is szállodaként üzemelő épület van a világon, ezen kevesek közé tartozik a Nagykörúton a Béke. Mi történt az elmúlt bő évszázadban? A patinás szálloda jelenéről Heréb István igazgatóval beszélgettünk.
Makro / Külgazdaság
Vörös legyen, zöld vagy púderrózsaszín? - Rafinált konyhatrendek, újfajta harmóniák
Elek Lenke | 2023. január 29. 12:03
Kinek van ideje és pénze követni az újabban gyakran változó konyhai lakberendezési trendeket?
Turizmus
Megnyílt a világ legálmosítóbb szállodája
Elek Lenke | 2023. január 28. 16:29
Hol másutt, mint Stockholmban, ahol az év hat hónapjában szinte alig süt a nap, és hosszúak az éjszakák. Januárban-februárban élik az év legsötétebb időszakát, hiába a sok gyönyörű, formatervezett mécses meg lámpa. Az állandó sötétségtől sokan fáradtak, és forgolódnak az ágyaikban. Ezt a hátrányt persze előnnyé lehet formálni, ha valamelyik hotellánc egy szállodát éppen az alvás jegyében nyit meg.
Szubjektív
Viva Venezia! Ciao Venezia! – A világ leghíresebb karneválja
Elek Lenke | 2023. január 28. 05:59
A dózse és vendégei az erkélyről üdvözlik a népet. Megszólalnak a harsonák, léggömbök százai repülnek a magasba. Nincs fotós, aki ellent tudna állni a tarka színjátéknak. Világjáró rovatunk ezúttal a Velencei Karnevál élményét eleveníti fel.
Makro / Külgazdaság
Spanyolországban a cigarettagyárak is fizetnek a csikkek eldobásáért
Elek Lenke | 2023. január 22. 11:50
Évi 4500 milliárd csikket dobnak el az emberek a strandon, a tereken, az utcán, ahelyett, hogy a kukába dobnák azokat. Persze az lenne a legjobb, ha eleve kevesebb termelődne belőlük. A dohányzás elleni harc új fejezeteként Spanyolországban a gyártó cégeknek kell a jövőben fizetniük az eldobott cigaretták eltakarításáért.
Tudomány-technika
A Facebookkal fűtenek Dániában
Elek Lenke | 2023. január 21. 12:12
Különleges megoldást találtak ki Dániában arra, miként lehetne környezetbaráttá tenni a háztartások fűtését. A BBC videóriportja, amelyet számos külföldi média átvett, a harmadik legnagyobb dán városban, Odensében kialakított rendszert mutatja be.
Turizmus
Szüzek túrája – Turisztikai programok, csak nőknek
Elek Lenke | 2023. január 14. 19:09
Igencsak megosztó trend, de létező: számos utazási iroda és turisztikai célpont szervez utakat, csak nőknek, és persze, akik mindezt kitalálják, azok sem férfiak...
Makro / Külgazdaság
Új Kassa, álom – Márai Sándor imádott városa
Elek Lenke | 2023. január 14. 05:59
Aranykincs, pánikszoba, gótikus épületegyüttes, állatkert, patinás sörözők – a magyar határtól pár kilométerre lévő felvidéki centrum izgalmas élményeket nyújt azoknak is, akik esetleg nem tudják, hogy Márai imádott szülővárosában járnak. A Világjáró e heti állomása: Kassa.
Turizmus
Nem akarja megvenni valaki Elvis magángépét? Ma is százezrek követik, merre járt
Elek Lenke | 2023. január 11. 15:23
Magyar kétkezi milliárdosok figyelmébe: vasárnapig még lehet licitálni Elvis Presley magángépére, amely a Roswell International Air Centerben parkol 1982 óta. Most azonban aukción szerepel a floridai Kissimmee-ben. A kikiáltási ár nem magas, 100 ezer dollár, de a gép alapos rekonstrukcióra szorul.
Makro / Külgazdaság
Mivel koccintunk éjfélkor? Divatos a kisüzemi magyar pezsgő
Elek Lenke | 2022. december 31. 18:38
Ha ezt Dom Pérignon megérhette volna… Egy véletlennek köszönhetően lett a pezsgő az ünnepek itala, márpedig 2022 végén is ezzel koccint a világ.
Makro / Külgazdaság
Különös szilveszterek, Bécstől Moszkváig - Skanzenben, kocsmában, koncertteremben
Elek Lenke | 2022. december 31. 15:37
Az új évet köszönteni bárhol lehet, ötcsillagos szálloda tetőteraszától falusi kocsmáig, osztrák hüttében csakúgy, mint 30 fokos melegben lubickolva Mauritiuson. Persze nem a helyszín számít állítólag, hanem hogy kivel koccintunk…
Makro / Külgazdaság
Távol Afrikától - Elefántagyar helyett vízilófog-kereskedelem
Elek Lenke | 2022. december 25. 17:12
Mivel a szigorú tilalmak miatt már egyre nehezebb elefántcsonttal kereskedni, a vadorzók új célpont után néztek. A vadvilágot védő aktivisták szerint elefántagyar helyett egyre inkább vízilófoggal kereskednek, ami azért is gond, mert a vízilovak is kihalástól fenyegetett állatok. Igaz, amint kiderül az alábbiakból, nem mindenütt azok.
Makro / Külgazdaság
2023-ban végre felfedezzük a világot? – Új turisztikai világtrendek
Elek Lenke | 2022. december 25. 05:34
Virágzó turizmust jósolnak jövő évre a szakemberek, legalábbis az amerikai piacot tekintve. A HotelPlanner's szerint minden utazási szegmensben növekedés várható. Inspiráló kiruccanások, álomnyaralások, szerény költségvetésű családi lazulások és különleges tematikájú utak egyaránt előfordulnak majd a palettán.
,
Makro / Külgazdaság
A kis hableány meg a herceg – bekuckózni Koppenhágában
Elek Lenke | 2022. december 23. 05:43
Bár ma már nehéz elhinni, de valaha nem létezett közvetlen légijárat Budapest és Stockholm között, és meg kellett állni Koppenhágában, amikor a svéd fővárosban élő rokonokat meglátogattam. Ma már naponta akár többször is leszállhatunk Arlandán, mégis érdemes megszakítani az utat, és eltölteni egy romantikus hétvégét ebben a bájos városban, hogy élvezzük a hyggét. Világjáró rovatunk utolsó előtti állomása az idén: a dán főváros.
Makro / Külgazdaság
Az öreg hölgy népszerűbb, mint valaha – A Szabadság-szobor koronájába ismét tódulnak a turisták
Elek Lenke | 2022. december 18. 18:04
Valami nagyot, valami maradandót alkotni. Gigantikusat, amely egy állam hatalmának jelképe, vagy egy uralkodó örökkévalóságát hirdeti, mint az egyiptomi piramisok. A világ leghíresebb szobra több mint egy évszázadig a legnagyobb is volt. Az utóbbi egy hónapban ismét özönölnek a látogatók a hölgy koronájába, amely a járvány miatt két év után nyitott meg újra.
Makro / Külgazdaság
A kibírható karácsony vágyálom lenne? Nem kell mindennek tökéletesnek lenni
Elek Lenke | 2022. december 17. 17:46
Kapott már valakitől olyan jókívánságot, hogy kellemes, lassú karácsonyt kívánok? Biztos nem. A slow foodról hallottunk, de arról nem nagyon, hogy külföldön már milliónyi híve van a slowXmas-nek, azaz nem a vásárlási kényszerbe belebódult, tökéletességre törekvő, rohanós, cipelős ünnepvárásnak.
Makro / Külgazdaság
Az oroszok pánikszerűen kezdik eladni a Krímben lévő villáikat
Elek Lenke | 2022. december 17. 15:59
Több, mint nyolc éve, hogy Oroszország illegálisan annektálta a Krímet. Ezen évek alatt virágzó turisztikai iparág nőtt ki a semmiből: oroszok kínálnak itt luxuspihenést honfitársaik számára. Ezrek adják bérbe magánvilláikat, és természetesen sok szálloda is építettek. De mivel a jelenlegi háború kimenetelét ma senki nem tudja, a gazdag oroszok pánikba esve adják el itteni ingatlanjaikat.
Makro / Külgazdaság
Nesze neked, környezetvédelem! Ahány ország, annyiféle karácsonyfa
Elek Lenke | 2022. december 14. 13:21
A közelmúltban a fülöp-szigeteki IKEA egy egész boltot nyitott a karácsonyi díszeknek. Most egy lépéssel tovább mentek, ugyanis élő fenyőfákat árulnak a boltban – írja a Philippine Star. Nem is akármilyeneket, hanem Svédországból oda szállított lucfenyőt!
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Bizonytalan a forint, még ne szaladjon a váltókhoz a pénzeszsákkal!
17 perce
MBH Bank elemzés
-
A fogyasztás fellendülése lehet a gazdasági növekedés alapja2024. április 30. 15:22
-
MBH: az év második felében várható erőteljes munkaerőpiaci javulás2024. április 26. 12:55
-
Mit jelez Matolcsy Györgyék lépése?2024. április 23. 17:12
-
Hiányoznak az uniós pénzek az építőiparban és a megszorítások is ártanak2024. április 12. 14:07
-
Már látni, mikor jöhet új világ a kamatcsökkentésnél2024. március 26. 17:17
-
Már látni, hol lesz az alapkamat év végére?2024. február 27. 17:43
-
MBH Bank: a magas infláció miatt az inaktívak visszatértek a munkaerőpiacra2024. január 26. 15:45
Piac&Profit cikkei
-
Orbán Viktor eltévesztette a házszámot
05:05
-
Csökkentek a nyaraló árak a Balaton déli partján, kínálatcunami a piacon
16:04
-
Több mint 18 milliárd dollárt hozhatnak az USA-nak a kínai árukra kivetett új vámtételek
16:04
-
Fürdik Dubai a turistákban, soha nem látott bevételek
13:01
-
Új fegyvert vetettek be az oroszok, pusztító hatásúak, szétszakítják az embereket
11:11
Turizmus Online cikkei
-
Halálos hajóbaleset Verőcénél - még tart az áldozatok felkutatása
13:01
-
Ha Makao - akkor csak a kaszinó?
13:01
-
Négy év után újra felbukkant a titokzatos Esernyős Ember
10:10
-
Már látogatható a londoni Dívák & Ikonok utazókiállítás a Zene Házában
08:08
-
Nyitva az Alelí - ez most a pesti belváros egyik legjobb olasz étterme
17:05
A vidék hírei
-
Folytatódik a zivataros-napos idő
07:47
-
Dr. Pápai Ákos: a hangfelvétel szereplői reagáljanak az elhangzottakra!
10:07
-
Alakíts ki egyedi stílusú szobát egyszerű módon! (X)
09:32
-
Az ellenzéki összefogás szerint javítani kell a belvárosi közlekedésének minőségén
09:02
-
Megkezdte Eger virágosítását a Városgondozás
16:01
legolvasottabb
-
Nem jó előjel Fico nekrózisa
2024. május 18. 11:53
-
Ezért kellett új ellenséget keresnie a kormánynak: sosem láttunk még ilyet a magyar boltokban
2024. május 9. 05:36
-
Szomorú hír fogadta a Budapestről hazaérkezett Hszi Csin-pinget
2024. május 13. 09:12
-
Putyin ma éjjel nem fog jól aludni, a szlovákok is beszállnak Ukrajna felfegyverzésébe
2024. április 20. 17:13
-
Orbán Viktor erre biztosan kitérne a hitéből: 400 milliárd euró közös pénzt fordíthatna fegyverkezésre az Unió
2024. május 8. 05:39
top 24
-
Tuti, hogy elszalad egy pénzváltóhoz, ha ezt meglátja
2024. május 19. 11:13
-
Fico-merénylet: a szlovák újságírók attól tartanak, hogy ők végzetes lövést kapnak
2024. május 19. 12:47
-
Ismét megszólaltak Robert Fico orvosai
2024. május 19. 13:01
-
Mézesmadzaggal toboroznak Zelenszkijék
2024. május 19. 09:04
-
Tűzvészként terjed a politikusok elleni erőszak Európában
2024. május 19. 10:37